Összeesett és kómában egy 16 éves martfűi futballista

Edzésen összeesett és az újraélesztést követően kómába került egy 16 éves futballista Martfűn.

A szoljon.hu oldal csütörtöki beszámolója szerint B. Sándort jelenleg a szolnoki Hetényi Géza Kórház intenzív osztályán kezelik.
   
"Nagyon remélem, hogy Sanyi szervezete elég erős lesz és nem adja fel a küzdelmet – nyilatkozott a portálnak a helyi labdarúgó-szakosztály vezetője, Petyus János. – Körülbelül húsz gyerek kezdte el az edzést, s alig tettek meg 200 métert a bemelegítő futásból, mikor Sanyi egyszerűen összeesett. Mozdulatlanul feküdt a füvön, nem lélegzett, pulzusa nem volt tapintható. Míg a játékostársak szívmasszázzsal próbálták visszahozni az életbe, én azonnal hívtam a mentőket. Nagyon gyorsan kiért a rohammentő és együttes erővel, a defibrillátor ötödik "ütésére" sikerült újraindítani Sanyi szívét. Nagy nehezen szállítható állapotba hozták, stabilizálták az állapotát, és a megyei kórházba vitték."
   
A játékost a mentőben már testvére kísérte.
   
"Életerős, egészséges fiú az öcsém. Nem volt beteg, nem panaszkodott fáradtságra. Örült, hogy Tiszaföldvárról Martfűre igazolhat. Most pedig élet-halál között lebeg, az orvosok úgy mondták, tudatlan állapotban van – mondta B. Zoltán. – Sok jóval nem is kecsegtetnek, véleményük szerint az elkövetkező napokban dől el, hogy felépül-e. Annyit sikerült megállapítaniuk, a szívének semmi baja, az egészséges. Most agyi CT-vizsgálatra készülnek, hátha abból kiderül, mi történt vele."
   
A múlt pénteken Beck Tamás 19 éves győri futballista lett rosszul egy edzőmérkőzés után, s életét már nem tudták megmenteni.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.