Forma-1: Németországban csökkent a nézettség
Huszonhárom százalékkal kevesebb néző követte nyomon a német RTL televízióban a Forma-1-es világbajnoki futamok közvetítéseit,…
London 2012: kevesen mehetnek kocsival a versenyekre
A 2012-es londoni olimpiával összefüggő infrastrukturális fejlesztéseket, tervezéseket felügyelő társaság igyekszik elérni, hogy a minimumra…
Fél évre bevonták a Manchester City német légiósának jogosítványát
Egy manchesteri bíróság a közlekedési szabályok többszörös súlyos megsértése miatt fél évre bevonta Dietmar Hamannak,…
Brazil Nagydíj: a finn sajtó ünnepel, a spanyol kárörvend
A finn sajtó nem fukarkodott a dicséretekkel Kimi Ra:ikkönen világbajnoki diadalát illetően, ugyanakkor a lapok…
Bajnokok Ligája: csökkentették Dida büntetését
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fellebbviteli bizottsága kettőről egyre csökkentette Didának, az AC Milan kapusának…
Bécs-Pozsony-Budapest szupermaraton: Bogár János a 3. helyen
Bogár János összetettben a harmadik helyen áll a Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratoni futóverseny keddi zárónapja előtt. Hétfőn…
Garami József győzelemmel ünnepelte 600. mérkőzését
Az MTK hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Nyíregyháza együttesét a labdarúgó Soproni Liga 12. fordulójának…
Bajnokok Ligája: hatpontosok csatája az E csoportban
Két hatpontos csapat találkozik egymással a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában kedden, az E…
Forma-1 Brazil Nagydíj: váltóprobléma miatt lassult le Hamilton
Ron Dennis, a McLaren-Mercedes csapatfőnöke szerint a sebességváltó hibás működése okozta Lewis Hamilton autójának lelassulását…
Nem jutott be a bajnokság rájátszásába David Beckham együttese
Hét meccs után kikapott, és nem került be a rájátszásba David Beckham csapata, a Los…
NDK-dopping: 14-en jelenleg is felelős beosztásban dolgoznak
A Der Spiegel című magazin értesülése szerint 14 olyan orvos és sportvezető dolgozik jelenleg is…
Forma-1: Alonso szerint szégyen lenne, ha a fellebbezés után Hamilton nyerne
Fernando Alonso, a McLaren-Mercedes spanyol pilótája szerint szégyen lenne, ha csapata fellebbezését követően a brit…
Forma-1 Brazil Nagydíj: üzemanyagvita, a Mclaren fellebbezett az FIA-nál
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) előbb vizsgálatot indított annak gyanújával, hogy a Williams és a…
Forma-1 Brazil Nagydíj, nyilatkozatok
Nyilatkozatok a brazil GP után: Kimi Ra:ikkönen, világbajnok: "Fantasztikus érzés világbajnoknak lenni. Voltak nehézségeink, komoly…
Forma-1 Brazil Nagydíj: A jégember felengedett
Kimi Raikkönnen, a Ferrari finn pilótája nyerte az 58. Forma-1-es gyorsasági világbajnokság tizenhetedik, utolsó futamát,…
GYORSHÍR – Forma-1, Brazil Nagydíj: Raikkönen a világbajnok
Kimi Raikkönnen, a Ferrari finn pilótája nyerte az 58. Forma-1-es gyorsasági világbajnokság tizenhetedik, utolsó futamát,…
Kassai Viktor a Manchester United BL-meccsét dirigálja
Vasárnap megérkezett az UEFA Játékvezetői Bizottságától a jelölés: elsőszámú játékvezetőnk, Kassai Viktor kedden a Dinamo…
Vigaszdíjat kapott a McLaren
Bár a csapattól még szeptemberben elvették a konstruktőri pontjait – a Ferrari adatainak feltételezett felhasználása…
Hamilton a vb után újra összejöhet volt barátnőjével
A The Sun brit napilap szerint Lewis Hamilton és Jodia Ma a Forma-1-es szezon vége…
Madrid: Nalbandian legyőzte Federert a döntőben
Az első helyen kiemelt, címvédő Roger Federer három játszmában kikapott az argentin David Nalbandiantól a…







