Nyár a Puskás Stadionban, argentinokkal és gyerekekkel

stadion.jpg

Június elsejétől egészen augusztus 31-ig tartó sportfesztivál színhelye lesz a Puskás Ferenc Stadion, a Stadion Nyár elnevezésű programsorozatnak, illetve az argentin labdarúgó-válogatott fellépésének köszönhetően.

A két esemény közös sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a Stadion Nyár keretében az ország legnagyobb játszótere épül fel a létesítmény Szoborparkjában, a programokat pedig a júniusi labdarúgó Európa-bajnokság és az augusztusi pekingi olimpia köré szervezik.
   
A rendezők minden nap több ezer vendéget várnak, akiknek számos sportolási lehetőséget, kiállításokat és koncerteket kínálnak. A tervek szerint csak jelképes, 100-200 forintos napijegyek lesznek.
   
A FIFA világranglistáján első helyen álló argentin válogatott június 4-i, budapesti fellépésére február 21-től lehet megvásárolni a belépőket. A legolcsóbb jegy 5800, a legdrágább pedig 18 000 forintba kerül. A tikettekhez a stadion pénztárain és a megszokott IBUSZ-irodákon túl a Concert and Media jegyiroda több mint 200 értékesítő helyén lehet hozzájutni. Az első 10 ezer belépő tulajdonosa sorsoláson vesz majd részt, amelyen értékes nyeremények találnak gazdára. A fődíj az lesz, hogy a szerencsés szurkolót kiviszik kedvenc argentin játékosának klubjához, ahol megnézheti a sztárt, illetve aláírt közös fényképet és mezt kap tőle.
   
A szervezők Revánsként hirdetik a találkozót, utalva arra, hogy a dél-amerikai együttes éppen 30 éve házigazdaként legyőzte (2-1) a magyar csapatot a világbajnokság nyitómérkőzésén, amelyet Nyilasi Tibor és Törőcsik András kiállítása miatt kilenc emberrel fejezett be a magyar együttes. Ennek apropóján meghívják az akkori két válogatott játékosait is.
   
Mint elhangzott, mindkét gárda komolyan veszi a mérkőzést és legjobb összeállításában lép pályára. A vendégekre pár nappal később két vb-selejtező vár, s arra készülnek majd, míg a magyaroknak, akárcsak tavaly a vb-győztes olaszok elleni meccs, bizonyítási lehetőséget kínál a találkozó.
   
Erdős László, a mérkőzést szervező cég ügyvezetője elmondta, a találkozó a tekintetben is rendhagyó, hogy ezúttal nem az MLSZ a szervező, s a magyar csapat is meghívott fellépő. Hozzátette, bár aláírt szerződés még nincs, de az összecsapást minden bizonnyal az RTL Klub közvetíti majd.
   
Török Ottó, a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) főigazgatója arról még nem tudott beszámolni, mennyi lesz a stadion maximális befogadóképessége, ugyanis még a minden ilyen nagyobb rendezvénynél szokásos statikai vizsgálatot el kell végezni, hogy a felső karéjból mely szektorok nyithatóak meg.
   
Az eseményen jelen lévő Elbert Gábor sportszakállamtitkár az MTI érdeklődésére elmondta, hogy várhatóan márciusban születik döntés a Puskás Ferenc Stadion sorsáról.

MTI