NBA: Pontrekord a Jazz csarnokában
Idényrekordot jelentő 279 pontot és hosszabbításos hazai sikert hozott a Utah Jazz–Oklahoma City Thunder mérkőzés az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA)…
Idényrekordot jelentő 279 pontot és hosszabbításos hazai sikert hozott a Utah Jazz–Oklahoma City Thunder mérkőzés az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA)…
Jövedelmező mezszponzori szerződést kötött kedden az olasz labdarúgó-bajnokság hetedik helyén álló Juventus. A torinóiak a következő két szezonban összesen…
A tervekkel ellentétben mégsem indul az április 18-i Amstel Gold Race kerékpárversenyen az amerikai Lance Armstrong, hogy többet edzhessen, illetve…
Michel Salgado, a Real Madrid és a spanyol válogatott korábbi védője jövőre befejezi pályafutását, és csak akkor folytatja, ha kedvező…
A londoni 2-2 után a címvédő Barcelona a keddi, hazai visszavágón Lionel Messi parádés játékával, négy góljával nyert az Arsenal…
Az első meccset 1-0-ra megnyerő Internazionale a keddi, moszkvai visszavágón is legyőzte – szintén 1-0-ra – a CSZKA csapatát, s…
Megsérült az egyik keddi edzésen, így nem utazhat el a hét második felében esedékes angliai öttusa Világkupa-viadalra Kovács Sarolta. …
Pátrovics Géza szövetségi kapitány vezetésével kedden útra kelt a fehérorosz fővárosban hétfő óta zajló 89. férfi és 23. női Európa-bajnokságra…
Döntetlennel debütált az Újpest FC kispadján a hétfőn kinevezett vezetőedző, Mészöly Géza, csapata ugyanis 2-2-re végzett kedden a Haladás otthonában…
A székesfehérvári Albacomp rendezi jövő hétvégén a férfi kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjét. A szövetség tájékoztatása szerint a keddi…
Április 6-12 között Ankarában kerül megrendezésre a Prime Ministry Tournament nemzetközi ökölvívó torna. Ma délután az ökölvívó válogatott és kísérete…
Több mint 13 ezer dollárért kelt el egy aukción az a korong, amellyel a vancouveri olimpia férfi hokidöntőjének hosszabbításos szakaszában…
Eltiltásra számíthat Paolo Guerrero, a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hamburger SV perui csatára, aki egy vizespalackot vágott az őt inzultáló egyik…
A szurkolók szeretetének visszaszerzése a legfontosabb Tiger Woods számára – derült ki a szexbotránya miatt öt hónapot kihagyott sztárgolfozó hétfői…
A játékvezetők megsértése miatt 35 ezer dolláros büntetést kapott Phil Jackson, az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) címvédő Los Angeles Lakers…
Biztossá vált, hogy Wayne Rooney, a Manchester United labdarúgója kihagyja a Bayern München elleni szerdai Bajnokok Ligája negyeddöntő visszavágóját –…
Az MKB Veszprém Nagy László csapatával, a spanyol Barcelonával találkozik a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében – derült ki a…
Saját istállóval száll versenybe a vasárnap rajtoló gyorsaságimotoros-világbajnokságon Antonio Banderas, spanyol színész. A 45 éves hollywoodi sztár – aki…
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottságának döntése értelmében április 20-án pótolják a Nyíregyháza-Debrecen Soproni Liga-mérkőzést, amelyet a villanyvilágítás meghibásodása miatt…
Az Orosz Atlétikai Szövetség az utóbbi időben mutatott gyengébb eredményei miatt nem nevezi automatikusan a nyári Európa-bajnokságra Jelena Iszinbajevát. …