Öttusa Vk-döntő öt magyarral

ottusa.jpg

Szombaton és vasárnap rendezik az öttusázók Világkupa-sorozatának döntőjét, melyen öt magyar vesz részt.

A férfiak versenyében ranglistás helyezése alapján lesz ott Németh Róbert és Balogh Gábor, illetve világbajnoki címe révén meghívottként Horváth Viktor, míg a női mezőnyben Vörös Zsuzsanna és Máthé Vivien képviseli a magyar színeket.
Pálvölgyi Miklós, a férfiválogatott szövetségi kapitánya az MTI érdeklődésére elmondta, az Európa-, illetve világbajnoki rohanás után erre a viadalra külön nem készültek föl, minden részvevő igyekezett saját maga megfelelő állapotba kerülni.

"Most az a lefgfontosabb, hogy helyszíni tapasztalatokat szerezzünk az olimpiára vonatkozóan. Voltunk ugyan már Pekingben, de nem ebben az időszakban. Kíváncsiak vagyunk, mennyire befolyásolja az eredményeket a magas páratartalom és a szmog" – tette hozzá.

A nőknél Vörös és Máthé mellett még Füri Csilla harcolta ki a részvétel jogát, de ő – Kulcsár Antal szövetségi kapitány tájékoztatása szerint – nem kívánt élni a lehetőséggel. 

A szakvezető arról számolt be, hogy Vörösnek jól jön a lehetőség a helyi viszonyok feltérképezésére, ő ugyanis nem versenyzett még Pekingben, Máthénak pedig lehetősége lesz arra, hogy egy kicsit növelje önbizalmát a sikertelen világbajnoki szereplése után.

A Vk-sorozat március elején, Mexikóvárosban kezdődött, de akkor még magyarok nem kapcsolódtak be a küzdelmekbe. Aztán következett Kairó, Millfield, Budapest (férfiak) és Moszkva (nők), Drzonków (férfiak) és Székesfehérvár (nők), végül Rieti. Az ezeken a viadalokon szerzett pontok alapján lehetett bekerülni a nemenként 36 fős fináléba. A két döntő első helyezettje olimpiai kvótához jut. Amennyiben olyan versenyző végez az élen, aki már rendelkezik pekingi indulási lehetőséggel, a felszabaduló helyre a jövő nyári ranglistáról kerül be valaki az olimpiai mezőnybe.

A magyarok közül van már kvótája Vörösnek, illetve Horváthnak, Baloghnak, Némethnek, valamint a jelenleg sérült Tibolya Páternek. Egy országból nemenként két-két versenyző nevezhető a játékokra, a döntést az adott szövetség hozza meg.

MTI