Ökölvívás Tokióban: a sportág megúszta, a szövetség nem


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó testülete fenntartaná a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetség (AIBA), mint a sportág olimpiai szerepléséért is felelős szervezet felfüggesztését. Az ökölvívók ennek ellenére biztosan versenyezhetnek a 2020-as olimpián.

A döntés a NOB vizsgálóbizottságának beszámolója alapján született meg. Az ellenőrző testületet Nenad Lalovic (a Végrehajtó Bizottság tagja és a Nemzetközi Birkózószövetség elnöke) vezette, hozzá csatlakozott két másik olimpiai tisztviselő: Richard L. Carrión és Emma Terho. Ők hárman 2018 novembere óta az AIBA gazdasági, vezetőségi, etikai és bírói problémáinak súlyosságát elemezték. Amennyiben a javaslatot a NOB júniusi kongresszusán jóváhagyják, az AIBA többé nem használhatja az olimpiai emblémákat, és nem rendezhet ötkarikás eseményt.

A bokszszövetség körüli botrány Gafur Rahimov elnöki kinevezésével robbant ki. Az üzbég sportdiplomatát szervezett bűnözésben való részvétellel gyanúsították, a NOB ezért megválasztása után mindennemű diplomáciai kapcsolatot megszakított az AIBA-val. Bár a testület ideiglenes elnöke, Mohamed Moustahsane bizakodó maradt a működésüket vizsgáló bizottság jelentésével kapcsolatban, az eredmények nem őt igazolták. A skandalum részleteiről itt lehet olvasni.

A NOB Végrehajtó Bizottsága egy különleges munkacsoportot hozott létre a tokiói játékok ökölvívó-eseményeinek lebonyolítására, valamint a kvalifikációs versenyek szervezésére és menedzselésére 2020 januárja és májusa között. A csoport az anyatestület irányelveit követi majd, vezetője pedig a Nemzetközi Tornaszövetség elnöke, Morinari Watanabe lesz.

A megbízott sportvezetők feladatai közé tartozik majd ezen felül a nemi egyenlőség tartós biztosítása, a pontos súlycsoportok meghatározása, valamint a kvótarendszer áttekintése és esetleges átalakítása. Utóbbival kapcsolatban már vannak elképzelések: várhatóan 286 öklöző küzdhet meg egymással Tokióban, összesen 8 férfi és 5 női súlycsoportban. Ez egy lépéssel közelebb visz minket a nemi egyenlőség felé: 2016-ban 10 féri és 3 női versenyt rendeztek Rióban.

Az AIBA újbóli elismerése fontos kérdés lesz az olimpiát követően. Ennek érdekében a NOB egy megfigyelő testületet fog felállítani, melybe bekerülnek a korábbi ellenőrző bizottság tagjai is. Feladatuk annak vizsgálata, hogy mennyire lesz képes a szövetség megfelelni az Olimpiai Charta, valamint az Etikai Kódex alapelveinek.

„A mai döntés a sportolók és a boksz, mint sportág érdekeit szem előtt tartva született. Biztosítani akarjuk, hogy a versenyzők megélhessék az álmukat, és részt vehessenek a 2020-as tokiói olimpián. Ugyanakkor a vizsgálóbizottság javaslatai alapján fel kellett vázolnunk a szükséges következményeket az AIBA-ra nézve. Jelenleg még fenntartjuk az eltiltás visszavonásának lehetőségét, de ehhez további gyökeres változások kellenek” – mondta Thomas Bach, a NOB elnöke.

Az ökölvívókat érintő további bejelentések a NOB 134. találkozóján várhatóak, amelyen a teljes bizottság elfogadhatja a végrehajtó testület javaslatát. Ugyanitt választják meg a 2026-os tél olimpia házigazdáját is. A kongresszust június 24. és 26. között rendezik Lausanne-ban.

(olympic.org, fotó: Getty Images)

Forrás: www.mob.hu – RSS