
Hosszú interjú a Titánnal.
Korábban még hátvédjeit fegyelmezte, ma pedig televíziós szakkommentátorként szerepel a kamerák előtt Oliver Kahn. Két EB-n (2000 és 2004), valamint két VB-n (2002 és 2006) szerepelt a német válogatott hálóőreként, habár 2006-ban csak a bronzmérkőzésen védett.
Az alábbi interjúban a ,,Titán” a német csapatról, Manuel Neuerről, valamint az esélyesekről beszél.
SPORT 1: ,,Csütörtökön kezdődik a világbajnokság. Hogyan látja a Manuel Neuer körül kialakult helyzetet, hiszen egyetlen felkészülési mérkőzésen sem szerepelt, mielőtt kiutazott?”
OLIVER KAHN: ,,Magam is éltem már át ilyen szituációt, amikor 1999-ben a Bajnokok Ligája döntője előtt sérült voltam és figyelnem kellett, hogy erre a mérkőzésre újra harcra kész legyek. Manuellel tehát teljes mértékben együtt tudok érezni, ez egy nyugtalanító helyzet számára. Úgy gondolom azonban, hogy egy ilyen klasszissal rendelkező játékosnak nem jelenthet gondot, hogy ezt a két mérkőzést kihagyta.”
SPORT 1: Korábban azt mondta, hogy lesz egy határidő. Ezt hogy értette?
OLIVER KAHN: ,,Ezzel arra utaltam, hogy Manunak (Manuel Neuer) kevés ideje maradt. Igazából 6-7 napra is szükséged lehet, hogy egy ilyen kihagyás után visszaszokj és újra edzhess. Manu utolsó meccse a kapudöntő volt. Ha az első világbajnoki meccse előtti edzéseket kihasználja és 100%-os teljesítményt tud nyújtani, akkor véleményem szerint nem áll útban semmi a szerepeltetése előtt.”
SPORT 1: Amennyiben Neuer valamiért mégis kiesne Portugália ellen, akkor Roman Weidenfeller személyében egy jó csereember áll készenlétben.
OLIVER KAHN: ,,Én is így látom. Roman Weidenfellerrel egy tapasztalt játékos áll hátul, akiben bízhatunk. A két tesztmérkőzés alatt teljesen jól végezte a feladatát, valamint évek óta bizonyít mind a Bundesligában, mind a nemzetközi porondon. Manunak mindenesetre nagy stresszt okozhat, hogy egy ilyen torna előtt a formába lendülés miatti alapvető feszültség mellett azon is rágódnia kell nap, mint nap, hogy a teste is készen áll-e. Ezeknek a játékosoknak ez egy olyan terhelés, amelyet nem szabad lebecsülnünk.”
SPORT 1: Mi változna a csapat játékában, ha ő kiesik?
OLIVER KAHN: ,,Ha más áll a kapuban, akkor az mindig változást jelent az egész védelem számára. Azonban magas játékintelligenciájú focistákról beszélünk, akik ehhez könnyedén hozzá tudnak majd szokni.”
SPORT 1: Kockázatosnak tartja Miroslav Klose személyében egyetlen igazi csatárt a VB-re vinni?
OLIVER KAHN: ,,Ez a megfelelő alternatívákon múlik. Természetesen beszélhetnénk Mario Gomezről, de egy olyan játékosnál, aki csupán hat vagy hét meccset játszott a szezonban és egyébként sérült volt, elfogadható, hogy nem kerül be. Klose persze már nem a legfiatalabb, azonban Löwnek Müllerrel és Götzével sok lehetősége maradt. Annyira nem látom ezt nagy gondnak.”
SPORT 1: Mennyire lehetnek megterhelőek az időjárási viszonyok?
OLIVER KAHN: ,,Természetesen megterhelő, azonban edzőként vagy sportvezetőként egyszer sem emelném ezt ki. Mind fiatal játékosok, akik rendkívül fittek és hozzászoktak, hogy körbeutaznak az egész világban. Ezek a fiúk hevesek és nagyon motiváltak. Világos, hogy lesznek rosszabb pillanatok, de ilyenkor fontosak azok a srácok, akiknek azért eszükbe jut majd egy jó beszólás – mint például korábban nekem.” (nevet)
SPORT 1: Tehát továbbra is reménykedik a Nationalelf jó szereplésében a tornán?
OLIVER KAHN: ,,Mindenképpen! Emlékezzünk csak vissza a kiváló selejtezőkre! Sok a Bajnokok Ligája-győztes játékosunk, és abból indulok ki, hogy Jogi Löw és csapata egészen elől fognak végezni.”
SPORT 1: Ki lesz a világbajnok?
OLIVER KAHN: ,,Ezt igazán nehéz megmondani. Ilyenkor mindig a szokásosak jutnak az ember eszébe. Természetesen meg kell említenünk Brazíliát, akik jó formában vannak és a hazai pálya előnyét is élvezik. Ezt azonban először ki kell magad számára építened, akárcsak mi tettük azt 2006-ban Németországban. Ha ez nem sikerül és az egész az elejétől kezdve nem optimális, akkor ez az előny igen hamar az ellentettje is lehet. De Brazília egyértelmű favorit. Ha sikerül nekik az embereket maguk mellé állítani, akárcsak nekünk 2006-ban, akkor majd az eufória viszi tovább őket. Ez esetben hihetetlenül nehéz lesz megverni ezt a csapatot.”
SPORT 1: És Brazília mellett?
OLIVER KAHN: ,,Chile meglepetést okozhat. Látszott már a barátságos mérkőzések alatt, hogy mennyire erősek. Saját kontinensükön pedig még inkább motiváltak. De az argentinok is sokat tartanak talonban. Személy szerint azt gondolom, hogy Mexikó is fontos szerepet játszhat. Az európaiaknál természetesen a spanyolok nagyon veszélyesek. Az elképesztő lenne, ha két EB és egy VB győzelem után ismét nyerni tudnának. Az egy hihetetlen történet lehetne. Ők is mindenképpen az esélyesek közé tartoznak.”


