Cech: Mitől kellene rettegnem..?
Halálos nyugalommal készül Petr Cech, a Chelsea kapusa a Barcelona elleni BL-elődöntő mai visszavágójára. Semmiféle félsz nem él benne…
Halálos nyugalommal készül Petr Cech, a Chelsea kapusa a Barcelona elleni BL-elődöntő mai visszavágójára. Semmiféle félsz nem él benne…
A női kajakozók, egészen pontosan a K-1 500-asok régóta és gyakran emlegetett hazai rangadójától ugyan még több mint három hét…
Az idei országos gokart bajnokság sikeres első fordulója után, amelyen mindkét versenyt magabiztosan nyerte, a Hell Rcaing Team fiatal miskolci…
A marokkói „kitérő” után a Túraautó Világbajnokság mezőnye visszatér Európába. A negyedik fordulót egy, a sorozat számára új versenypályán Szlovákiában,…
Több mint 10 együtt töltött év után külön folytatja versenyzői pályafutását Korda Erik és Tóth György, a Korda Racing versenyautójának…
Király Viktor, Karsai Zita, Brasch Bence lelkes támogatói lettek a hip-op világbajnokság magyarországi döntőjének, így amerre, járnak lelkesen ösztönzik a…
A beruházó Nemzeti Sportközpontok szerzői jog alapján lefolytatott közbeszerzési eljárás eredményeként szerződést kötött a Tüskecsarnok tervezőjével. A kiviteli terv elkészítésének…
A közönség és a Wirtmann Ferenc–Barna György kettős is kiválóan érezte magát a III. Tatabánya Ralin, ahol a Textura Sport…
Az Alpok-Adria és a Magyar Bajnokság első fordulója egy füst alatt került megrendezésre a szomszédos pályán. Viktor a SBK kategóriában…
A tehetséges ökölvívó, Dobrádi Zsolt még a tavaszi edzőtáborban betegedett le. A fertőző agyhártya- és agyvelőgyulladással kezelt sportoló ma a…
Mához négy hétre kezdődik a 31. úszó Európa-bajnokság Debrecenben, s ez azt jelenti, hogy finiséhez érkezett az egyébként is szinte…
A világbajnoki cím védője, Sebastian Vettel elismerte: bár nagyon keményen megdolgoztak azért, hogy ismét visszatérjenek az élre, még nem számítottak…
Kassai Viktor lesz a játékvezető a szerdai Real Madrid – Bayern München Bajnokok Ligája visszavágón. Az első mérkőzést a…
Horvátországban versenyzett hétvégén a magyar ifjúsági országúti kerékpáros válogatott. A korosztályos világkupa-sorozat második állomásán 20 nemzet versenyzői álltak rajthoz. Az…
A tavalyi szezonnak is a szokásos előjelekkel vágott neki a Chargers. A szakértők többségének véleménye szerint Super Bowl esélyes volt…
Az olimpiai kvótás Bognár Richárd, illetve Gerebics Roland sem jutott be a döntőbe a férfi dupla traposok mezőnyében a Londonban…
A MetalCom-Adrenalin H-Moto Team két tehetsége, Gyutai Adrián és Kis Viktória is megkezdte a 2012-es szezonját az Alpok-Adria Bajnokságban. A…
Róth Antalnak újabb játékosokról kellett lemondania a ligaválogatott elleni keddi meccs előtt. Az U21-es válogatott keretéből a külföldön játszó futballisták…
Távozik posztjáról Greg Lindqvist, a jégkorong ob I-ben, illetve a MOL Ligában is döntős Miskolci Jegesmedvék vezetőedzője. A klub hétfői…
A hétvégi tatabányai Rally Túra versenyen Talmácsi Gábor – Patkó Gergely páros is rajthoz áll. A részvétel célja továbbra is…