November 17-én lehet a Puskás Ferenc utca keresztelője

puskasferenc1.jpg

Az Aranycsapat legendás labdarúgója halálának első évfordulóján, azaz a tervek szerint november 17-én lehet a Puskás Ferenc utca hivatalos keresztelője. Ezt a Budapest díszpolgáraira – így Puskásra is – vonatkozó rendeletmódosítás teszi lehetővé.

Erről Koblov Szilvia, Kispest sajtóreferense tájékoztatta az MTI-t.
   
Az ügyintézés további menetével kapcsolatban arról számolt be, hogy a Főpolgármesteri Hivatalnak 30 napon belül el kell küldenie a hivatalos határozatát, amelyet a kispesti önkormányzat építési hatóságának engedélyeznie kell. Véleménye szerint így a hivatalos névavatóra várhatóan legkésőbb november 17-én, Puskás halálának első évfordulóján kerülhet sor a Bozsik Stadion bejáratánál. Itt április 2-án, a legendás játékos születésének 80. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak, s jelképes utcatáblát helyezett el a Budapesti Honvéd és a magyar labdarúgó-válogatott a tavaly elhunyt futballista tiszteletére.
   
Gajda Péter kispesti polgármester a Budapest Honvéd honlapjának megjegyezte, már készülnek az új utcanévtáblák, s értesítik a területen lévő cégeket a változásról, melynek értelmében például a Bozsik Stadion, s ezáltal a Budapest Honvéd és a Magyar Futball Akadémia új címe Puskás Ferenc utca 1-3. lesz.
   
A Fővárosi Közgyűlés múlt csütörtökön hagyta jóvá azt a kezdeményezést, hogy Puskás Ferencről nevezzék el az Újtemető utcát, ahol a világklasszis egykori klubja, a Budapest Honvéd otthona, a Bozsik Stadion is található.
   
A XIX. kerületi önkormányzat tavaly novemberben kezdeményezte a névváltozást, de azért húzódott el az ügy, mert ehhez rendeletet kellett módosítani, ugyanis a korábbi előírás szerint csak halálának 25. évfordulója után lehet utcát elnevezni személyről. Ez annyiban változott, hogy Budapest díszpolgára esetében kivételt lehet tenni.

MTI