Női röplabda NB I – A Vasas nyerte a finálé első felvonását
A Vasas nyerte a női röplabda NB I fináléjának első felvonását: a kupagyőztes fővárosi együttes meglepően simán győzött pénteken a…
A Vasas nyerte a női röplabda NB I fináléjának első felvonását: a kupagyőztes fővárosi együttes meglepően simán győzött pénteken a…
Az Intersport Keszthelyi Kilométerek utcai futóverseny nemcsak a nagyokról szól! A május 26-27-ei pünkösdi hétvégén igazán nagy dobásra készülnek a…
A Budapest Honvéd a második félidőben mutatott játékának köszönhetően 3-1-re legyőzte a Siófok együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga 25….
A címvédő Szolnok után az Albacomp jutott be másodikként az elődöntőbe a férfi kosárlabda NB I-ben, mivel a negyeddöntőben harmadszor…
Egervári Sándor néhány helyen változtatott a jövő keddi felkészülési meccsre készülő kereten. Az NB I-es játékosokból álló ligaválogatott és…
A MOB elnöke szerint nagyjából 130 fős lehet Londonban a magyar olimpiai csapat. Elnök úr, száz nappal a londoni…
A lilák támadója legutóbb a 14. fordulóban volt eredményes a hétvégi gólját megelőzően. Az edzőváltáson átesett fővárosi klub a…
Az Arsenal középpályása sérülés miatt nem lép már idén pályára. Mikel Arteta nyáron szerződött az Arsenal együtteséhez az Evertontól….
A budapesti Brit Nagykövetség, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara és a Virtuális Játék, Sport és Szabadidő Egyesület Virtuális…
Michael Schumacher elmondta, élvezi a 2012-es mezőny versenyképességét, annak ellenére, hogy az élcsapatok nagyon visszaeshetnek, ha rossz hétvégét fognak ki….
A Broncos megszerezte a szabadügynök piac legértékesebb játékosát Peyton Manninget. A szurkolók örülhetnek Manning érkezésének, viszont egy kicsit bánatosak is….
A tavalyi Bike Festen debütált az XCE (Cross-Country Eliminator), ami valójában nemzetközileg is egy teljesen új versenyszám volt, 2011-ben szerepelt…
Az idény utolsó londoni rangadójára kerül sor az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójának szombati nyitómérkőzésén, amelyen a harmadik Arsenal fogadja a…
A MetalCom-Adrenalin H-Moto Team élversenyzője, Győrfi Alen után a csapat másik két tehetsége, Gyutai Adrián és Kis Viktória is megkezdi…
A Ferencváros fiatal védője a babonás játékosok közé tartozik. A fiatal tehetség a fakeresztjére és a hozzátartozóira gondol pályára lépés…
Véget ért tegnap a 23. felnőtt Akrobatikus Torna Világbajnokság, az amerikai Lake Buena Vista-ban. Hazánkból egyetlen egység vett részt a…
A Nemzeti Sport Intézet (NSI) munkatársai folytatják a látvány-csapatsportágak támogatásához kapcsolódó sportfejlesztési programok helyszíni szemléit, a beérkezett részelszámolások és hiánypótlások…
Mikóczy Zoltán korábban még abban a lehetőségben is gondolkodott, hogy Overdose Angliában marad, és ott kezdik meg felkészítését, ám akkor…
A rutinos spanyol támadó bejelentette, hogy nem újítja meg szerződését. A spanyol élő legenda a Real Madrid korábbi csillaga…
Velenczei Ádám és navigátora, Toma József második szezonjukra készülnek a Young & Partners Rally Túra Bajnokságban. A Dynamic Rally Team…