Orosz légiósokkal vág neki a Mol Ligának a Debrecen hokicsapata

image Orosz vezetőedzővel, orosz légiósokkal és a magyar hoki egyik emblematikus alakjával, a 227-szeres válogatott Ladányi Balázzsal vág neki a Mol Ligának a Debrecen.

    Amint a hajdúsági csapat csütörtöki sajtótájékoztatóján Kósa Lajos polgármester kiemelte: a város támogatja a hokit, és mostanra értek meg a feltételei az élvonalbeli indulásnak. Hangsúlyozta azt is, hogy nem szeretnének „pofozógép” lenni, fokozatosan építkeznek, és ha sikeres lesz a csapat fogadtatása, akkor középtávon egy új csarnokot húznak fel a meglévő, nagyerdei nyitott pálya helyén. A mérkőzéseiket most egy 800 férőhelyes fedett csarnokban játsszák.
    Az új tréner, a 46 esztendős Jevgenyij Muhin korábban a világ második legerősebb bajnokságában, az orosz profiligában (KHL) is dolgozott. Vele jött egy kapus, Oleg Djatlov, három védő – a KHL-t is megjárt, rutinos Alekszej Voronov, valamint Andrej Jemeljanov és Valerij Szadikov – plusz két csatár, Danyil Kaszkov és Vitalij Szicsov. Mellettük Artur Koriljuk maradt, így összesen hét légiós van a keretben.
    Ladányi mellett – többek között – a 165-szörös válogatott Tőkési Lajos, Vaszjunyin Artyom és Berta Ákos is a gárdát erősíti a jövőben.
    A debreceniek az 1992/93-as és az 1993/94-es idényben már játszottak az élvonalban. Az előző szezonban nem indítottak felnőtt csapatot egyetlen bajnokságban sem, a juniorok a szlovák pontvadászatban szerepeltek.
    A MOL Liga 2014/2015-ös szezonja szeptember 19-én rajtol, s a debreceniek az Újpesttel csapnak össze első mérkőzésükön.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.