Olimpiai gyász: Elhunyt Hegedűs Frigyes

Három héttel 88. születésnapja után hosszú, súlyos betegségben elhunyt dr. Hegedűs Frigyes, a magyar öttusasport egyik meghatározó személyisége.

A Ludovika Akadémián ismerkedett meg az öttusával. A háború utáni első olimpián Londonban tagja volt a magyar együttesnek. Több ízben nyert magyar bajnokságot. Visszavonulása után a Bp. Honvéd szakosztályának alapítója, majd a Csepel újjászervezője volt. A válogatott irányításával, 1962-ben bízták meg. Létrehozója, kapitánya volt a Balczó, Török, Móna olimpiai és többszörös világbajnok, akkoriban legyőzhetetlen magyar csapatnak. Az öttusa felkészülésében új, sikeres módszereket vezetett be.

Ügyvédi hivatását évekkel ezelőtt feladta. Neszmélybe költözött, visszavonultan élt. Az elmúlt évben a fair play díj kitüntetést is csak vidéki otthonában tudta átvenni. Díszelnöke volt a Hídverő Olimpiai Baráti Körnek.

Halálának hírére az öttusa világbajnokság utolsó előtti napján a női váltófutás eredményhírdetése előtt a résztvevők és nézők egy perces gyászszünettel adóztak emlékének.

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Öttusa Szövetség saját halottjának tekinti. Temetéséről később történik intézkedés.

www.mob.hu

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.