Országon belül váltott klubot az egyik legfelkapottabb csatár, nagyot robbantana nyáron a Chelsea – külföldi körkép

ANGLIA

Arsenal: Az Arsenal érdeklődik a Lille támadója, Jonathan David iránt, mivel ezidáig meghiúsultak a próbálkozásaik, hogy csatárt szerződtessenek. Miután lemaradtak Dusan Vlahovicról, és hatalmas összeggel kellett számolniuk Alexander Isak leigazolásáért, így az Arsenal a kanadai válogatott David felé fordult. A Lille azonban nyárig szeretne várni az eladással, miközben a Chelsea és a Tottenham is érdeklődik. (ESPN)

A Barcelona és a Juventus is hivatalos ajánlatot tett Pierre-Emerick Aubameyangért. A gaboni válogatott támadó fegyelmi kihágások miatt kikerült az Arsenal első számú opciói közül és már felmerült egy szaúd-arábiai váltás is vele a kapcsolatban. A 32 éves játékost a Juve és a Barca is kölcsönbe szerezné meg. (Sky Sports)

Brentford: A Brentford reméli, hogy a hétvégén megkötheti az üzletet a dán középpályással, Christian Eriksennel. A 29 éves játékos jelenleg hat hónapra csatlakozna az angol együtteshez, miután az Inter decemberben elengedte. Eriksen szabadon igazolható, és a Brentford szeretné, ha még a hétfői átigazolási határidő előtt aláírna. (Daily Mail)

Chelsea: A Chelsea-t egy ideje már kapcsolatba hozták a holland védővel, Matthijs de Ligt-tel és nyáron meg is kötnék az üzletet a 22 éves játékossal. A Juventus nyitott lenne a transzferre, a Stamford Bridge-en pedig erősítésre van szükségük, mivel Antonio Rüdiger, Andreas Christensen és Cesar Azpilicueta is közel áll a távozáshoz.

Crystal Palace: A klub továbbra is reménykedik benne, hogy a napokban kölcsön tudják venni Donny van de Beeket a szezon hátralevő részére. A 24 éves holland középpályás sem Ole Gunnar Solskjaer, sem Ralf Rangnick alatt nem tudott maradandót alkotni a Manchester Unitedben, így a karrierje érdekében érdemes lehet olyan klubba igazolnia, ahol rendszeres játéklehetőséget kap.

Everton: A liverpooli gárda még januárban megszerezné a Chelsea középpályását, Ruben Loftus-Cheeket. A 26 éves angol játékos ebben a szezonban több játéklehetőséget kap Thomas Tucheltől, mint a korábbi években, ám az Evertonnál alapemberként számítanának rá. (Daily Mail)

Liverpool: A Liverpool megpróbálja leigazolni a Porto szélsőjét, Luis Diazt a hétfői átigazolási határidő előtt. A “Vörösök” készek egy késői ajánlatot tenni a kolumbiai válogatott játékosért, akiről egészen a közelmúltig azt várták, hogy a Tottenhamhez igazol. A 25 éves játékossal egyelőre nem született megállapodás, bár portugál lapértesülések szerint a Liverpool kész 45 millió eurós díjat fizetni, amelyhez további 15 millió euró bónusz is jár. (GOAL)

Diaz esetleges érkezése miatt azonban két játékosnak is minden bizonnyal távoznia kell a csapattól. Divock Origi és Takumi Minamino is elhagyhatja Jürgen Klopp együttesét. Mindkettejüknek akadt már kérője, például a Newcastle, a Leeds és az Everton is szerződtetné őket. (The Athletic)

Manchester United: A PSG megkörnyékezte a United 23 éves támadóját, Marcus Rashfordot. A párizsi klub a nyáron szeretné a támadósorát erősíteni, főleg akkor, ha Kylian Mbappé távozik a klubtól. (Canal)

Tottenham: A Tottenham felajánlotta Giovani Lo Celsót a Fiorentinának egy olyan ajánlat részeként, amellyel Sofyan Amrabat kölcsönvehető Firenzéből. Az argentin válogatott játékos feleslegessé vált a Spursnél és Antonio Conte igyekszik felfrissíteni a keretét. (Alfredo Pedulla.)

SPANYOLORSZÁG

Barcelona: A Barcelona felvette a kapcsolatot a Borussia Dortmunddal Thomas Meunier esetleges kölcsönszerződése ügyében. Xavi a szezon végéig szeretné tovább erősíteni a védősort a 30 éves játékos leigazolásával, a BVB pedig nyitott a megállapodásra. Meunier szívesen csatlakozna a Barcához, de még nem tudni, hogy a két klub meg tudja-e kötni az átigazolást a piac hétfői zárása előtt. (Marca)

Elche: Az Elche tájékoztatta az Atletico Madridot és a Barcelonát az argentin támadó, Lucas Boye áráról. A La Liga nagyágyúi készek fokozni érdeklődésüket a dél-amerikai csatár iránt, és mindkettőjüknek közölték, hogy 25 millió eurót kell kiadniuk ahhoz, hogy létrejöjjön az üzlet. (Fichajes)

