Birkózó-vb – Mindkét magyar búcsúzott
Mivel mind a 84 kilós Veréb István, mind a 120 kilós Nunajev Juszup legyőzője kikapott az elődöntőben, így egyik magyar…
Mivel mind a 84 kilós Veréb István, mind a 120 kilós Nunajev Juszup legyőzője kikapott az elődöntőben, így egyik magyar…
Elindította a fegyelmi eljárást a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága keddi ülésén a Debrecen-Ferencváros mérkőzéssel kapcsolatban – ahogy azt…
Simóka Bea sportszakállamtitkár kezdeményezésére kedden újra tárgyalóasztalhoz ültek az Önkormányzati Minisztériumban (ÖM) a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok…
Tíz magyar kerékpáros indul a szerdától vasárnapig tartó országúti világbajnokságon a svájci Mendrisióban. Mivel Bodrogi László már francia színekben szerepel…
A száz százalékos Juventus csütörtöki genovai vendégjátéka lesz az olasz labdarúgó-bajnokság hétközi ötödik fordulójának zárómérkőzése, egyben az egyik legnagyobb érdeklődésre…
Nyomozást indított a rendőrség, hogy kiderítse, ki juttatott pirotechnikai eszközöket a Debrecen-Ferencváros mérkőzésen a fővárosi szurkolóknak. A petárdákkal elfogott futballdrukker…
Negyedszázad után került vissza jogos tulajdonosához egy ellopott olimpiai aranyérem: az ausztrál John Konradtól 1984-ben eltulajdonított medál, amelyet az 1960-as…
Nem erősítette meg a rendőrség azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a Ferencváros küldöttségének tagjai pirotechnikai eszközöket csempésztek a stadionba a…
A hollandiai Eindhoven lesz a házigazdája a 2012-es férfi és női vízilabda Európa-bajnokságnak. A kontinentális szövetség (LEN) honlapjának beszámolója szerint…
Gary Neville őrült ünneplése, Michael Owen győztes gólja után – amivel megnyerték a manchesteri derbit – , beszédtéma lehet az…
Pert fontolgat a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) szemben a Forma-1-ből örökre száműzött Flavio Briatore, a Renault korábbi csapatfőnöke, akit hétfőn…
Egyeztető tárgyalásokat kezdenek Samuel Eto,o, a spanyol bajnok FC Barcelonától a nyáron az olasz bajnok Internazionaléba átigazolt kameruni csatár és…
Vizsgálódik az angol labdarúgóliga a Forma-1-ből csalás miatt örökre száműzött Flavio Briatoréval kapcsolatban. A szigetországi szervezet tájékozódik a Nemzetközi Automobil…
Noha Barack Obama amerikai elnök korábban kijelentette, hogy nem lesz jelen október 2-án Dániában, a 2016-os nyári olimpia helyszínéről döntő…
Michael Ballack szerint a Premier League-nek már csak két esélyese van, mondta ezt, még csak hat forduló után " Úgy…
Az ex-liverpooli fényes jövőt jósol a Premier League-ben…a Manchester City-nek! " A Manchester City igencsak meggyöző teljesítményt nyújtott a szezon…
Szeptember 22-én este 8 órakor hivatalosan is megnyílik a K-3 központi edzőterem az ESSO Fitness Body Clubban. Cím: 1193 Budapest,…
Belinszky -Baby- Krisztina profi ökölvívó hatodik világbajnoki övéért száll harcba november 28-án. Az érdi gála előtt válaszolt az xlsport.hu kérdéseire….
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) világtanácsa hétfői, párizsi ülésén elkészítette a Forma-1-es világbajnokság jövő évi menetrendjét, eszerint a mogyoródi Magyar…
A Baritól vasárnap elszenvedett 4-1-es vereséget követően edzőt cserélt az olasz élvonalban szereplő Atalanta labdarúgócsapata, a jövőben Angelo Gregucci helyett…