Kajak-kenu – Szegedi Károly nevezték el az újfehértói sportközpontot

Szegedi Károly ötszörös magyar bajnok kenus és montreali olimpikon nevét kapta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértó sportközpontja, a névadó ünnepséget vasárnap tartották a kisvárosban. Az eseményen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, a sportoló szülővárosa, a Debrecen és Nyíregyháza között fekvő Újfehértó példaképül szolgálhat a kisebb és talán a nagyobb települések számára is. “Vannak olyan települések, […]

Read More

Vári Attila támogatja a Benedek Tibor Aréna ötletét

A csütörtökön elhunyt háromszoros olimpiai, egyszeres világ- és Európa-bajnok, szövetségi kapitányként világbajnok legendáról neveznék át a Duna Arénát, amit Vári Attila is támogat. Mint ismeretes, a Nemzeti Sport vetette fel, hogy viselje Benedek Tibor nevét a Duna Aréna. „Maximálisan támogatom az ötletet, és nem csak azért, mert Benedek Tibit testvéremként szerettem – mondta ezzel kapcsolatban […]

Read More

Megvan, mikor indul a Magyar Kupa és az OB I

A Magyar Vízilabda Szövetség elfogadta és közzétette a versenykiírásokat. A 2020/2021-es idény a Magyar Kupával kezdődik. A nőknél július végén indul a Magyar Kupa és szeptember elején ér véget. A férfiaknál július 10-én tartják a sorsolást, a csapatokat csoportokba sorsolják a 2018/2019. évi bajnokság végeredménye alapján. Érdekesség, hogy négy fordulója lesz az MK-nak. (1. forduló: […]

Read More

Női OB I: Dunaújvárosban nagy visszatérőt jelentettek be

Az Eb-bronzérmes visszatér egykori sikerei helyszínére. Két szezon játszott Egerben Szilágyi Dorottya, most ismét Újvárosban folytatja. VISSZATÉRŐ! Szilágyi Dorottya újra a Dunaújvárosban! 🧡💙 Mint azt már sokszor kiemeltük, aki egyszer dunaújvárosi volt, egy kicsit mindig az is marad! Dorka két év után újra a DFVE csapatát fogja erősíteni. Az elmúlt időszakban szülővárosában az Egeri klubnál volt, de […]

Read More

Úszás – “Egyelőre mi is kíváncsian várjuk, hogy mi sül ki ebből”

Az elmúlt hetek, hónapok viszontagságos felkészülése után újra egyenesbe álltak Békési Eszter edzései. Az Egri Úszó Klub 18 éves versenyzője szerint akár még jól is elsülhet, hogy a halasztásokkal nyert plusz egy évet. A tavalyi év egyik legsikeresebb utánpótláskorú versenyzője, az Egri Úszó Klub sportolója, Békési Eszter volt, aki bár nem nyert érmet a junior világ- és […]

Read More

Újabb négy évig Kulcsár Krisztián a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke

Újabb négy évre Kulcsár Krisztiánt választották meg elnöknek a Magyar Olimpiai Bizottság tisztújító közgyűlésén.  Kulcsár Krisztián elnök szerint az eddigi stratégia bevált, és jó úton jár a MOB. A tisztséget 2017 májusa óta betöltő sportvezető – aki egyedüli jelölt volt – a tagságtól 103 támogató szavazatot kapott, hárman pedig nemmel voksoltak. A közgyűlés két alelnököt […]

Read More

38. 5vös 5km – Märcz Tamás és Bíró Attila is a mezőnyben

Elstartolt a 38. 5vös 5km nemzetközi futóverseny! Az eseményt ezúttal rendhagyó módon online rendezik meg illusztris résztvevőkkel – adta hírül a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS). A verseny június 19-én rajtolt és június 24-éig tart. A tervek szerint futni fog – többek között – a sportért felelős államtitkár-asszony, valamint a férfi, és a női pólóválogatott szövetségi kapitánya is.

Húsz évvel ezelőtt rendezték meg először Horváth Ákos fizikus, az ELTE TTK Atomfizikai Tanszék docensének kezdeményezésére az Eötvös Lorándról elnevezett különleges futóversenyt, az 5vös 5km-t. Az egyetemi kampuszon tanulmányi félévenként megtartott sportesemény célja az egyetemi polgárok megmozgatása egy olyan távval, amely a kezdők számára elérhető kihívás, a rendszeresen futóknak pedig felkészültségük felmérése, és egyben, mindenkinek, a közös mozgás ünnepe. Miután idén, a koronavírus-járvánnyal összefüggő korlátozások nem tették lehetővé, hogy megtartsák a népszerű májusi sporteseményt, így lelkes hallgatók maguk szervezték át az 5vös 5km futóversenyt az online térbe annak érdekében, hogy mozgásra motiválják hallgatótársaikat itthon és külföldön egyaránt. Az ő munkájukat karolta fel a MEFS és a HÖOK, megpróbálják minél több helyre eljuttatni ezt a nemes kezdeményezést és minél több véleményformáló sportembert bevonni a teljesítők körébe, amellyel az esemény népszerűségét is segítik. Az online versenyben való részvételre – jellegéből adódóan – hosszabb idő, egészen pontosan 5 nap, 5 óra és 5 perc áll rendelkezésre, és a világ bármely pontjáról teljesíthető. A kültéren futók GPS-es eszközzel rögzíthetik a futásukat, ezzel lehet igazolni a teljesítést, de kivételesen teremben, futópadon is lefutható a táv. A verseny lezárultával a szervezők összesítik a rendszerbe feltöltött adatokat és így születik meg majd az eredménylista. 