Real Madrid: A madridiak szívesen látnák a Chelsea csapatkapitányát, César Azpilicuetát. A spanyol válogatott játékost a Barca is megszerezné és mindkét csapat ingyen juthat hozzá, hiszen júniusban lejár a szerződése a Bl-győztesnél. (Defensa Central)

OLASZORSZÁG

Juventus: Az olasz élvonalban szereplő Juventus bejelentette Dusan Vlahovic szerződtetését. A 22. születésnapját éppen pénteken ünneplő szerb támadó a Fiorentinától igazolt a torinói együtteshez. A csatár a Serie A előző idényében 21 gólt szerzett, a mostani szezonban pedig 22 forduló után 17 találattal – a laziós Ciro Immobilével holtversenyben – vezeti a mesterlövészek rangsorát. A Juventus a szerződés hosszát és az átigazolási díj összegét sem közölte, sajtóértesülések szerint utóbbi 75 millió euró. Ez minden idők legnagyobb összegű téli igazolása az olasz élvonalban, az eddigi csúcs 38 millió volt. (MTI)


Az Aston Villa 20,5 millió fontos ajánlatát utasította el a Juventus Rodrigo Bentancurért.
Steven Gerrard az uruguayi középpályást azért szemelte ki, mert Douglas Luiz távozófélben van a Villa Parkból.(Sky Sports)

Inter: Nicolo Barella az Internazionaléból, Kyle Walker pedig a Manchester Cityből fog hiányozni eltiltás miatt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Az olasz bajnok válogatott középpályását a Real Madrid elleni, decemberi mérkőzésen állította ki a játékvezető, mivel megpróbálta megütni Eder Militao lábát azok után, hogy a spanyol csapat játékosa nekilökte őt a reklámtábláknak. Az európai szövetség (UEFA) fegyelmi és etikai bizottsága két találkozóra tiltotta el Barellát, akinek így mindkét nyolcaddöntős összecsapást ki kell hagynia a Liverpool ellen. Walker ugyancsak a csoportkör utolsó fordulójában kapott piros lapot, miután a RB Leipziggel szembeni mérkőzésen hátulról belerúgott Andre Silvába. Az UEFA döntése értelmében ő a manchesteriek soron következő három BL-találkozóján nem léphet pályára. A City a Sporting Lisboával találkozik a 16 között. A BL egyenes kieséses szakasza február 15-én kezdődik. (MTI)

Milan: Franck Kessié nem szeretne csatlakozni a Tottenhamhez , mivel az Inter vagy a Juventus ajánlatára vár. Az elefántcsontparti középpályásnak lejár a szerződése az AC Milannál, és nyáron szabadon igazolhatóként távozna a klubtól. (Gazzetta dello Sport)

A magyar foci nagy reménysége otthagyja a sztárcsapatot és országot is vált – sajtóhír

NÉMETORSZÁG

Bayern München: Az Everton és a Newcastle is érdeklődik a Bayern játékosa, Thomas Müller iránt. A 32 éves vb-győztes játékosnak 2023-ig van szerződése a bajor klubbal, de a két angol csapat már most lecsapna a német játékosra.  (Sport Bild)

RB Leipzig: A német Bundesligában szereplő, Gulácsi Péter, Szoboszlai Dominik és Willi Orbán személyében három magyar válogatott játékost foglalkoztató RB Leipzig kölcsönadta a spanyol élvonalban érdekelt Valenciának a 19 éves futballistáját, Ilaix Moribát. Az FC Barcelonától tavaly nyáron 20 millió euróért megszerzett guineai középpályás öt hónap alatt nem tudott magának stabil helyet kiharcolni az együttesben, mindössze 100 játékperc jutott neki eddig a szezonban. Moriba hazája válogatottjával részt vett a Kamerunban zajló Afrika Kupán, amelyen a nyolcaddöntőben Gambiával szemben búcsúzott. (MTI)

Borussia Dortmund: A Dortmund a Sassuolo támadóját, Gianluca Scamaccát szemelte ki, mint Erling Haaland lehetséges utódja. A 23 éves olasz válogatott játékos kilenc gólt szerzett ebben a szezonban, és egy 45 millió eurós ajánlat esetén távozna Olaszországból. Több, mint valószínű, hogy a BVB elveszíti Erling Haalandot a nyáron, hiszen sorban állnak a kérők a gólerős norvég csatárért. (Gazzetta dello Sport)

Wolfsburg: A klub szerződtette Kevin Paradest, a D.C. Unitedtől.

FRANCIAORSZÁG

PSG: Tanguy Ndombele közel áll ahhoz, hogy a PSG-hez térjen vissza a Ligue 1-be. Ndombele nem tudott lenyűgözni a Spursnél több menedzsert sem és most a Premier League-klubnál a középpályás egyáltalán nem számít alapembernek. A PSG kölcsönbe szeretné szerződtetni Ndombelét, amit a Spurs jóváhagy, ha a játékos fizetését a párizsiak teljes egészében fedezik.

A Paris Saint-Germain Paul Pogbát tette meg a nyári fő célpontjának, a 28 éves középpályás szerződése lejár a Manchester Unitednél. (L’Equipe)