Óriási fordulat jöhet Mbappé és Pogba ügyében, szaúdi kézbe került az egyik legrégebbi klub – külföldi körkép

ANGLIA

Manchester United: A 28 éves világbajnok francia középpályás, Paul Pogba a Paris St-Germaint, a Real Madridot és a Juventust is kikosarazva köthet végre új szerződést az Old Traffordon (L’Equipe) A szerb Nemanja Maticot és a holland Donny van de Beeket eladva szereznének pénzt a West Hamben futballozó 22 éves angol válogatott középpályás, Declan Rice megszerzésére (Express)

Arsenal: Az Ágyúsoknál edz a klub korábbi játékosa, a még mindig csak 29 éves Jack Wilshere, aki sérülései miatt nem tudta befutni a várt nagy karriert. A londoni csapat az edzői papírok megszerzésében is segít az Arsenal színeiben korábban 197 tétmeccsen pályára lépő egykori 34-szeres angol válogatott középpályásnak. Aki azonban még játékos-pályafutását sem kívánja befejezni. Wilshere a Bolton Wanderers, a Bournemouth és a West Ham United játékosa is volt, az Arsenal kötelékébe pedig 2001 és 2018 között tartozott.

Brighton: Szexuális zaklatás gyanúja miatt letartóztatták az angol élvonalbeli klub egyik, meg nem nevezett játékosát és annak egyik barátját. A rendőrök bilincsben vitték el a gyanúsítottakat, majd kihallgatták és később óvadék ellenében elengedték őket. Az egy nő bántalmazása miatt elfogott férfiakról csak annyit lehet tudni, hogy egyikük a húszas, a másikuk pedig a negyvenes éveiben jár.

Newcastle United: Csütörtökön lezárult az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Newcastle United adásvétele, a klubot egy szaúdi-arábiai hátterű konzorcium vásárolta meg.

Az egyesület bejelentése szerint a konzorcium a 430 milliárd dolláros szaúdi állami befektetési alapból (PIF), valamint a PCP Capital Partners és az RB Sports and Media nevű cégekből áll.

Jaszir al-Rumjjan, a PIF vezetője, a Newcastle United új elnöke azt mondta, az ügylet hosszú távú befektetést jelent számukra, hogy kihasználják a klubban rejlő lehetőségeket és tovább építsék az egyesület örökségét.

Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy a Newcastle United, az angol futball egyik leghíresebb klubjának új tulajdonosai lehetünk. Köszönjük a szurkolók évek óta tartó hűséges támogatását, és izgatottak vagyunk, hogy együttműködhetünk velük” – nyilatkozta.

Miután csütörtökön megerősítették, hogy az eddigi tulajdonos, Mike Ashley 14 év után eladta a klubot, a szurkolók ünneplésbe kezdtek a St. James’ Park mellett, mert kedvencük a világ egyik leggazdagabb egyesülete lesz.

A PIF 14 hónappal ezelőtt visszavonta 305 millió fontos ajánlatát, miután a Premier League nem adta meg a jóváhagyást az adásvételhez. A helyzet ezen a héten azért változott, mert szerdán a katari székhelyű beIN Sports műsorszolgáltató, a Premier League jogtulajdonosa kijelentette, hogy Szaúd-Arábia feloldja a csatorna eddigi tiltását, és leállítja az illegális streaming szolgáltatásokat is. Szintén fontos lépés volt, hogy a Premier League „jogilag kötelező érvényű” biztosítékot kapott arról, hogy egyértelműen elkülönül egymástól a PIF és a szaúdi állam, annak ellenére, hogy a PIF elnöke Mohammed bin-Szalman szaúdi koronaherceg.

