A megszokottnál jóval visszafogottabbra sikerült a szingapúri világbajnokság – egyébként folyamatosan tolódó – nyíltvízi nyitónapja. Egyedül Betlehem Dávidnak tudott a legjobb tízbe kerülni 10km-en (9. lett), Rasovszky Kristóf a 13. helyen zárt, akárcsak másik májusi Európa-bajnokunk, Mihályvári Farkas Viktória, míg a tartaléksorból előrelépő Juhász Janka 31. lett.
Két zöld sapka elöl, szinte rögtön a rajt után – amikor az elmúlt két évben így indult egy világversenyen a 10km, a vége rendre szép lett. A legszebb persze Párizsban, az olimpián, de előtte a fukuokai és a dohai világbajnokságon, illetve az idén a Stari Gradnál rendezett Európa-bajnokságon sem lehetett okunk a panaszra, sőt, még tán a belgrádi Eb-n sem, tavaly.
Igaz, a szingapúri viadal annyiban más volt, hogy míg a többinél akkor indultak neki a távnak a versenyzők, amikorra ki volt tűzve a verseny, itt másfél napja élnek kisebb-nagyobb feszültségben. Hogy akkor lesz rajt vagy nem.
Hétfőn akkor fújták le a lányok másnapi viadalát, amikor ők már aludtak – reggel ötkor arra kelni, hogy feküdj vissza, ma nem úsztok… Kedden este 11-kor tudta meg mindenki, hogy szerda délelőtt sem rendezik meg a futamokat, mert az e-coli szintje még mindig magasabb a vízben, mint a megengedett érték. Viszont reggel 8-kor meg jött a zöld jelzés: bacik visszaszorultak, délután hajrá.
Persze, mindenkinek ezeken a lelki hullámvölgyeken kellett átvergődnie, és ha azt vesszük, hogy a mieinknek mennyi sikerben volt részük (Rasovszky Kristóf: vb-ezüst 2023-ban, vb-arany 2024-ben, olimpiai arany 2024-ben, Eb-arany 2025-ben – Betlehem Dávid pedig bronzot szerzett a 2024-es belgrádi Eb-n, majd a párizsi olimpián), akár azt is gondolhatnánk: nekik könnyebb. Úszunk, amikor úszni kell.
Ám ez mégsem így működik. Nem hátradőlésből indulnak neki. Ahogy közeledik a verseny, egyre komolyabban pörgetik magukat lélekben; ezt visszalökdösni, hogy nem, most mégsem állhattok még fel a rajthoz… És amikor azt gondolnád, hogy ha egy reggeli minta eredménye rossz, akkor a délutáni mitől lenne jobb… Akkor mégis kiderül, hogy délután már elengedik a versenyt.
Nem egyszerű, tényleg. Ráadásul kedden tényleg elsőrangú nyíltvízi idő volt: kellemesen szeles, felhőtarakó a város fölött – szerdára viszont hétágra sütött a nap, ami itt azért eléggé perzselővé válik délidőben. A vízre azt mondták, 30.4 – 31 a határ, afölött megint nincs úszás –, a levegő a napon lehetett 35, vagy még több, ami a brutális páratartalommal együtt azért megpróbálja azokat is, akik a partról nézelődnek csupán.
Még egyszer: mindenkinek ugyanaz – mégis, hogy az egyén magában miként dolgozza fel ezt a 24 órát, az nagyon más lehet mindenkinél.
Az mindenesetre hamar kiderült, hogy a németek szépen etettek mindenkit azzal, hogy nem sikerült a felkészülésük, meg hogy betegeskedtek a sztárjaik. A tokiói olimpiai bajnok Florian Wellbrock ugyanis régi önmagát idézve ismét gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott. A germán géniusz a fukuokai vb-diadala óta küszködött önmagával, ám úgy fest, mostanra egyenesbe jött.
És Gregorio Paltrinieri is újfent feltűnt a színen – az olasz grand maestro a véghajrára odaért Wellbrock talpaihoz, befogni azonban nem tudta. Ebből volt lemérhető, hogy ez most nem az a verseny volt, amit mi szerettünk volna.
