Az OXXO Energy Drink támogatott versenyzője lett Kiss Pál Tamás, GP3-as versenyző
Tamás már 2000-ben, 9 évesen, a mezőny legfiatalabb versenyzőjeként futamokat nyert a Magyar Junior Gokartbajnokságban, majd haladva az egyre nagyobb…
Tamás már 2000-ben, 9 évesen, a mezőny legfiatalabb versenyzőjeként futamokat nyert a Magyar Junior Gokartbajnokságban, majd haladva az egyre nagyobb…
A Nemzeti Sport Intézet (NSI) munkatársai megkezdték és folyamatosan végzik a látvány-csapatsportágak támogatásához kapcsolódó kérelmek alapján a támogatásból megvalósuló sportfejlesztési…
Talmácsi Gábor és csapata, a Maricsek Racing Team tegnap Kisvaszar és környékén járt. Egy egész napos teszten vannak túl, mely…
A Ferencváros elnöke többek között az angol pályák gyepével foglalkozó emberek munkáját tanulmányozta. Az Üllői úton többször is panaszkodtak a…
A kétkerékhajtású kategória harmadik helyén kezdte Krózser Menyhért és Papp György az Ír Ralit, a legendás Titanic dokkja körül rendezett…
Kolozsváron szerepel szombaton a magyar hegyikerékpáros válogatott, melynek tagjai az újabb világranglista-pontok gyűjtögetése mellett egymás ellen is tekernek. Az erdélyi…
A magyar válogatott decemberben, a sikerrel megvívott gyöngyösi vb-selejtező tornán vívta ki a jogot a selejtező rájátszásában való részvételre, majd…
A Haladás szlovák labdarúgójának a nyáron lejár a szerződése és még nem döntöttek a folytatásról. A középpályás lehet hogy a…
Lassan már nincs olyan élvonalbeli menő angol klub, amelyik ne hívná José Mourinhót. Bár az angliai bulvárhírek özönében igen nehéz…
A DriftGP Hungary, a Drifting.hu valamint a GyorsulásiFutam első szezonnyitó rendezvénye következik április 14-15-én a Tököli reptéren! Magyarország extrém autós…
Mit tehetünk, ha egy nemzetközi szövetség annyira korrupt, hogy nem riadnak vissza a világversenyek mérkőzéseinek a nyilvánvaló elcsalásaitól? Mit tehetnek…
A WTCC második állomása, Valencia is kipipálva. Ha csapat szemszögéből vizsgáljuk, akkor felemásra sikeredett az elmúlt hétvége, viszont ha Norbi…
Elsőként a címvédő Sopron jutott be a női kosárlabda NB I fináléjába: Székely Norbert együttese az elődöntő pénteki, második mérkőzésén…
A Győr hazai környezetben 2-1-re győzött a Kaposvár ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. Mióta Pintér…
Hattagú delegáció” vizsgáztatta” az elmúlt két nap során Debrecenben a május 21-27. közötti úszó Európa-bajnokság helyszínét. Az Európai Úszó Szövetség…
Kellner Ádám négy játszmában nyert pénteken Deniss Pavlovs ellen, így a magyar válogatott 2-0-ra vezet a lettekkel szemben az Euro-afrikai…
A Forma-1-es ex-pilóta, Johnny Herbert – aki mostanában a Sky TV kommentátoraként dolgozik, és versenybíráskodik is időnként – úgy véli,…
A címvédő Budapest Honvéd 3-0-ra győzött a román Hagi Academia ellen a 17 éven aluliak számára kiírt Puskás Suzuki Kupa…
A Veszprémi Egyetem csapata hazai környezetben három játszmában nyert a Palota ellen a női röplabda NB I alsóházi rájátszásának pénteki…
Sűrű napja volt csütörtökön Krózser Menyhértnek és Papp Györgynek az ír körverseny, a Circuit of Ireland első hivatalos napján. Az…