A Newcastle United lett a 14. klub a Premier League jelenlegi mezőnyében, amelynek többségi tulajdonosa külföldi. A csapat hét forduló után a tabella utolsó előtti, 19. helyén áll, és egyelőre nyeretlen. (MTI)

Stoke City: Az “új Harry Kane-nek” is nevezett 16 éves angol-török csatár, Emre Tezgel a Manchester City, a Chelsea és a Manchester United figyelmét is felkeltette már teljesítményével (Mail)

Premier League / Championship: Hat meg nem nevezett első-, illetve másodosztályú klubnál kezdődik el 2022 januárjában a ’90-es évek eleje óta betiltott állószektorok tesztüzeme a stadionokban. A jelentkező kluboknak több szigorú feltételnek is meg kellett felelniük, mielőtt engedélyt kaptak a tesztelésre (BBC)

SPANYOLORSZÁG

Atlético Madrid: A nyári átigazolási időszakban a Barcelonától viharos körülmények között az Atlético Madridhoz távozó Luis Suárez egy interjúban elmondta, Ronald Koeman 40 másodperces telefonbeszélgetésük során tudatta vele a a döntését.

A telefonhívás, amelyben tudatta, hogy nem számol velem, összesen negyven másodpercig tartott. Úgy gondolom, így nem illik így elbúcsúzni egy legendától. Még arra sem volt hajlandó, hogy tisztázza a kialakult helyzetet. A vezetőség, vagy ő szorgalmazta a távozásomat.” – mondta a az uruguayi csatár a Marca című lapnak.

Barcelona: Félmilliárd eurós nagyságrendű veszteséget könyvelt el az elmúlt idényben az FC Barcelona, amelynek körülbelül öt évre lesz szüksége, hogy újra nyereséges esztendőt zárjon. A klub 2020/21-es szezonra vonatkozó pénzügyi jelentése szerint 481 millió euró (173,16 milliárd forint) volt az adózás utáni veszteség, melynek jelentős része – 181 millió – annak a következményeként jött össze, hogy a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött kellett megrendezni a mérkőzéseket. Ehhez adódtak hozzá a klubhoz kötődő termékek árusításából befolyó összegek csökkenése, illetve további, a korábbiakhoz képest visszaesést mutató tételek.

A bevételek 26 százalékkal, 631 millió euróra csökkentek, miközben a kiadások 19 százalékkal, 1,136 milliárdra nőttek, ami 505 milliós működési veszteséget jelent. Joan Laporta klubelnök két hónapja azt közölte, hogy a Barcelona adósságállománya 1,35 milliárd euró. Emiatt távozott Lionel Messi, akit a katalán klub már nem engedhetett meg magának, illetve kölcsönadta Antoine Griezmannt is.

Ferran Reverer vezérigazgató a korábbi vezetőséget okolta a pénzügyi nehézségért, mert szerinte úgy igazolt játékosokat, hogy tisztában volt vele, nem tudja majd fizetni őket. Példaként említette Griezmann és Philippe Coutinho megszerzését, de jelentős tétel volt Ousmane Dembélé szerződtetése is. Az új vezetés – Laporta márciusban váltotta az elnöki pozícióban Josep Bartomeut – kénytelen volt a fizetési plafont radikálisan, 97 millióra csökkenteni, ami 285 millióval kevesebb, mint az előző évi. Reverer úgy vélekedett, hogy ha folytatják a megkezdett utat és a klub akadémiáján nevelkedőkre számítanak a következő időszakban, körülbelül öt év kell ahhoz, hogy újra nyereséget tudjanak elkönyvelni. (MTI)

OLASZORSZÁG

Olasz válogatott: Kegyetlen, amit az olasz válogatott Eb-hőse a szurkolóitól kapott – videó

Juventus: Megfelelő ajánlat esetén már januárban készek megválni 30 éves walesi válogatott középpályásuktól, Aaron Ramseytől (Mail)

Intrernazionale: A városi rivális Milannal csatázhatnak az argentin River Plate U21-es válogatott támadójáért, Julian Alvarezért (CalcioMercato)

AC Milan: A belga FC Bruges 22 éves holland szélsőjét, Noa Langot szerződtetnék a lombardok a jövő nyáron (Calciomercato)

Venezia: A Sky Sport Italia információi szerint a korábban a Sampdoria és a Manchester United kapuját is védő 34 éves argentin portás, Sergio Romero a Venezia csapatához készül leszerződni.