Ha ugyanis olyan tempót diktál két világklasszisunk, amit szokott, akkor az olasznak nem marad ennyi ereje a végére. Az azonban már a féltávnál érződött, hogy valami nem klappol. Először is, 5 km-nél egy órája úsztak – annyira nem hullámzott a víz, hogy ilyen lassú legyen a tempó. Meglehet, a pályát mérték el (az olaszok szerint az edzésen mért idők alapján bőven voltak erre utaló jelek), bár nyilván a meleg víz és a hőség is lassított valamelyest az urakon. De hogy összességében 10 perccel legyenek lassabbak, mint szoktak (átlag 1:50 alatt szokták leúszni, most épphogy két órán belül ért célba az eleje), arra csak a külső körülmények nem jelenthettek magyarázatot.
Ugyanakkor ettől még tény: valóban lassú volt a tempó – ám nemhogy nem tudták a mieink úgymond „megszakítani” a többieket, de azon kaptuk magunkat, hogy 7 kilométer után ők kezdenek leszakadozni. Előbb Betlehem tűnt a közvetlen élbolyból, majd Rasovszky kezdett egyre hátrébb szorulni.
„Ott a folyosó előtte, meg kéne indulnia” – morfondírozott Gellért Gábor szövetségi kapitány az óriás kivetítő alatt, amikor az utolsóelőtti körben a külső egyenesen Dávid úgy tempózott a hetedik hely környékén, hogy elvben tér volt előtte a felpörgetésre. „Nem úgy úszik, ahogy tud, ez nem az a tempó. Talán még tartalékol…” – sóhajtott edzője, Kutasi Gergely.
Ekkor még élt a remény, ám aztán a zöld sapkák egyre kevésbé tűntek fel a képen, amikor az elöl haladókat mutatták. Az utolsó körre pedig egyértelművé vált: ez ma nem az ő napjuk. Kristóf az érmeit rendre úgy szerezte, hogy az élbolyban brusztolt végig, vagy pedig az élen haladt, esélyt sem hagyva senkinek.
Most az utolsó körre kiürült a tankja, és Dávid sem tudta begyújtani a rakétákat. Az utólagos helyzetértékelések nagyjából úgy szóltak, hogy ez elsősorban mentális leolvadás volt, ami mindenképp jó hír, hiszen van még három szám. Egyébként meg: a párizsi 1-3-at garantáltan nem cserélnénk el egy mai mosolygósabb napért.
Ahogy Betlehem Dávid fogalmazott: a 2027-es budapesti vb-re, de leginkább 2028-ra akarja összerakni az egészet, ma pedig ismét tanult valamit.
Még csak vitatkozni sem érdemes vele.
A hölgyek versenyének a végén Mihályvári-Farkas Viktória minden porcikájában remegett – a jeges törölköző alatt. A fiúknak sem volt könnyű, de a hölgyek délután úsztak, a nap a kilencedik órája melegítette (forralta) a tengert. Elvben 31 fok a felső határ, itt 30.4-et vallottak be, de sokak szerint garantáltan melegebb volt.
Két vb-újoncunknak, Mihályvári-Farkasnak és a tartaléksorból előlépő Juhász Jankának kőkemény kihívást kellett teljesítenie. Viki biztatóan kezdett, az első két körben az élbolyban haladt, mint a számára arannyal végződő Európa-bajnokságon; aztán azonban kezdett visszaesni. Látótávon belül volt, az ötödik körben azonban, mint utóbb bevallotta, olyan holtpont kólintotta fejbe, amilyenben még soha nem volt része.
“Mégis úgy voltam vele, hogy nem adom fel, nem adhatom fel. Azaz mondhatom, legyőztem magam, legyőztem a körülményeket – és úgy gondolom, ezen a napon a tizenharmadik hellyel nem lehet elégedetlen.”
Juhász Janka is hasonló szellemben értékelt: egy éve döntött úgy, hogy még van keresnivalója az úszósportban, “úgy gondolom, fontos visszajelzés volt ez, hogy hol tartok és jó úton járok.”
Illő értékelni mindezt egy olyan brutálisan forró és párás napon, amelyen a férfiak versenyében 12, a nőknél pedig 14 úszót szedtek ki a vízből az ájulás határán, köztük világ- és Európa-bajnokokat.
Nyíltvízi világbajnokság, Szingapúr
10km
Férfiak: 1. Florian Wellbrock (német) 1:59:55.5, …9. Betlehem Dávid 2:01:13.8, …13. Rasovszky Kristóf 2:03:05.5
Nők: 1. Moesha Johnson (ausztrál) 2:07:51.3, …13. Mihályvári-Farkas Viktória 2:11:34.3, …31. Juhász Janka 2:20:44.2
A Nyíltvízi vb: melegen sütött, de nem a mi napunk volt bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.
