Orvosa szerint Ronaldo három héten belül újra készen áll a játékra

ronaldo1.jpg

A brazil labdarúgó-válogatott orvosa szerint az olasz AC Milan csatára, Ronaldo három héten belül teljesen felgyógyul combsérüléséből, így készen áll majd arra, hogy visszatérjen a milánói együttesbe.

Ronaldo a milánói repülőtéren és a milanellói edzőközpontban is elbújt az újságírók elől.

„Minden okom megvan azt hinni, hogy három héten belül Ronaldo készen áll majd, hogy folytassa a játékot, mert a sérülése meggyógyult” – fogalmazott Jose Luis Runco a brazil Globo televíziónak.

Runco egyben cáfolta azokat az olaszországi sajtójelentéseket, hogy a kétszeres aranylabdás támadó gyógyulását az úgynevezett növekedésifaktor-terápiával segítették.

www.nso.hu