NÉMETORSZÁG

Bayern München: A Premier League-klubok mellé a Bayern is beszállt, mint a leverkuseni szupertehetség, a mindössze 18 éves német válogatott középpályás, Florian Wirtz kérője (Fabrizio Romano)

Borussia Dortmund: 2023 nyaráig mindenképpen szeretnék majd csapatukban tudni a norvég Erling Braut Haalandot, addig aligha engedi el a gólvágót a német klub (SportBild)

Hertha: Feszültség a Hertha edzésén: Le kellett fogni a Dárdaira támadó játékosát – videó

RB Leipzig: Nagy fordulat – Willi Orbán mégis játszhat a vb-selejtezőkön

FRANCIAORSZÁG

PSG: Könnyen lehet, hogy a korábbi hírekkel ellentétben Kylian Mbappe mégis hosszabbít a Paris Saint-Germainnel, legalábbis a 22 éves világbajnok támadó édesanyja elmondása alapján most jól haladnak az egyeztetések (RMC Sport / AS)

VILÁGFOCI

Görög válogatott: Ottó király címmel dokumentumfilm készült a 2004-ben Európa-bajnokságot nyert görög labdarúgó-válogatottról.

A film azt mutatja be, hogy az esélyteleneknek is van esélyük. Mindig van esélyed, mindannyian ebből élünk” – nyilatkozta a görögök 17 évvel ezelőtti szövetségi kapitánya, a német Otto Rehhagel, akinek a szülővárosában, Essenben csütörtökön mutatták be a filmet.

Hozzátette, a hihetetlen sikernek köszönhetően életre szóló barátságot kötött a játékosaival. „Őrület volt, ami történt. Amikor visszatértünk Görögországba, több mint egymillió ember várt ránk. A repülőtértől Athén belvárosáig tartó 45 perces utat öt óra alatt tettük meg” – emlékezett a 83 éves mester.

Rehhagel elárulta, ez a rendkívüli rajongás volt az oka, hogy a kontinenstorna után visszautasította a német válogatott szövetségi kapitányi posztját. Az edző háromszor nyerte meg a Bundesligát: 1988-ban és 1993-ban a Werder Bremennel, 1998-ban pedig a Kaiserslauternnel, a görög válogatottat 2001 és 2010 között irányította.

A görög csapat addig mérkőzést sem nyert nagy nemzetközi tornán, 2004-ben viszont a házigazda Portugáliát a nyitó meccsen 2–1-re, a döntőben 1–0-ra győzte le, a negyeddöntőben pedig a címvédő Franciaországot búcsúztatta.

Rehhagel szerint manapság sokkal kevésbé valószínű, hogy egy csapat olyan csodát produkál, mint 2004-ben a görögök, példaként rámutatott, hogy a német élvonal legutóbbi kilenc kiírását a Bayern München nyerte meg. Hozzátette, néhány meglepő eredmény a legtöbb, ami még megtörténhet. (MTI)

A szakvezető felidézte, hogy a dokumentumfilm athéni bemutatója nagyszerűen sikerült, utána pedig elmentek vacsorázni korábbi játékosaival.

Nemzetek Ligája: Az olasz labdarúgó-válogatottat irányító Roberto Mancini annak ellenére elégedett volt játékosai teljesítményével, hogy csapata 2–1-re kikapott Spanyolországtól a Nemzetek Ligája szerdai elődöntőjében.

Az olasz tréner a találkozó után azt mondta, a spanyolok remekül tartották a labdát, és bár az első félidő végén 0–2 helyett 1–1 is lehetett volna az állás, néha van, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy eltervezték. “Sajnálom, hogy tíz emberrel játszva veszítettünk. Olyan hibát követtünk el, amit ezen a szinten nem lett volna szabad” – utalt a szakember Leonardo Bonucci kiállítására a 42. percben. Meglátása szerint a hátvédnek egyik helyzetben sem lett volna szabad sárga lapot érően szabálytalankodnia.

