Szíjjék kalandjai San Marinóban
Az idén sajnos az IRC mezőnye nem látogatott el hazánkba, így egy öt versenyzőpárosból álló hazai csapat kerekedett fel, hogy…
Az idén sajnos az IRC mezőnye nem látogatott el hazánkba, így egy öt versenyzőpárosból álló hazai csapat kerekedett fel, hogy…
Hazai sikerrel folytatta szerdán a nyolcmeccses Európa-bajnoki selejtezősorozatot a női kosárlabda-válogatott; hetedik, utolsó előtti mérkőzésén remek hajrával legyőzte az izraelieket…
A 19 éves Kovács Sarolta öttusázó kitűnő évet tudhat magáénak: Európa-bajnok és világbajnok lett, számos nemzetközi versenyen ért el kiemelkedő…
Csak a londoni olimpia után rendezik meg a szombatra tervezett hagyományos balatoni öbölátúszó viadalt. A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint…
Tegnap rendezték a magyar Szuperkupát melynek végén a Videoton örülhetett. A cikk folytatódik..! kattintson ide!
Olasz lapértesülések szerint az olasz csapat elfogadta a PSG ajánlatát Ibráért és Silváért. A cikk folytatódik..! kattintson ide!
A nevezési zárlat után egyre több nemzet végső létszámáról jelennek meg információk. A cikk folytatódik..! kattintson ide!
A tegnapi nap folyamán kisebb médiaháború alakult ki Bernie Ecclestone és a Szingapúri Nagydíj szervezői között. A cikk folytatódik..! kattintson…
A Pick-Szeged friss szerzeménye, Jonas Larholm is tagja az olimpiára készülő svéd férfi kézilabda-válogatottnak. A cikk folytatódik..! kattintson ide!
A 2012-es Strandröplabda Felnőtt és U18-as Országos Bajnokság kvalifikációs versenyei holnaptól a vonyarcvashegyi Lidó strandon folytatódnak. Az idei évben négy…
A legfrissebb értesülések szerint a Dallas Cowboys nem akar hosszútávú szerződést kötni outside linebackerével, Anthony Spencer-el a következő hét hétfői határidőig….
Sok szeretettel köszöntjük a hatodik olimpiájára készülő Benedek Tibort, a válogatott másodedzőjét, a Camogli vezetőedzőjét, Sydney, Athén és Peking olimpiai…
A rendes játékidő 1-1-es végeredményt hozott, a szakadó esőben végül a Videoton örülhetett. A cikk folytatódik..! kattintson ide!
Az angol élvonalbeli Queens Park Rangers labdarúgócsapata bejelentette, sikerült megszerezni a Manchester Unitedtől Pak Dzsi Szung játékjogát. A skót Premier…
Mark Webber nem tervezi, hogy visszavonulna a Forma-1-ből a Red Bull Racinggel való szerződése lejárta után sem, amit a napokban…
Pozitív doppingmintát szolgáltatott, így nem indulhat a londoni olimpián Aurimas Didzbalis, a litvánok 94 kg-ban Európa-bajnoki ezüstérmes súlyemelője. A cikk…
A Dinó Sporthíradó vendége Ország Zsolt és Peitler Zsolt az OZs Racing Team rallycross versenyzői: A cikk folytatódik..! kattintson ide!
A Catherine Gallagher’s Irish Dance Tornado ír sztepptánc-produkció júliusban balatoni városokban három helyszínen is látható. Először Siófokon, a Kálmán Imre…
A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: július 12., csütörtök: ———————- m220:10 ó: Labdarúgás, Európa Liga-selejtező, visszavágó, Budapest Honvéd FC-Flamurtari…
Teljes koncentrációt vár játékosaitól Marco Rossi, a Budapest Honvéd FC vezetőedzője, aki csapatával az albán Flamurtari Vlore ellen csütörtökön sorra…