Magyar Nagydíj – A Ferrari-elnök szerint Massa visszatér
Derűlátóan nyilatkozott a Fiat- és Ferrari-elnök Luca di Montezemolo, miután hétfőn tájékozódott a kórházban a Forma-1-es csapat szerencsétlenül járt pilótájának,…
Derűlátóan nyilatkozott a Fiat- és Ferrari-elnök Luca di Montezemolo, miután hétfőn tájékozódott a kórházban a Forma-1-es csapat szerencsétlenül járt pilótájának,…
Felszította a harci szellemet a szerbeknél, hogy kedden a magyarok ellen szállhatnak vízbe a római vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának elődöntőjébe…
A Ferrari nem zárja ki, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fogja pótolni Felipe Massát, aki a Forma-1-es Magyar Nagydíj…
A Debrecen labdarúgócsapata kedden utazik el az észt fővárosba, ahol szerdán lép pályára a Levadia Tallin ellen, a Bajnokok Ligája-selejtező…
A házigazda olasz válogatott hétfőn négy góllal nyert a kínai csapat ellen, így a kilencedik helyért játszhat a római vizes…
A tavalyihoz képest kevesebben látogattak ki az elmúlt hétvégén a Magyar Nagydíjra, de – Palik László, a Hungaroring Zrt. elnöke…
Javítani kell a Forma-1-es versenyzők védősisakja nyújtotta biztonságot, és ennek érdekében más sportágak tapasztalatait is tanulmányozni kell – mondta Bernie…
Samuel Eto,o hétfőn megérkezett Milánóba, hogy ott átessen az átigazolások előtt szokásos orvosi vizsgálaton, majd aláírja szerződését az Internazionale labdarúgócsapatához….
Tegnap véget ért a John Terry körüli felhajtás A Chelsea visszautasította a Manchester City ajánlatát, amiben Terry először kétszeresét kapta…
A spanyol Alberto Contador sikerével zárult 96. Tour de France kerékpáros körverseny hétfői, nemzetközi sajtóvisszhangja: Franciaország: ————– L’Équipe:"Azután, hogy…
Simóka Bea sportszakállamtitkár is meglátogatta a kórházban a Forma-1-es Ferrari szerencsétlenül járt pilótáját, a brazil Felipe Massát. Simóka vasárnapi látogatása…
Kétszáz nap múlva, 2010. február 12-én kezdődik a XXI. téli olimpia Vancouverben. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 14-18 magyar versenyző…
"Eddig ez nem a mi napunk" – vont mérleget Kiss László szövetségi kapitány az MTI érdeklődésére azt követően, hogy a…
Az olasz sajtó Felipe Massa állapotával és Michael Schumacher esetleges visszatérésével, a spanyol Fernando Alonso elszabadult kerekével és a Renault-csapat…
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a válogatott két szeptemberi, hazai világbajnoki selejtezőjére való tekintettel nem támogatja, hogy a Puskás Ferenc…
A világelső orosz Dinara Szafina nyerte a 220 ezer dollár összdíjazású, szlovéniai keménypályás női tenisztornát, miután a vasárnap késő esti…
Egyetlen magyar sem jutott tovább a római vizes világbajnokság úszóversenyeinek második napján a délelőtti előfutamokból: négyen próbálkoztak, de mindhiába, valamennyien…
Nicolas Anelka szerint a Manchesternek most már sokkal kevesebb az esélye a címvédésre, hogy hagyta elengedni Ronaldot és Tevezt "A…
Pecz Réka nem jutott be a legjobb 16 közé a nők 100 m-es mellúszó számában a római vizes világbajnokságon. Hétfői…
A serkentők közé tartozó metilxantinnal akadt fenn az ellenőrzésen a jamaicai atlétikai válogatott öt versenyzője – jelentette be vasárnap az…