Novoszáth Melinda a BOM támogatottjai között

A hagyományteremtés szellemében idén is 10 millió forinttal támogatja a BOM a Magyar Sporttért Alapítvány a sportolói karrier mellett felsőfokú vagy szakmát adó tanulmányokat folytató fiatal olimpiai kerettagokat.

A 2024-es olimpia rendezés egyre reálisabb lehetősége miatt most talán még fontosabb a jövő olimpikonjainak támogatása, így az Alapítvány számára egyértelmű volt a tavaly elindított program folytatása. A 15 új ösztöndíjas szerződésének ünnepélyes aláírására 2015. február 17-én került sor a Trigánit székházában – a kiválasztottak között ott volt a szegediek kiváló úszója, Novoszáth Melinda is.

A pályázat tavalyi kiírását követően idén is olyan magyar sportolók jelentkezhettek az ösztöndíjra, akik már jelentős nemzetközi eredményekkel rendelkeznek, és jó eséllyel bekerülhetnek a riói vagy a tókiói olimpiára utazó magyar csapatba. További szempont volt, hogy már most felsőfokú vagy szakképzést biztosító tanulmányokat folytassanak, illetve felvételt nyertek ilyen jellegű oktatási intézménybe, de problémát jelent számukra a tandíj előteremtése. A BOM Alapítvány kiemelten fontosnak tartja, hogy a magyar sportolók a jövőben is az olimpiai éremszerzők élvonalában legyenek. Ezért is hozták létre az ösztöndíj programot, hogy minél több fiatal tehetségnek biztosíthassák, hogy elsősorban sportkarrierjüknek szentelhessék a tanulás melletti szabad idejüket.

Az ösztöndíjra azon sportolók pályázhattak, akiknek sportszövetsége megállapodást kötött a BOM Alapítvánnyal. A tavalyi évben még csak 13 ilyen szövetség volt, idén ez a szám már 25-re emelkedett, bizonyítva az ösztöndíjprogram létjogosultságát és sikerét.  A tavalyi ösztöndíjasok nem okoztak csalódást: kiváló eredményeikre a hazai szurkolókon kívül a BOM Alapítvány is büszke lehet.

Bóta Kinga, a BOM a Magyar Sportért Alapítvány főtitkára az ünnepélyes aláíráson elmondta: ,,Az ösztöndíjprogramot a tavalyi évben indítottunk útjára, abban bízva, hogy lesz folytatása. Támogatóinknak köszönhetően idén is kiírhattuk a pályázatot, és reméljük, hogy még sok éven keresztül tehetünk így. Természetesen, ahogy mindenkit, minket is lázba hoz az Agenda2020 által teremtett lehetőség a 2024-es budapesti olimpiára. Azonban függetlenül attól, hogy az olimpiának mi adunk-e majd otthont vagy sem, a versenysport utánpótlás támogatása továbbra is ugyanakkora jelentőséggel bír, hiszen élsportolóink mindenképp öregbítik majd Magyarország hírnevét. Amellett tehát, hogy minden eszközünkkel segíteni fogjuk a 2024-es olimpia megrendezésének lehetőségét, továbbra is elkötelezettek vagyunk a fiatal tehetségek támogatásában”. 

Az eseményt megelőzően Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumának elnöke szakmai támogatói megállapodást írt alá a KPMG Hungária Kft-vel, a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft-vel és a Flow PR képviselőivel. Ennek értelmében a jövőben a KPMG, mint az alapítvány könyvizsgálója, a PWC mint az alapítvány könyvelője, a Flow PR pedig mint a szervezet kommunikációs ügynöksége fogja az alapítvány munkáját támogatni.

Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Olimpia Mozgalom alapítója és a BOM a Magyar Sportért Alapítvány kuratóriumának elnöke elmonda: ,,Nagyon hálásak vagyunk új szakmai támogatóinknak! A KPMG, a PWC és a Flow PR pro bono alapú szakmai támogatásukkal lehetővé tették, hogy a BOM Alapítvány a lehető legminimálisabb működési költség mellett az adományok minél nagyobb részét tudja kiosztani ösztöndíj formájában olimpiai reménységeinknek. Az ő támogatásuk visszaigazolás számunkra, hogy az alapítvány munkája jó célt szolgál és jó irányt képvisel. Bízom benne, hogy a jövőben további hazai vállalatokkal is sikerül hasonló együttműködési megállapodást kötni, mert minél többen támogatják alapítványunk munkáját, annál jobban tudjuk támogatni a magyar sportot, a hazai oktatást és a 2024-es budapesti olimpia ügyét.”

A ,,BOM a Magyar Sportért” Alapítvány 2015-ben 10 millió forintos felajánlásával a következő 15 sportolónak biztosít anyagi hátteret a továbbtanuláshoz:

1. Madarász Dóra (asztalitenisz – Ifi Eb 1, ifi Vb 2., EB női csapat 3.)
2. Nguyen Anasztázia (atlétika – Ifi Vb. 2., Junior Eb 6. EYOF 1.)
3. Szabó László (birkózás – Főiskolás VB 1., Eb 5., OB 2.)
4. Veréb István (birkózás – Vb 3., Eb 3.)
5. Juhász Adrián Attila (evezés – Egyetemi Vb1., EB 5. Vb 11.)
6. Béres Bence (gyorskorcsolya – EB. 3., (2x), Universiade 1.)
7. Bán Kristóf Tamás (kajak – ifi VB2., Vb 11., Eb 7.)
8. Katrinecz Rita (kajak – ifi Vb. 1.,  ifi Eb1. (k4))
9. Schenk Áron (kajak – EB. 4., ifi Vb.1., U23 EB 2.)
10. Varga Dávid (kenu – Vb. 3, Eb 2.)
11. Klis Krisztián (öttusa – Ifi Eb 1. ,Vb 3.(váltó), Junior OB 2.)
12. Novoszáth Melinda (úszás – ifi Olimpia 4., ifi EB 2., 3.)
13. Takács Orsolya (vízilabda – Olimpia 4., Vb.1.,Eb 3.)
14. Keszthelyi Rita (vízilabda – Olimpia 4., Vb 3., Eb 3.)
15. Bukócki Bianka (vívás/párbajtőr – OB1., Junior Vb csapat 2.)

 

A cikk olvasása a musz.hu weboldalon.