A hazai sportélet több jeles képviselője mondott már igent a futásra. Információink szerint dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár is tervezi részvételét, de többek között Märcz Tamás olimpiai bajnok vízilabdázó, a férfi pólóválogatott szövetségi kapitánya, valamint Bíró Attila a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya is futócipőt húz. Hasonlóképp az egyetemi szféra vezetői is indulnak, kiemelt vendégként prof. dr. Borhy László akadémikus, az ELTE rektora, aki már többször teljesítette munkatársaival a távot, és dr. Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár. A MEFS-et az online versenyben  dr. Székely Mózes főtitkár és számos elnökségi tag képviseli: dr. Kovács Antal olimpiai bajnok judós, Knoch Viktor olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó és Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakozó. A nemzetközileg is meghirdetett eseményre pedig elsőként, az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) elnöke, Adam Roczek, és az Ausztrál Egyetemi Sportszövetség elnöke, a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) elnökségének tagja, Martin Dalton jelezték részvételüket. Bővebb információk: http://eotvos5.elte.hu/xxxviii-5vos5km-nevezes-kezdete

Read More

Folyamatosan bővül a hazai e-sport: 540 ezer főre tehető a magyar közösség

Az e-sport iparág évről évre növekszik Magyarországon, 2020-ban 540 ezer fő az e-sport közösség bázisa, melynek piaca közel 42 milliárd forintos forgalmat generál. A sport területhez való kapcsolódás is erősödik, egyre nagyobb az igény a sportklubok csatlakozására – derült ki az eNET, az Esport1 és az Esportmilla immár negyedik alkalommal elkészített, közös e-sport kutatásából.

Jelenleg a felnőtt lakosság 61%-a, összesen mintegy 3,8 millió fő játszik videojátékokat idehaza. 2020-ra 540 ezer főre nőtt azon játékosok száma, akik e-sport játékokkal játszanak, maguk is versenyzők, vagy részt vettek már offline e-sport rendezvényen Magyarországon. Ez a szám 28%-os növekedés a korábbi évekhez képest. Hétközben a hardcore gamerek átlagosan 3 és fél órát töltenek játékkal, míg hétvégén akár 6 óránál többet is játszanak.

42 milliárd forint a hazai e-sport forgalom

Az e-sporthoz köthetően 42 milliárd forintot költöttek az emberek az elmúlt évben. Az e-sport ágazat forgalmának összesítésében a következő területek szerepelnek: a videojáték vásárlásra fordított összeg (10,5 milliárd forint), a játékokhoz kötődő hardver és periféria vásárlás (23,2 milliárd forint), a játékban való költés (6,5 milliárd forint) és a játékokhoz kapcsolódó vásárlások, mint például ajándéktárgyak, logózott termékek forgalma (1,6 milliárd forint).

A platformok eloszlása szerint PC-n a játékosok 84%-a, laptopon 27%, okostelefonon 24%, míg konzolon 20%-a szokott játszani. A versenyszerű videojátékos tartalmak köre tovább bővült: e-sport mérkőzések, vlogok, játékmenet videók, legszebb pillanatok, oktatóvideók egyaránt vonzzák a játékosokat, ezek közül az e-sport mérkőzések a legnépszerűbbek, a játékosok 75%-a szokott nézni ilyen tartalmakat.

A legnépszerűbb játékok továbbra is a League of Legends és a CS:GO. Előbbivel a játékosok kétharmada, utóbbival felük játszik rendszeresen. A harmadik helyen kezd hozzájuk felzárkózni a PUBG, aminek a megjelenésétől számított 4 év alatt sikerült leköröznie a Rainbow Six Siege-t és a Hearthstone-t.

Az e-sport és a sport megférnek egymás mellett

Az e-sportban érintettek 75%-a szokott sportolni szabadidejében. Állóképességi sportokat (futás, úszás stb.) 45%-uk űz, 35%-uk jár edzőterembe, 30%-uk pedig focizik. A sportklubok szerepe is nőhet, ugyanis a jelenleg is e-sport versenyzők, valamint az e-sport versenyzőnek készülők 63%-a szívesen csatlakozna egy sportklub e-sport szakosztályához, 29%-uk még bizonytalan, de nem zárkózik el előle, ami azt mutatja, hogy jelentős igény van a tradicionális sportszervezetek jelenlétére is.

