Az Európai Olimpiai Bizottságok (EOC) végrehajtó bizottsága jóváhagyta a 2027-es isztambuli Európa Játékok programját. A multisport eseményen – a korábbiakhoz hasonlóan – ismét helyet kapott a karate.

A Magyar Olimpiai Bizottság a honlapján az EOC hírlevelére hivatkozva kiemelte, hogy a sportprogramot a szervezet az isztambuli szervezőbizottsággal és a nemzetközi, valamint európai sportági szakszövetségekkel szoros együttműködésben dolgozta ki.
A műsorban 26 sportág szerepel, köztük 22 olimpiai és 4 nem olimpiai – előbbiek számára az Európa Játékok versenyei széles kvalifikációs lehetőségeket kínálnak majd közvetlen kvótaszerzéssel és az olimpiai rangsorolási rendszereken keresztül a 2028-as nyári játékokra, utóbbiaknak pedig komoly presztízst jelent a részvétel.
A súlyemelés, az evezés beach sprint szakága és a fallabda debütál majd Isztambulban, utóbbi kettő Los Angelesben is először lesz ott a programban. A torna, a röplabda és a birkózás – a 2023-as, krakkói szüneteltetés után – 2027-ben visszatér a műsorba.
A karate – ahogyan az első három Európa Játékokon is – ezúttal is helyet kapott az Európai Olimpiai Bizottságok égisze alá tartozó multisport esemény programjában.
A jövő évi, isztambuli Európa Játékok sportági/szakági listája: 3×3-as kosárlabda, vizes sportágak, íjászat, atlétika (csapatverseny), tollaslabda, ökölvívás, kajak-kenu, vívás, torna, cselgáncs, karate, kick-box, öttusa, muaythai, padel, evezés (beach sprint), hetes rögbi, sportlövészet, sportmászás, fallabda, asztalitenisz, tekvandó, triatlon, röplabda, súlyemelés, birkózás.
Az első Európa Játékokat 2015-ben rendezték Bakuban, négy évvel később Minszk, legutóbb, 2023-ban pedig Krakkó és környéke volt a házigazda. Magyarország eddig két bronzérmet szerzett a játékokon – mindkettőt 2019-ben Hárspataki Gábor és Tadissi Martial jóvoltából.


