Ostrom alá vették Cristiano Ronaldóék szállodáját

Zarándokhelyként funkcionál a szurkolók számára az ausztriai Saalfelden szállodája, a Brandlhof, amelyben a szaúdi Al-Naszr labdarúgói megszálltak a saalfeldeni edzőtábor idején. A helyszínen tartózkodó osztrák lap, a Krone beszámolói szerint a rajongók annyira elvakultan próbálnak az ötszörös aranylabdás portugál világklasszis Cristiano Ronaldóval közös fotóhoz jutni vagy begyűjteni tőle egy aláírást, hogy néhányan képesek volt ezért bejelentkezni a hotelbe, ahol a folyosón üldözték a 40 éves szupersztárt – szúrta ki a Telex.

Az egyik család ezer eurót költött azért, hogy begyűjtsön egy autogramot, más az ajtaján is dörömbölt – állítólag utóbbinál

Ronaldo már türelmét elvesztve azzal fenyegetőzött, hogy kihívja a rendőröket.

Az edzések előtt és után a rajongók szakadó esőben is képesek megrohamozni a pályára vezető utat. Szombaton ebből kis híján baleset is történt, mert a vizes aszfalton – ahol autók is közlekednek – megcsúsztak néhányan. A Krone azt írja, hogy Cristiano Ronaldo vasárnap végül beadta a derekát, és kiment a szurkolókat üdvözölni.

Objektum doboz

A fotók tanúsága szerint a portugál zseni nem igazán élvezte a találkozást, autogramosztást, de becsületére legyen mondva, mindent aláírt: focilabdákat, mezeket, képeket, de még rendszámtáblákat és alsóneműket is.

A hotel vezetőségét nagyon meglepte az a felhajtás, ami CR 7-et körülveszi. „Hogy alábecsültük-e a szaúdi csapat edzőtáborát egy ekkora világsztárral a soraiban? Erre nem igazán tudok válaszolni. De ha jövőre visszatérnek, mindent teljesen másképp kell csinálnunk” – nyilatkozta a Krone-nak Alexander Strobl, a szálloda tulajdonosa, akinek rengeteg túlórát kellett engedélyeznie a napokban.

Az Al-Naszr hivatalosan augusztus 4-ig tartózkodik Saalfeldenben, majd utána Portugáliában folytatja a felkészülést. Az osztrák lap azt írja, a kialakult helyzetre tekintettel elképzelhető, hogy Cristiano Ronaldo korábban távozik az ausztriai edzőtáborból.

Írta a Magyar Hírlap

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.