Osztrák csapat érdeklődik a magyar válogatott játékos iránt – sajtóhír

Miután az eddigi csapata bejelentette a távozását, máris megindultak a találgatások a magyar válogatott légiósának jövőjéről…

A Nemzeti Sport információi szerint a 32-szeres osztrák bajnok Rapid Wien készül szerződtetni a Wolves-tól távozó magyar szélsőt, Bolla Bendegúzt. A lap úgy tudja, hogy a játékos a napokban kimenőt kaphat a válogatott edzőtáborából, hogy részt vegyen az orvosi vizsgálatokon új csapatánál, amely még a héten bejelentheti a szerződtetését.

A 24 éves játékos 2021-ben a Fehérvártól szerződött az angol csapathoz, azonban egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára a Wolves színeiben. Bolla az elmúlt három szezonban Svájcban futballozott, miután két évet a Grasshoppers, a legutóbbi kiírást pedig a Servette alkalmazásában töltötte kölcsönben. A 16-szoros magyar válogatott játékos eredményes idényen van túl, hiszen a 2023-2024-es évadban 41 mérkőzésen öt-öt gól és gólpassz került a neve mellé, miközben svájci kupagyőztes lett csapatával.

A lap ugyanakkor úgy tudja, hogy nem a Rapid az egyetlen érdeklődő Bolla iránt, mivel az őt legutóbb kölcsönben foglalkoztató Servette is kész lenne megvásárolni a játékjogát.

fociclub

A Osztrák csapat érdeklődik a magyar válogatott játékos iránt – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.