Berlin 2009 – A férfi 100 m döntőseinek doppingmintái negatívak
A férfi 100 méteres síkfutás vasárnapi döntőjének résztvevőitől levett doppingminták vizsgálata minden esetben negatív eredményt hozott. Ezt a nemzetközi szövetség…
A férfi 100 méteres síkfutás vasárnapi döntőjének résztvevőitől levett doppingminták vizsgálata minden esetben negatív eredményt hozott. Ezt a nemzetközi szövetség…
A magyar bajnok Cziráki István a 98. az európai országúti kerékpárversenyek alapján létrehozott egyéni rangsorban, Magyarország a nemzetek közt a…
Mégsem vonul vissza Brett Favre, a profi amerikaifutball-liga (NFL) történetének egyik legjobb irányítója, aki kedden két évre szóló szerződést kötött…
A világranglistán harmadik amerikai Venus Williams, valamint a rangsorban hatodik orosz Szvetlana Kuznyecova is búcsúzott a kétmillió dollár összdíjazású torontói…
A kilencedik helyen kiemelt francia Gilles Simon három szettben nyert az orosz Igor Andrejev ellen, így bejutott a nyolcaddöntőbe a…
Fizetési plafon bevezetését követeli a futballisták számára Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, az AC Milan tulajdonosa. "A bérek nem felelnek meg…
Nem épült fel korábbi térdsérüléséből, s valószínűleg a 2009/2010-es szezonban már nem is léphet pályára Ian Ashbee, az angol labdarúgó…
A Bari labdarúgócsapata amerikai kézbe kerül, miután megkötötték a klub eladásáról szóló előszerződést Timothy Barton tengerentúli üzletemberrel. "Ez egy fantasztikus…
Debrecenben, a Fórum Üzletközpontban található műszaki áruházban kapták el az embervadászok Bárdosi Sándort, majd a beígért jutalomért odavezették az álruhába…
Bár korábbi nyaksérülése miatt nem tudja helyettesíteni a Forma-1-es Ferrarinál a Magyar Nagydíj időmérőjén fejsérülést szenvedett Felipe Massát, Michael Schumacher…
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Jacques Rogge jelezte, hogy 2013-ban, esetleges újabb ciklusának lejártával nem jelölteti magát újra. A…
Szerdán a Manchester City elleni barátságos mérkőzésen debütál az FC Barcelona labdarúgócsapatában Zlatan Ibrahimovic, a nyáron az Internazionalétől szerződtetett svéd…
Dzsudzsák Balázst, a holland PSV Eindhoven és a magyar labdarúgó-válogatott középpályását választották az elmúlt hét legjobb játékosának a goal.com szakírói….
A budapesti Sugár Üzletközpontban jó hangulatú edzést tartottak kedden, a sajtó nyilvánossága előtt az Universum Promotion szombati, Syma Csarnokban sorra…
Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke – Varga Zoltánnak, a sportot is felügyelő önkormányzati miniszternek előterjesztésére – augusztus 20-a alkalmából…
"Életemben először nem tudok magyarázatot adni rá, hogy mi történhetett velem" – nyilatkozta teljesen váratlan kudarca után Jelena Iszinbajeva, a…
Ujhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára és Bernd Lloyd, a Red Bull Air Race GmbH elnök-vezérigazgatója köszöntötte a gyorsasági műrepülő…
Claudio Pizarro, a Chelsea perui válogatott csatára szerződést kötött a német Bundesligában szereplő Werder Bremen labdarúgócsapatával, ahol a tavalyi szezonban…
Kővágó Zoltán bejutott a diszkoszvetés döntőjébe a berlini atlétikai világbajnokságon, kedden. Az Athénban olimpiai ezüstérmes versenyző egy szektoron kívüli kísérlettel…
Pars Krisztián óriási csalódásként élte meg hétfői szereplését a férfi kalapácsvetés világbajnoki döntőjében, s úgy érzi, fejben kell megoldani a…