Bajnok a Real Madrid!
A Real Madrid szemmel láthatóan végérvényesen le akarta zárni a bajnokságot, ugyanis egy eseteleges győzelemmel övék a bajnoki cím. Ebben a…
A Real Madrid szemmel láthatóan végérvényesen le akarta zárni a bajnokságot, ugyanis egy eseteleges győzelemmel övék a bajnoki cím. Ebben a…
A New England Patriots elengedte a wide receiver Tiquan Underwood-ot. Underwood akkor lett igazán ismert a szurkolók között amikor a…
Május 5-én és 6-án Szegeden rendezik az első olyan válogatóverseny, amelyiken már a londoni olimpiai csapatba kerülés a tét. Összegyűjtöttük…
A szezon végi prémiumok miatt még fontosak lehetnek az utolsó fordulók Szombathelyen. A bennmaradás már biztos de a juttatások…
Ismét Romain Grosjean volt a leggyorsabb a 2008 után megrendezett szezon közbeni teszten. Szerdán Kamui Kobayashi be tudta állítani a…
Immár hetedik alkalommal adták át az öt legjobb utánpótláskorú bokszolónak a Papp László Díjat. Ezúttal a Nemzeti Erőforrás Minisztériumban vehette…
Ahogy tavaly a Larvikkal, úgy idén a Győrrel szeretne női kézilabda Bajnokok Ligáját nyerni Heidi Löke. A világ legjobb beállósának…
Az Újpest hosszú sérülésből felépült védője komoly célokat tűzött ki maga elé. Tavaly februárban szenvedett keresztszalag szakadást a hátvéd….
A „Vörös Skorpió”, a fehérorosz Alexei Ignashov nevével fémjelzett, május 12-én megrendezésre kerülő nemzetközi küzdősportgálán több rangos mérkőzésre is sor…
A tavalyi év során új szóval bővült a magyar nyelv. A dubajozás után lassan a katarozást is érdemes megtanulni, legalábbis…
Több mint ezer ember dolgozik a kerítésen belül azért, hogy a Hungaroringen a hétvégén rendezendő túraautó-világbajnokság idei ötödik versenye alatt…
Magyar idő szerint vasárnap hajnalban kezdetét veszi a Miguel Cotto – Floyd Mayweather profi bokszmérkőzés. A tét a WBA nagyváltósúlyú öve….
Hogy kerül a csizma az asztalra, azaz a Chelsea klublogója a Sauber-kocsikra? Izgalmas kapcsolat lehet a jövőben a Forma-1-es…
Egy divattervező és egy vízilabdázó összeállt, hogy új színt vigyen a pólóséletbe – a divat segítségével. Kezdeményezésükről a TV2 Aktív…
A moldovai tornán résztvevő U16-os csapat magabiztosan győzött a döntőben. Az U16-os válogatott bő keretének egyik fele szerdán fejezte…
Szabó Krisztián az autókrossz rejtelmeiről társalgott Jenson Buttonnal. Hogy miért éppen ez volt a téma? Mert a Formula-1-es világbajnok erről…
A Chicago Bears négyéves szerződést kötött a Draft második körében kiválasztott elkapójukkal Alshon Jeffery-vel. Jeffery az University of South Carolina-ról…
Három szó, mely a Szpartak Moszkva – Dinamo Moszkva derbin egy mondatban is szerepelt. Végéhez közelít az orosz bajnokság,…
Nagy várakozás kísérte a szezon előtt alaposan megerősödött Szolnok szereplését. Az évről Szabó Ferenc, a SportKlub online munkatársa készített interjút…
Fernando Alonso dolgozott a Scuderia Ferrari csapatnál a harmadik és egyben utolsó tesztnapon a mugellói pályán. A mai program…