“Tíz emberrel ilyen szinten játszani és gólt sem kapni jó teljesítmény, így a vereség ellenére is erőt kell merítenünk ebből a találkozóból” – értékelt az olaszok szakvezetője. A szerdai kudarccal megszakadt a Squadra Azzurra világcsúcsot jelentő, 37 mérkőzésből álló veretlenségi sorozata, továbbá az olaszok 1999 óta először veszítettek hazai pályán tétmérkőzést.

A spanyolokat irányító Luis Enrique a milánói találkozó után elsősorban a rekordot döntő Gavit magasztalta: a középpályás 17 évesen és 62 naposan minden idők legfiatalabb spanyol válogatottja lett, Angel Zubieta 1936 áprilisa óta fennálló csúcsát adva át a múltnak.

“Már korábban is elmondtam, mennyire sokra tartom őt. Olyan, mintha a háza hátsó kertjében játszana, nagyszerű egy ilyen tudású és személyiségű játékossal együtt dolgozni. Ő a spanyol válogatott jövője, de azt is megmutatta, hogy már a jelennek is a része” – mondta a Barcelona tinédzseréről a szövetségi kapitány.

Hozzátette, a mérkőzés nagyszerűen alakult számukra, jól működött a letámadásuk, a játékosok pedig annak ellenére is remekül teljesítettek, hogy mindössze másfél napjuk volt közösen edzeni.

A spanyolok a vasárnapi döntőben a csütörtöki (mai) Franciaország–Belgium összecsapás győztesével találkoznak. (MTI)

Ligue 1: A francia liga döntése értelmében a Lille és az Olympique Marseille szurkolói idén már utazhatnak idegenbeli labdarúgó-mérkőzésekre a közelmúltbeli rendbontások miatt. A két klubot egypontos levonással is büntették, de ennek végrehajtását felfüggesztették. A Lens is hasonló megrovást kapott, továbbá két hazai találkozóját zárt kapuk mögött kell megrendeznie. Az Angers együttesét szektorbezárással és 20 ezer eurós bírsággal sújtották.

Szeptemberben mintegy ötven marseille-i drukker rohant a pályára, majd összecsapott az Angers szimpatizánsaival utóbbiak szektorában. Néhány nappal korábban a Lens-Lille rangadón a szurkolók székeket téptek fel és azzal dobálták egymást a szünetben, a meccs 30 percre félbe is szakadt a botrány miatt.

A Marseille esetében nem ez volt az első rendbontás az idényben, a Nice elleni félbeszakadt rangadót október 27-én pótolják, míg az Európa-ligában a török Galatasaray elleni találkozón is tíz percre megállt a játék, mert a rivális drukkerek pirotechnikai eszközökkel dobálták meg egymást. (MTI)

Eb 2024: A 2024-es, németországi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezőcsoportjait 2022. október 9-én sorsolják ki Frankfurtban. “A Németországba vezető út a sorsolással kezdődik” – mondta Philipp Lahm tornaigazgató, aki egyúttal sok sikert kívánt a kvalifikációs sorozatban részt vevő 54 válogatottnak.

A nemzeti együtteseket az eseményen hat ötcsapatos és négy hatcsapatos csoportba osztják majd, amelyekből az első és a második helyezettek jutnak ki a 2024. június 14. és július 14. között sorra kerülő Eb-re. A németek rendezőként biztos résztvevők. A fennmaradó három helyért 2024 márciusában 12 válogatott pótselejtezőben küzd meg egymással a Nemzetek Ligája harmadik kiírása alapján. Az NL csoportküzdelmeit 2022 júniusa és szeptembere között rendezik, a magyarok az élvonalat jelentő A divízióban szerepelnek majd.

A németországi kontinenstornát tíz városban, Münchenben, Berlinben, Hamburgban, Frankfurtban, Kölnben, Dortmundban, Gelsenkirchenben, Düsseldorfban, Lipcsében és Stuttgartban bonyolítják le. (MTI)