Halker-Kiraly Team : Elsöprő sikerek az utánpótlás korosztályban
A hosszú hétvége első napján került megrendezésre a Budaörs Intersport Kupa, ahol komolyabb versenyrutinnal és nemzetközi eredményekkel még nem rendelkező…
A hosszú hétvége első napján került megrendezésre a Budaörs Intersport Kupa, ahol komolyabb versenyrutinnal és nemzetközi eredményekkel még nem rendelkező…
A magyar női és férfi válogatott is tagja a mezőnynek az idei év legjelentősebb csapat asztalitenisz viadalán, a németországi Magdeburgban…
Péntektől vasárnapig Tamásiban, a Vályi Péter Szakközépiskola sportcsarnokában rendezik meg az ifjúsági, junior és veterán grappling-világbajnokságot. A Magyar Birkózó Szövetség…
Most már tudjuk, hogy mi okozta Antonio Cassano (AC Milan) rosszullétét: úgynevezett iszkémiás stroke-ot szenvedett. Továbbra is vizsgálják egy milánói…
A pályabejárásnak már a felén túl van Vizin László és Zsiros Gábor, ami alapján megállapítható, hogy egy cseppet sem lett…
Pénteken reggel kilenckor Tamásiban, a Vályi Péter Szakközépiskola sportcsarnokának három szőnyegén megkezdődik az ifjúsági, junior és veterán grappling-világbajnokság. A sportág…
A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban: november 3., csütörtök:———————–Story420:55 ó: Labdarúgás, Európa Liga Sport 113 ó: Tenisz,…
Nem ülhet a kispadra csütörtökön a Rubin Kazany elleni EL-meccsen Harry Redknapp, a Tottenham Hotspur edzője. Vezetőedzője nélkül vívja meg…
Minden héten találkozhatnak Olvasóink weboldalunk grafikusának rajzaival, amelyek az F1 aktualitásait dolgozzák fel. Ezen a héten a Massa és Hamilton…
A Magyar Olimpiai Bizottság ma délelőtt tartotta a hagyományos Halottak Napi megemlékezését a Farkasréti temetőben, az Olimpiai Bajnokok Falánál. A…
Meglepő eredmény született a Genk – Chelsea mérkőzésen ( 1 – 1 ), ugyanis a belga csapat pontot rabolt a…
Várhatóan szinte valamennyi, a következő szezont érintő kérdésben döntés születik majd csütörtökön, a Forma-1 világtanácsának genfi ülésén. A tanácskozáson a…
Az Uniqa-Euroleasing Sopron szerdán 91-60-ra kikapott a török Fenerbahce vendégeként a női kosárlabda Euroliga negyedik fordulójában. Eredmény, 4. forduló, B…
Október 25-29. között az ISKA (International Sport Kickboxing Association) Világszövetség Olaszországban, Lido di Jesoloban rendezte meg 19 ország részvételével a…
A Formula-1 mindenható ura, Bernie Ecclestone biztos benne, hogy hamarosan már a régi Lewis Hamiltont láthatjuk majd a pályán. A…
U20-as válogatottunk lejátszotta harmadik mérkőzését is a Regionális Bajnokságban. A horvátok a hajrában szerezték a találkozó egyetlen gólját. A Róth…
Visszatérésének második idényében újra van olyan névsor, aminek Michael Schumacher áll az élén: az első kör alatt legtöbbet előzők listáján….
Nem is olyan régen, mikor egyértelművé vált, hogy a bajnokságot Vettel nyeri, Alonso a második helyre pályázott. Ma már úgy…
U19-es válogatottunk péntektől Portugáliában vesz részt Európa-bajnoki selejtező tornán. A válogatott bő keretének tagjai vasárnap találkoztak Telkiben, a Portugáliába utazó…
Az Újpest hazai környezetben magabiztosan nyert a Miskolc ellen a női röplabda NB I szerdai összecsapásán. Eredmény:UTE – Albrecht MVSC…