Olyan jó volt, hogy elmondani sem tudom

image A közönség és a Wirtmann Ferenc–Barna György kettős is kiválóan érezte magát a III. Tatabánya Ralin, ahol a Textura Sport Club versenyzői az idén először fogták hadra a Ford Escort Mk1 Protót. A verseny célja a közönség és saját maguk szórakoztatása volt, amelyet maradéktalanul teljesítettek.

 

„Olyan jó volt, olyan jól éreztük magunkat, hogy azt el sem tudom mondani” – lelkendezett Wirtmann. „Fogalmam sincs az eredményről, de nem is azért mentünk, hogy kupát gyűjtsünk, hanem hogy jól érezzük magunkat. Az autónak hatalmas sikere volt a pályán és a szervizparkban is. Nagyon sokan jöttek oda hozzánk, érdeklődtek, hogy milyen autó.”

 „Mindjárt az első gyorsaságin annyira belemelegedtem, hogy egy visszafordítóban úgy megrántottam a kéziféket, hogy bekattant a racsni. Megforogtunk, lefulladt a motor, két kézzel kellett kioldanunk a kéziféket, de nem baj, a látvány így is megérte.”

 Annak ellenére, hogy a látvány volt a fő szempont, a licences versenyzők kategóriájában az abszolút 15. helyen fejezték be a versenyt.

 „A Mitsubishik ellen nem tudunk harcolni ezzel az autóval. Néha megvertünk egyet-kettőt, de csak azért, mert ők hibáztak. Nevezhettünk volna a historic értékelésbe is, de ott meg annyival erősebb lett volna a mi autónk, hogy nem lett volna fair az ellenfelekkel szemben.”

 Wirtmann ezen a versenyen beugró navigátorral indult, mert sok éve állandó társa, Schneer László nemrég egy kisebb műtéten esett át.

 „Lacinak a futóművén fejlesztettek, ami miatt most nem tudott versenyautóba ülni, de természetesen a szervizparkban ott volt, és a pályára is kisántikált. Talán a historic bajnokság kezdetére már vissza tud ülni.”

 Bár nagyon jól sikerült a kiruccanás az RTE-futamra, Wirtmann elsődleges célja továbbra is a historic bajnokság. Vagy itthon, vagy külföldön.

 „A héten nézzük át, hogy mik a lehetőségeink. Ha nem lesz itthon historic futam, akkor lehet, hogy egy vagy két külföldi futammal, esetleg Eb-vel pótoljuk. Ott a historic Mk1-essel szeretnénk indulni, de ha jövünk még RTE-futamra, akkor azt csak a Protóval tesszük.”

 

A Textura Sport Club partnerei: Grawe eletbiztosító Zrt., Textura Kft., Iharos és Goller Kft., Kumho

Forrás: Textura Sport Club