Kárai Tomi igazán elégedett lehet az elmúlt négy versenyen való részvételével, hiszen mindegyiken a dobogó legfelső fokára állhatott fel.
A múlt hétvégén Németországban duruzsoltak a több száz lóerős autocross gépek. Az alap hangulatot már az időjárás is fokozta, hiszen évek óta nem volt ilyen verőfényes napsütés a Matschenberg Arénában. A Touring Cars kategóriában 13 versenyző nevezett.
Az időmérők összesítése alapján Tomi 3. idővel jutott tovább az első előfutamba. Minő fordulat, hogy már az első adandó alkalommal, Fejfarral került egy csoportban és az első sorból, egymás mellől indultak. Ilyenkor szoktuk a helyszínen feszíteni egymás idegeit, hogy kis döntő van… és igen. Tomi elsőként rajtolt el, nyomában szorosan Fejfar kapkodta kerekeit. A harmadik körben fergeteges parádét mutattak be: a célegyenes ráfordító kanyarban Fejfar szűkebben fordult, a jobb kigyorsításnak köszönhetően jobb pozícióban érkezett az ugratóhoz és már egy kicsit előrébb is volt a cseh, de a következő balos kanyarban kicsúszott a lazába, amit Tomi rögtön kihasznált és visszaszerezte az első helyet.
A második előfutam résztvevői megegyeztek az első előfutam résztvevőivel. Ezúttal Fejfar kapta el gyorsabban a rajt pillanatát. Meg is előzte Tomi, de az utolsó előtti kanyarban későn fékezett és a nagy akarásnak viszont búcsúzás lett a vége: keményen neki vágta az autó jobb hátulját az oldalfalnak és nem tudta folytatni az előfutamot.
Levezetésként a harmadik előfutamban már csak a beállításokra figyelt Tomi.
Majd kezdetét vette a döntő. Kicsiny, de annál lelkesebb magyar szurkoló csapat izgult a lelátón. Nem keltettünk nagy feltűnést, áááá. Nem értem a németeket: mi nagyon tudunk örülni, ha a kedvencünk versenyzik és annyira tudunk őrjöngeni a pálya széléről, mintha azon múlna a jó szereplés – de mi ilyenek vagyunk. Nem kell ezért minket ufónak nézni, hanem tanácsolom, kiabáljatok Ti is velünk! – jó érzés. 🙂
A jó technikának és persze a kiváló pom-pom csapatnak köszönhetően minden a tervek szerint alakult: Tomi nagyon jól kapta el a rajtot. Mögötte Korshunov és Fejfar sorakozott, akik próbáltak felkapaszkodni az élen haladó Skodára, de esélyük sem volt. Tomi úgy autózott, ahogy kell: jó tempóban, jó íveken. A második körben Fejfar technikai probléma miatt feladta a küzdelmet és így a tízedik helyen végzett. A döntő további köreiben a kockás zászló lengetését vártuk. …már csak 5, már csak 4, már csak 3, már csak 2, leintő kör és hurrá!!!
Kárai Tomi ezzel a győzelemmel átvette a vezetést az Európa bajnokság összetett értékelésében. Nagyon sokat jelent ez, hiszen a következő megmérettetés pár nap múlva Csehországban lesz és igen kemény küzdelem várható. Nem baj, szeretjük a kihívásokat. Kövessétek figyelemmel a híreket! Nova Paka június 30- július 1.
Forrás: B.Molnár László






