Olimpikonok az idei HunGarian Baján!

Immár szinte minden készen áll arra, hogy ismét összecsaphassanak egymással a terep-rallye legjobbjai augusztus 23. és 26. között a Győr mellett kijelölt vadonatúj pályákon a 2012-es HunGarian Baja FIA Világkupa futamon. Az autósok között 2010-ben győztes Korda Erik az utolsó pillanatban autót cserélt, és egy Toyotával vág neki a versenynek.

A főszervező Garamvölgyi Zoltán mindent megtett, hogy a közönséget maximálisan kiszolgálja: a pénteki szuperspeciálon valamint az ETO Parkban rendezendő rajtceremónián több olyan sportolóval is találkozhatnak a kilátogatók, akik a londoni olimpián eredményesen képviselték Magyarországot. Ott lesz többek között a magyar cselgáncs-válogatott két érmese, Csernoviczki eva és Ungvári Miklós, az élete első olimpiáján pontszerzőként záró 19 éves ökölvívó, Harcsa Zoltán, a tízpróbázó Szabó Attila, a két gyönyörű hableány, a szörfös Detre Diána és a műugró Gondos Flóra, de szintén jelezte részvételét hazánk egyetlen gyorsasági motoros Európa-bajnoka, Győrfi Alen is.

 Már csak egy nap, és immár másodszor érkeznek Győrbe a terep-rallye legjobbjai, hogy megmérkőzzenek egymással a HunGarian Baja FIA Világkupa magyar futamán. Nem akármilyen mezőny vesz majd részt az augusztus 23. és 26. közötti versenyen. Ám a szervezők nemcsak a vadonatúj pályákon szerettek volna világklasszis sportolókat felsorakoztatni, éppen ezért a pénteki szuperspeciálon – Gönyűi Ipari Park területén – és a győri ETO Parkban rendezendő rajtceremónián a londoni olimpia magyar hőseivel, valamint hazánk egyetlen gyorsasági motoros Európa-bajnokával is találkozhatnak az érdeklődők.

  „Örömmel mondhatom, hogy elfogadták a meghívásunkat olyan sportolók, akik nem is olyan régen, a londoni olimpián szereztek nagy örömet teljesítményükkel. A magyar cselgáncs-válogatott két érmese, Csernoviczki eva és Ungvári Miklós, az élete első olimpiáján máris pontszerzőként záró 19 éves ökölvívó, Harcsa Zoltán mellett szintén a vendégünk lesz a legszebb magyar sportolónők közül a műugró Gondos Flóra, valamint a tízpróbában bizonyító Szabó Attila. Természetesen a technikai sportokból is hívtunk vendéget, mégpedig hazánk egyetlen gyorsasági motoros Európa-bajnokát, Győrfi Alent. Valamennyien ott lesznek nemcsak a szuperspeciálon, hanem a rajtceremónián is, ahol szívesen állnak a nézők rendelkezésére, válaszolnak a kérdéseikre” – árulta el Garamvölgyi Zoltán főszervező.

 A versennyel kapcsolatos az a hír, hogy mindhárom napon rekkenő hőségre lehet majd számítani. Ez akár kedvező is lehet a magyar versenyzőknek, ám a HunGarian Baja 2010-es győztese, Korda Erik semmit sem akar a véletlenre bízni az újabb siker érdekében, így a pénteki prológon új autóval áll rajthoz.

 „Nagyon sokat várok az új autótól, ami mindenképpen előre lépés a számunkra. Noha most vettem a Toyotát, még sem ismeretlen a számomra, hiszen korábban már teszteltem egy napon keresztül. Most újra kihasználom a verseny előtti gyakorlási lehetőséget, hogy minél jobban összecsiszolódjunk a rajtig” – fogalmazott Korda Erik.

Share: