Given: Nem turistának megyünk!
Shay Given, az ír válogatott kapusa felhívta a figyelmet arra, hogy nemzeti együttesük nem afféle turistának utazik a nyári Európa-bajnokságra….
Shay Given, az ír válogatott kapusa felhívta a figyelmet arra, hogy nemzeti együttesük nem afféle turistának utazik a nyári Európa-bajnokságra….
A Dél-afrikai Cape Epic utolsó két szakasza kiélezett harcot hozott a dobogós helyekért, ahol – a korábban Magyarországon is sikeres…
Farkas Norbert a Méribelben túljutott egy idénybeli premieren: három év után először állt rajthoz lesiklásban. A csúcsot azonban nem a…
Sűrű program vár az elkövetkező napokban a magyar tornászokra, közöttük a világbajnok Berki Krisztiánra is. Berki Hídvégi Viddel együtt szerda…
A szezon végéig az eddigi pályaedző Mink Olivér irányítja az OTP Bank Ligában hatodik helyen álló PMFC-Matias labdarúgócsapatát. Mink a…
A katari főváros, Doha adhat otthont 2014-ben a 12. rövidpályás – vagyis 25 méteres medencében rendezendő – úszó-világbajnokságnak. A vizes…
A nemzetközi élvonalból alig egy-két versenyző hiányzik majd, így világbajnoki erősségű mezőny szerepel a jövő hét második felében sorra kerülő…
Szécsi Zoltán, az ob I-ben címvédő ZF-Eger háromszoros olimpiai bajnok kapusa indította útjára az Egri Vízilabda Klub új honlapját szerdán,…
Nagy küzdelemre számít Hornok Miklós magyar DK-kapitány a lettek elleni Davis Kupa-találkozón, amelyre péntektől vasárnapig Nyíregyházán, a Bujtosi Szabadidő Csarnokban…
A magyar női labdarúgó-válogatott szerdán Kecskeméten 5-0-ás vereséget szenvedett a világ élvonalába tartozó norvég csapattól, az Európa-bajnoki selejtezők 3. számú…
Sebastian Vettel bízik benne, hogy az autójuk képes felvenni a harcot a világbajnoki címért, annak ellenére, hogy nehezen indult a…
Harmadik vb-címének megszerzésére készül az év profi bokszolónője, Szebelédi Renáta, aki április 14-én az olaszországi Vicenzában lép kötelek közé. A…
A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szerdai visszavágóin: Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók: Chelsea (angol)-Benfica (portugál) 2-1 Továbbjutott: a Chelsea, kettős győzelemmel,…
Az ünnepelt Portisch Lajos nyerte szerdán a Magyar Sakkozásért Alapítvány rapidtornáját, amelyet minden idők egyik legkiemelkedőbb magyar játékosának, a Nemzet…
A Győr hazai pályán legyőzte az előző szezonban ezüstérmes Pécs együttesét a női kosárlabda NB I elődöntős párharcának első, szerdai…
A Kecskemét a hazai, 4-0-ás sikerét követően 1-1-es döntetlent játszott a Debrecen vendégeként a labdarúgó Ligakupa elődöntős párharcának szerdai visszavágóján,…
Mads Ostberget felvillanyozta a Portugál Rallyn elért második helyezése, Mikko Hirvonen kizárásával azonban már nyertesként ünnepelhetett. A norvég pilóta a…
Dzsudzsák Balázs nem kapott szerepet a Lokomotív Moszkva elleni mérkőzésen, sőt szerencsétlenségére a helyén szereplő Kokorin gólt szerzett és teljesítményével…
Rudolf Gergely hétvégén több hónapos kihagyás után tért vissza a pályára, és ha már szerepet kapott, lőtt is egy gólt,…
Közeledik… Mármint a londoni olimpia július 27-iki nyitánya, de… Egyelőre maradjunk hazai tájakon, mert a debreceni úszó Eb május 21-iki…