Read More

Lehetetlen volt védekezni ellene – a legendás tréner így búcsúzik Benedektől

A legendás edző, Ratko Rudics is megszólalt Benedek Tibor halála kapcsán. Karrierje alatt végig követtem Benedeket – mondja a wpdworld.com-nak a csapataival négy olimpiát kapitányként megnyert edzőlegenda. Emlékszem, amikor először találkoztam vele. Budapesten történt, ahol a jugoszláv válogatottal gyakran jártunk. Benedek és Varga Zsolt befejezte az edzést, de még a vízben maradtak órákig. Ekkor 14 […]

Read More

Doppingolás miatt négy évre eltiltották az argentin úszót

A vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szervezet (FINA) doppingolás miatt négy évre eltiltotta Guillermo Bertola argentin úszót, és megfosztotta a tavalyi Pánamerikai Játékokon szerzett ezüstérmétől. A FINA közölte: a 30 éves Bertola vérmintájának adatai nem egyeztek azzal, amelyek a biológiai útlevelében szerepeltek. A szervezet által kérdőre vont nyíltvízi úszó először a magaslati edzéseket, valamint az oxigénhiányos […]

Read More

Pozitív lett a szerb Eb-győztes koronavírus tesztje

Két hétig beszüntették a szerb válogatott edzéseit. A Szerb Vízilabda Szövetség bejelentette, hogy Nemanja Vico koronavírus tesztje (PCR) pozitív lett. A játékost hétfőn tesztelték harmadszor, mert a magas láza nem akart lemenni. Az eredmény csütörtökre meg is jött. Az elmúlt két napban jobban van a Trieste pólósa, de 14 napig karanténban lesz. – Korábban kétszer […]

Read More

Vívás – “Kivételes generációról beszélünk, amely bármikor megállja a helyét”

„Szerintem majdnem biztos, hogy csak jövőre lesz utánpótlás-vb, ettől függetlenül készen állunk majd arra, ha azt mondják, októberben megrendezik a seregszemlét. Abban az esetben sincs okunk bánkódni, ha 2021-re csúszik az erőpróba, hiszen senki nem „öregszik ki” az utánpótláskorból. Az 1.05-ös szorzónk tehát még lejjebb csúszhat addig” − nyilatkozta némi humorral fűszerezve a junior és […]

Read More

A Nemzeti Sport kezdeményezésére Benedek Tibor Arénára neveznék át a Duna Arénát

A Nemzeti Sport azt kezdeményezi, hogy a csütörtökön elhunyt Benedek Tibor nevét vegye fel a 2017-es vizes világbajnokságra épített Duna Aréna. A Nemzeti Sport Online-on megjelent közlemény szerint a háromszoros olimpiai bajnok – aki hosszan tartó súlyos betegség után, életének 48. évében hunyt el – a legtöbb magyar olimpiai bajnokkal büszkélkedő sportág, a vízilabda egyik […]

Read More

Megvan, hol rendezik meg az úszók országos bajnokságát

Decemberben rendezik meg a koronavírus-járvány miatt márciusban elhalasztott úszó országos bajnokságot. A Magyar Úszó Szövetség közleménye szerint tavaszi-nyári időszak helyett ősszel és télen lesznek a versenyek, és – több világhatalom példáját követve – a serdülő korosztály alatt nem országos, hanem regionális bajnokságokat rendeznek. A MÚSZ beszámolója szerint utóbbi oka, hogy országszerte vannak olyan műhelyek, ahol […]

Read More

Nem megénekelt hősök: Peák Barnabás

Minden kerékpáros más és más úton jut el a profi szintre. Az útjuk során gyakran találkoznak olyan emberekkel, akiknek utólag sokat köszönhetnek, hisz talán nélkülük nem sikerült volna beteljesíteni az álmaikat. Ezek azok a személyek, akik önzetlen, gondoskodó és segítőkész munkájukkal egyfajta nem megénekelt hősökké válnak. A Mitchelton-Scott sajtósa Peák Barnabással beszélgetett, hogy megtudhassa, ki …

Read More

Kemény Dénes: Benedek nélkül nem jutottunk volna el oda, ahova

A magyar férfi vízilabda-válogatottat szövetségi kapitányként sorozatban három olimpiai bajnoki címig vezető Kemény Dénes szerint a csütörtökön, életének 48. évében elhunyt Benedek Tibor nélkül nem jutott volna el ilyen magasságokba az együttes. A 66 éves szakember, a Magyar Vízilabda Szövetség korábbi elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában felelevenítette: a balkezes klasszis korábban rengeteg mérkőzést gyakorlatilag egyedül […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.