Nyitnak a stadionok, visszatérhetnek a nézők

A Serie A utolsó fordulóiban erősen korlátozott létszámban visszatérhetnek a szurkolók a stadionokba, így hosszú hónapok után újra megnyitnak a San Siro kapui is.

Mario Draghi, Olaszország miniszterelnöke pénteken bejelentette, hogy a tervek szerint május 1-től a szabadtéri sporteseményekre legfeljebb 1000, a teremsportok esetében pedig maximum 500 fő helyszíni jelenléte lesz engedélyezett.

Ez azt jelenti, hogy májustól az olasz bajnokságban is visszatérhetnek a nézők a lelátókra, még ha csak erősen korlátozott számban is.

Olaszországban tavaly márciusban rendeztek először zárt kapus mérkőzéseket (egy Milan-Genoa meccs volt a legelső) és a tavaszi kényszerszünetet követően júniusban nézők nélkül folytatódott a szezon. Az illetékesek az aktuális idény első néhány fordulójában megkísérelték a stadionok kinyitását és egyes régókban 1000 néző jelen lehetett a mérkőzéseken, azonban ezt a járvány felerősödése után elvetették és azóta teljesen zárt kapuk mögött zajlanak a meccsek.