Női kézilabda NB I – Újabb győzelmével ismét bajnok a Győr

5D 6885

A Győri Audi ETO KC története során 17. alkalommal lett bajnok a női kézilabda NB I-ben, mivel szombaton 39-28-ra nyert az MTK otthonában.

Újabb sikerükkel a győriek egy fordulóval az idény vége előtt behozhatatlan előnybe kerültek a Ferencvárossal szemben a tabellán. Bár az utolsó körben a Magyar Kupa-címvédő fővárosiak pontszámban még utolérhetik riválisukat, az egymás elleni eredmények azonban az ETO-nak kedveznek. Az FTC-hez hasonlóan Bajnokok Ligája-elődöntős Győr 17. alkalommal lett magyar bajnok, ezzel átvette a vezetést az örökrangsorban a Vasastól.
A szombati sikerhez Estelle Nze Minko hét, Kari Brattset hat, Schatzl Nadine öt góllal, Sandra Toft nyolc, Amandine Leynaud tíz védéssel járult hozzá. A mindössze kilenc mezőnyjátékossal felálló MTK-ban Szabó Laura hétszer, Kobela Tamara hatszor talált be.
A sereghajtóként kiesett Érd ismét kikapott, ezúttal hazai pályán 33-26-ra a Siófoktól. A házigazdáknál Gerháth Kincső nyolc, a túloldalon Tamara Mavsar tíz, Dejana Milosavljevic kilenc góllal zárt.
Szombaton eldőlt, hogy az érdiek mellett a NEKA is kiesik az élvonalból, ugyanis 41-32-re kikapott Mosonmagyaróváron. A mosoniak továbbra is versenyben vannak a bronzéremért, de a Debrecen lépéselőnyben van velük szemben.
Az NB I/B-ből a Vasas SC és a Kozármisleny jutott fel az első osztályba.

Eredmények:
MTK Budapest-Győri Audi ETO KC 28-39 (13-17)
EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE – DVSC Schaeffler 20-36 (8-17)
Motherson Mosonmagyaróvári KC-NEKA 41-32 (17-17)
Érd-Siófok KC 26-33 (16-18)
korábban:
Dunaújvárosi Kohász KA-Kisvárda Master Good SE 24-26 (12-12)
Moyra-Budaörs – Praktiker-Vác 24-31 (11-16)

A tabella:
1.  Győri Audi ETO KC           25 24   –   1  824-565  48 pont – bajnok
2.  FTC-Rail Cargo Hungaria     25 22   2   1  815-587  46 – ezüstérmes
3.  DVSC Schaeffler             25 17   3   5  739-608  37
4.  Motherson Mosonmagyaróvár   25 17   2   6  774-668  36
5.  Siófok KC                   25 12   4   9  699-667  28
6.  Praktiker-Vác               25 12   2  11  687-659  26
7.  MTK Budapest                25  9   3  13  675-681  21
8.  Alba Fehérvár KC            25  9   3  13  621-708  21
9.  Kisvárda Master Good SE     25 10   –  15  575-660  20
10.  Dunaújvárosi Kohász KA      25  8   3  14  618-724  19
11.  Moyra-Budaörs               25  7   3  15  609-705  17
12.  Békéscsabai Előre NKSE      25  7   –  18  614-729  14
13.  NEKA                        25  5   1  19  606-713  11 – kiesett
14.  Érd                         25  3   –  22  604-786   6 – kiesett

Az elmúlt tíz év bajnokai:
————————–
2013/14: Győri Audi ETO KC
2014/15: FTC-Rail Cargo Hungaria
2015/16: Győri Audi ETO KC
2016/17: Győri Audi ETO KC
2017/18: Győri Audi ETO KC
2018/19: Győri Audi ETO KC
2019/20: a koronavírus-járvány miatt nem avattak bajnokot
2020/21: FTC-Rail Cargo Hungaria
2021/22: Győri Audi ETO KC
2022/23: Győri Audi ETO KC

A bajnoki örökrangsor:
———————
17-szeres: Győri ETO KC
16-szoros: Vasas SC
13-szoros: Ferencvárosi TC
9-szeres: Bp. Spartacus
5-szörös: Dunaújváros
3-szoros: Kőbányai KC, Csepel SC
2-szeres: Debreceni VSC
1-szeres: Debreceni Petőfi, Miskolci VSC, Veszprémi SE, VM Fűszért

 

Forrás: MTI

Fotó: Ezüstszegi Kristóf

 

5D 6895 5D 6855 5D 6851 5D 6848 5D 6845 5D 6837 5D 6822 5D 6816 5D 6807 5D 6805 5D 6798 5D 6797 5D 6796 5D 6770 5D 6768 5D 6763 5D 6741