OTP Bank Liga: négy-négy győzelem után várják a hétvégét a bajnokesélyesek

A Honvéd 1998. április 15-én nyert legutóbb a DVSC ellen (a mostanit megelőzően) öt gólt is szerezve, 5-1-re, igaz, pályaválasztóként. A Loki 2002. augusztus 18., az Újpest elleni 2-5 óta először kapott hazai bajnokin öt gólt. Élvonalbeli történetében mindössze másodszor nyert a Mezőkövesd két gólt kapva bajnoki mérkőzést. A Videoton FC a mostanit megelőző legutóbbi tizenegy, a Ferencváros elleni meccséből egyen sem szerzett egynél több gólt. Az OTP Bank Liga 32. fordulójának érdekességei.

ÚJPEST FC–SWIETELSKY HALADÁS FC 2-1 (1-0)
Gólszerző: Balogh B. (21.), Bardhi (86.), illetve Williams (71., 11-esből)

– Az Újpest először győzött pályaválasztóként, amióta visszaköltözött a Szusza Ferenc Stadionba. A három pont biztosította a bennmaradását, az utolsó forduló eredményétől függetlenül.
– Április 22. óta először szerzett egy bajnoki meccsen két gólt is az Újpest. Azóta e találkozóig három mérkőzést elveszített, összesen két szerzett góllal.
– A lila-fehérek a győzelem ellenére sem érhetik már el tavalyi záró pontszámukat (46), most 42-vel állnak. A Haladásnál ugyanez a helyzet, a szombathelyi csapat a 2016 tavaszi ötvenhez képest most 43-nál tart.
– Enis Bardhi a tizenkettedik gólját érte el, ezzel harmadik a góllövőlistán. A 2012–2013-as bajnokság vége óta nem szerzett ilyen sok gólt újpesti játékos egy idényben. Bardhi eggyel megelőzte Mbaye Diagne-t (2015–2016), s csak eggyel marad el Kabát Péter (13, 2012–2013) mögött.
– Balogh Balázs a negyedik bajnoki gólját szerezte az idényben, ez 2015–2016-os egyéni csúcsának a beállítása.
– Nebojsa Vignjevics együttese az OTP Bank Liga 2016–2017-es idényében hét pontot szerzett a Haladás ellen. Mindazonáltal pályaválasztóként először nyert a szombathelyiek ellen 2014. november 29. óta.
– David Joel William tíz gólnál tart, ezekből hatot tavasszal ért el.

DEBRECENI VSC–BUDAPEST HONVÉD 2-5 (0-3)
Gólszerző: Jovanovics (59.), Szuk (66.), illetve Koszta (4., 37., 90.), Eppel (24., 82.)

– A Honvéd sorozatban negyedszer győzött a Debreceni VSC ellen. A DVSC 2014 októbere óta nyeretlen a kispestiek ellen.
– A Honvéd 1998. április 15-én nyert legutóbb a DVSC ellen (a mostanit megelőzően) öt gólt is szerezve, 5-1-re, igaz, pályaválasztóként. Vendégként 2001. április 7-én szerezte a legtöbb gólt az elmúlt húsz évben a Loki ellen, akkor 4-2-re nyert.
– Marco Rossi csapata, amely e győzelemnek köszönhetően az utolsó fordulóban a rivális Videoton FC ellen legalább egy pontot szerezve bajnok lenne, a legutóbbi négy fordulóban 12 pontot gyűjtött.
– Koszta Márk az élvonalbeli pályafutása során először szerzett mesterhármast. Honvéd-futballista a mostani előtt legutóbb 2013. május 11-én, az Újpest ellen ért el mesterhármast: Leandro Martínez.
– Eppel Márton megerősítette vezető helyét a góllövőlistán. A 2016–2017-es idényben harmadszor szerzett két gólt egy meccsen – de először két akciógólt.
– Marco Rossi együttese a legutóbbi két idegenbeli bajnokiján tíz gólt szerzett. E kettő előtt összesen tíz (pontosabban 11) gólt vendégként kilenc mérkőzésen ért el.
– A DVSC a legutóbbi hat fordulóban kétszer kapott ki, mindkétszer két gólt is szerezve. A Loki 2002. augusztus 18., az Újpest elleni 2-5 óta először kapott hazai bajnokin öt gólt.

