
DYNAMIC RALLY TEAM – IV. B-A-Z Rallysprint, Sáta
Lángi Attila – Toma József, BMW E36
Az esztergomi RTE-s kitérő után most ismét az SRT bajnokság keretein belül áll majd rajthoz Lángi Attila és Toma József. A Dynamic Rally Team versenyzőpárosa jelenleg a BMW Kupa élén tanyázik a sprintesek között, s ezt a pozíciójukat továbbra is meg szeretnék őrizni. De a legfontosabb céljuk a sátai futamra mégis az, hogy mosolyogva, jókedvűen, technikai hibáktól mentesen teljesítsék.
Lángi Attila: Látástól mikulásig dolgozunk a műhelyben, hogy az autót a lehető legmegfelelőbben felkészítsük a hétvégi versenyre. Sátán még sosem jártam, de igyekszem a többiek által feltöltött, korábbi belső kamerás felvételek alapján ismerkedni a pályákkal. Csimpi most Olaszországban nyaral, így kicsit nehezebb is a dolgunk, hiszen nem lesz időnk a versenyhétvége előtt feltérképezni a terepet. Egy nagyon tapasztalt, ügyes és hidegvérű navigátor ül mellettem, teljesen rá tudom majd bízni magamat! erdekes egy verseny lesz, az biztos! Tesszük a dolgunkat, és szeretnénk a végén mosolyogva kiszállni a BMW-ből.
Toma József: Az esztergomi szereplésünk jó főpróbának bizonyult az éles bajnokságra. Jobban összeszoktunk az autóval, egymással, s ami a legfontosabb, hogy jól is éreztük magunkat. A sátai futam is igazán pörgős lesz, hiszen körversenyről van szó. A pálya első 9 kilométerét viszonylag jól ismerem, hiszen RTE-s gyorsaságinak már volt része, de a szakasz másik fele még az én emlékezetemben sincs meg teljesen. Remélem, Attila is nézi a belső felvételeket, és igyekszik feldolgozni a pályákat. Péntek éjjel érkezem haza Olaszországból, de már nagyon várom, hogy szombaton felkerekedjünk, és újra versenyezzünk!
Partnereinknek köszönjük a támogatást: Blue16 a gépjárművédelmi rendszer, Kspeed, MCG Europe, Pro Complex Security, Janodob Kft., M Power Kft., nonstopgumiszerviz.hu, Spirit Restaurant&Club
Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: horvath.judit@rallycafe.hu



