Bene Barnabás (képünkön), a pécsiek tehetséges, huszonegy éves középtávfutója a világhírű menedzser, Jos Hermens csoportjába került.
– Kettőezernégy decembere óta intéztem Bene ügyeit – válaszolta érdeklődésemre Babinyecz József, az egykori kiváló maratoni futó, aki évek óta a nemzetközi atlétikai élet egyik elismert menedzsereként dolgozik. – Barna már az első időktől kezdődően szerette volna, hogy segítsek neki bejutni az olasz MAPEI klub tagjai sorába, ahol Kálovics Anikó, a kitűnő magyar hosszútávfutónő is versenyez. – Én ezzel a kérdéssel csak az után kezdtem el foglalkozni, hogy Barna klubedzője, Fogarasi Sándor erre 2006. augusztusán erre konkrétan meg is kért. A MAPEI-hez bekerülni ugyancsak nem könnyű dolog, még akkor sem, ha Bene Barnabást itthon és külföldön egyaránt tehetséges fiatalnak is tartják.
– Mi az előnye egy esetleges MAPEI szerződésnek és vannak-e hátrányos pontjai az oda igyekvők szemszögéből nézve?
– A hazaihoz képest nagyfokú anyagi biztonságot és nemzetközi klasszis felkészülési körülményeket biztosítanak, ráadásul az első évben nem is kell a klub színeiben versenyezni, mindössze háromszor tizenöt napos edzőtáborban részt vennie az érkezőnek. Mindez az olasz klub teljes költségviselése mellett! A második évtől kezdve viszont a leigazolt versenyző csak a MAPEI színeiben vehet részt országos bajnokságokon, ám világversenyeken országa színeiben továbbra is rajthoz állhat. Ez megfelel a jelenleg érvényes olaszországi szabályoknak.
– Meddig jutott Bene Barnabás kiajánlását illetően?
– Olyannyira előrehaladottak voltak a tárgyalások, hogy Benével párhuzamosan az ugyancsak tehetséges pécsi Tóth László fogadását is sikerült előkészítenem. Gyakorlatilag aláírás előtt álltak a szerződések. Ezek után derült égből villámcsapásként ért, amikor Barna felhívott telefonon és közölte velem, hogy nem igazolhat az olasz klubhoz, mert kapott egy kitűnő ajánlatot, ám szavát adta, hogy nem mondja meg, kitől kapott ajánlatot és milyet. Az eset korrektségéről van véleményem, de megtartom. Mindenesetre nem a még tapasztalatlan versenyzőt tartom elsősorban inkorrektnek. Nem is a hollandokat, de erről nem szeretnék részletekbe menően beszélni, úgy tűnik, mindenkinek más a sikerélmény! Az „örömhír” egyébként éppen az oslói repülőtéren ért…
– Volt szerződése Bene Barnabással?
– 2007-re aláírt szerződésem nem volt Barnabással, mindig csak az első évben kötök az illetővel írásos megállapodást. A következő években már csak szóban egyezünk meg a folytatásról. Jelenleg tizenegy ország kilencven atlétáját képviselem a nemzetközi porondon. Ilyen helyzetbe még egyetlen pártfogoltammal kapcsolatosan sem kerültem.
– Mit szóltak az olasz klub vezetői?
– Elképzelheti! Ugyancsak megingott bennem a bizalmuk, s csak az évek óta teljes megelégedésükre az ő színeikben készülő és versenyző Kálovics Anikó és edzője, Zsódér Zsolt tudta őket meggyőzni az ártatlanságomról. Természetesen Tóth László szerződtetése is „ugrott”…
Ez a legvázlatosabb története ennek a „magyaros” ügyintézésnek. Babinyecz nagyvonalúságára jellemző, hogy minden sárdobálás nélkül, a lehető legtárgyilagosabb hangnemben adott felvilágosítást az üggyel kapcsolatosan, amely nyilvánvalóan nem tett jót az egyébként is szerényen álló magyar atlétika nemzetközi megítélésének. (www.sportforum.hu)