MTK BUDAPEST–DIÓSGYŐRI VTK 0-0

– Az MTK két elveszített mérkőzés után szerzett ismét pontot. A tavaszi idényben már harmadszor játszott gól nélküli döntetlent.
– A kék-fehérek pályaválasztóként a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésükön egy vereség mellett háromszor is döntetlent játszottak.
– Tamási Zsolt együttese az új stadionban mindössze másodszor maradt szerzett gól nélkül.
– Az MTK a 2016–2017-es idényben hét pontot szerzett a Diósgyőr ellen. De a bennmaradáshoz mindenképpen nyernie kell Pakson. A DVTK, ha szombaton legyőzi a DVSC-t, megmenekül, ha nem, sorsa a Paks–MTK mérkőzés eredményétől függ.
– A DVTK a legutóbbi három fordulóban három döntetlent játszott.
– A DVTK harmadszor nem kapott gólt tavasszal. Idegenben másodszor, a Paks elleni 1-0 után.
– A Diósgyőr tavaly 38 ponttal bennmaradt, most harminchétnél jár. Egy további pont ellenben nem biztos, hogy elég ahhoz, hogy megelőzze az MTK-t.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–PAKSI FC 3-2 (1-0)
Gólszerzők: Bačelić-Grgić (33.), Diallo (76.), Gohér (92.), illetve Kulcsár D. (60.), Bertus (89., 11-esből)

– A Mezőkövesd története során először harcolta ki a bennmaradást az élvonalban.
– Mindössze harmadszor nyert tavaszi bajnoki meccset a Mezőkövesd, korábban a Diósgyőr és a Debrecen ellen nyert.
– Matyóföld csapata negyedszer szerzett három gólt az OTP Bank Liga 2016–2017-es idényében. Korábban ez a Bp. Honvéd, a Haladás és a Diósgyőr ellen sikerült. A mostanit is beleértve négy mérkőzésből Stipe Bačelić-Grgić hármon is szerzett gólt.
– Élvonalbeli történetében mindössze másodszor nyert a Mezőkövesd két gólt kapva bajnoki mérkőzést. Az első a Kecskemét elleni, idegenbeli 6-2 volt 2013. augusztus tizedikén.
– Gohér Gergő a harmadik bajnoki gólját szerezte az idényben, ez egyéni csúcsa. A 2016–2017-es idényben három gólja hat pontot hozott a Mezőkövesdnek.
– Ulysse Diallo ugyancsak a fontos gólok embere a mostani szezonban, Gyirmóton győztes gólt szerzett, a Haladás ellen (3-0) két gólt is lőtt.
– A Paks a legutóbbi három meccsén nyolc gólt szerzett. Két szerzett góllal a mostani előtt legutóbb tavaly április 23-án, a Haladástól kapott ki.

GYIRMÓT FC GYŐR–VASAS FC 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Csiki (55.), illetve Kulcsár T. (9.), Berecz (67.)

– A Gyirmót vereséggel zárta le élvonalbeli hazai mérkőzései sorát a 2016–2017-es idényben. Három győzelem és három döntetlen mellett tízszer kikapott.
– A csapat tíz emberrel fejezte be a mérkőzést Szalánszki Gergő (79.)
– Csiki Norbert 2015. május 8. óta először szerzett gólt az élvonalban, akkor még az MTK játékosa volt, majd egy évet Thaiföldön töltött.
– A Vasas visszaszerezte a fordulóban a harmadik helyet. Vendégként hatodszor (!) nyert 2-1-re az idényben, kétszer-kétszer a Videoton és a Ferencváros, egyszer a Debrecen ellen nyert ezzel az eredménnyel korábban.
– Kulcsár Tamás a második gólját érte el az idényben, az elsőt a Paksnak lőtte.
– Berecz Zsombor a hatodik góljánál jár, a három őszit pályaválasztóként játszott mérkőzéseken, a három tavaszit idegenben érte el.
– A Vasas vendégként éppen úgy 27 pontot szerzett, mint a listavezető Bp. Honvéd. E két csapat gyűjtötte a legtöbb pontot idegenben.

VIDEOTON FC–FERENCVÁROSI TC 4-1 (3-1)
Gólszerző: Lazovics (36.), Stopira (42), Koch (45., öngól), Marić (92.), illetve Nego (6., öngól)

– A Videoton FC sorozatban a negyedik bajnoki mérkőzését nyerte meg, s ezzel maradt még reménye a bajnoki címre, az aranyéremhez szombaton nyernie kell a Honvéd otthonában.
– Henning Berg együttese tavasszal Felcsúton két ellenféllel szemben szerzett bajnoki mérkőzésen legalább négy gólt: a Ferencváros és az Újpest ellen.
– A Vidi a mostanit megelőző legutóbbi tizenegy, a Ferencváros elleni meccséből egyen sem szerzett egynél több gólt.
– Danko Lazovics a tizedik gólját szerezte az OTP Bank Ligában, igaz tavasszal csak a harmadikat. A Honvédnak lőtt kettőt, most egyet.
– Stopira már az ötödik góljánál tart az idényben, ez eggyel több, mint amennyit korábbi magyarországi pályafutása során szerzett.
– A Ferencváros négy bajnoki gólt egy mérkőzésen a mostani előtt legutóbb 2013. augusztus 25-én, a Debreceni VSC-től kapott.
– Thomas Doll együttese a legutóbbi 15 bajnoki meccséből mindössze ötöt nyert meg.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS