
A Milan gólerős ifistája lehetőséget kaphat
Ibrahimovic sérülése miatt csak két csatár áll Pioli rendelkezésére.
The post A Milan gólerős ifistája lehetőséget kaphat appeared first on AC Milan Club Budapest.
Ibrahimovic sérülése miatt csak két csatár áll Pioli rendelkezésére.
The post A Milan gólerős ifistája lehetőséget kaphat appeared first on AC Milan Club Budapest.
Szerencsétlen időben érték el a koronavírus miatti intézkedések a tavaly sporttörténelmet író Busa Andreát. A Halker-Király Team 27 éves kick-boxosa számára kiemelkedően sikeres volt a 2019-es év, amit több hónapos pihenő követett. A csepeli klasszis már épp újra elkezdte az edzéseket, amikor márciusban közepén a kijárási korlátozások miatt le kellett tennie a kesztyűt. Azóta otthon dolgozott és sportolt, miközben az Exatlonban szereplő nővérének szurkolt. Most azt tervezi, az októberről decemberre halasztott Európa-bajnokságon már versenybe száll, ahol két szakágban is címvédőként állhat a tatamira – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.
Busa Andrea az utóbbi két évben sorra halmozta a világkupa-elsőségeket, tavaly év végén pedig a sportág csúcsára ért azzal, hogy eddig egyedüli nőként a WAKO kick-box világszervezet hét szakága közül háromban is világbajnoki címet szerzett egy éven belül. A csepeli klasszis ezután kisebb motivációs válságba került és a munkájára koncentrált, csak mostanában kezdett el újra a versenyzés felé kacsintani.
„A 2019-es vb után úgy éreztem, nagyjából mindent elértem egy év alatt, amit el lehetett, és elbizonytalanodtam, hogy ezek után hogyan tovább. Ezért tartottam a szokásosnál hosszabb szünetet, és már pont elkezdtem edzeni az egyik kedvencemnek tartott március végi versenyre, amikor jött a járványhelyzet és megint bizonytalanná vált a jövő. Annak viszont örülök, hogy az eredetileg októberre meghirdetett Európa-bajnokságot átrakták decemberre, mert így azt érzem, lehet elég idő a felkészülésre. Szeretek kick-boxozni és versenyezni is, ezért valószínűleg ott már el fogok indulni.”
A civilben sportreferensként dolgozó kick-boxos az elzártság alatt sem hagyta el a mozgást: a kiadott edzéstervek követése mellett sajátsúlyos és súlyzós edzéseket végzett, a szüleinél vidéken töltött utóbbi hetekben pedig a számára nem túl kedves futást is gyakorolta.
„Jó volt, hogy ki tudtam menni mozogni az erdőbe a szüleimmel, illetve a kertes ház és a kutyák is segítettek átvészelni ezt az időszakot. Nem vagyok nagy nyüzsgős, de a megszokott nyolc óra munka, majd edzés és onnan este tömegközlekedéssel hazajutás rutinjából hirtelen nehéz volt belecsöppenni abba, hogy otthonról kell dolgoznom. Nagyjából egy éve vagyok a Magyar Paralimpiai Bizottságnál, ahol sportszervezői feladatokat végzek, és jól érzem magam” – mondta el Busa Andrea.
Amikor nem teendőit intézte, Andrea szintén világbajnok kick-boxos nővéréért, Busa Gabrielláért izgult, aki hónapok óta szerepel sikerrel a TV2 extrémsport-vetélkedőjében, az Exatlon Hungary-ben. Mint mondja, már nagyon várja, hogy újra beszélhessen vele, ugyanakkor bízik a finálé közelébe került lány teljesítményében.
„Mi elég jó testvérek vagyunk, ha bármi történik velem, akár munka, akár pasi vagy bármilyen más téren, szinte mindig ő az első, akinek írok. Rossz volt nélküle az utóbbi időben, viszont nagyon büszke vagyok rá. Még annál is ügyesebb, mint amilyennek gondoltam. Kiemelkedő a lányok között, és mivel én kezelem a social media felületeit, azt is látom, hogy sokakra inspirálóan hat. Voltak már páran, akik megkérdezték, hol tudnak elkezdeni kick-boxozni. Ez szerintem biztató a sportágra nézve, és talán az utánpótlás bázist kicsit lehet azzal növelni, hogy a tévében látott jó példák nyomán a fiatalok eljönnek kick-boxozni” – fogalmazott Busa Andrea.
A korábbi kapus rávilágított a Milan legfőbb problémájára is.
The post Galli: “Donnarumma szerelmes a Milanba” appeared first on AC Milan Club Budapest.
Olaszországba vezetett az útja Djordje Lazicsnak. Fotó: Szolnoki VSC / facebook Mint megírtuk, a Brescia napról napra erősít, most éppen Djordje Laziccsal. Az ex-szolnoki pólóson kívül Edoardo Di Somma (Pro Recco), Angelosz Vlachopulosz (Eger) és Vincenzo Dolce (Sportmenedzsment) már megérkezett a klubhoz. Sőt, a horvátok ászát, Maro Jokovicsot is meg akarják szerezni.
Mától visszatérhetnek a nézők a szabadtéri sportrendezvényekre. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a “szabadtéri rendezvény helyszínén való tartózkodás megengedett”, amennyiben a rendezvény szervezője biztosítja a járvány miatti óvintézkedéseket. A nézők csak minden negyedik ülőhelyet foglalhatják el, közvetlenül egymás mögött nem ülhetnek és köztük legalább 1,5 méter védőtávolságot kell biztosítani. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta, azon […]
Az ex-egri görög válogatott pólós után, most a horvátok ászát csábítaná el a Brescia. A Brescia a legaktívabbnak mondható olasz csapat az átigazolási piacon. Edoardo Di Somma (Pro Recco), Angelosz Vlachopulosz (Eger) és Vincenzo Dolce (Sportmenedzsment) már aláírt most pedig Maro Jokovicsot szeretné elcsábítani a talján klub. A horvát válogatott balkezes tavaly nyáron érkezett az […]
A tervek szerint ősszel kiállítást szervez közösen az óbudai Árpád Gimnázium és a Magyar Edzők Társasága Iglói Mihályról, az iskola híres tanáráról.
The post Nívós ünnepség lesz, méltó Náci bácsi emlékéhez! appeared first on JochaPress.
Előbb az Olasz Kupa elődöntőit rendezik meg, majd a Serie A küzdelmei folytatódnak Olaszországban.
Szeptember 6-án kezdődik a következő idény a férfi és női kézilabda NB I-ben.
Úgy néz ki, hogy ismét új klubja lehet Alex Giorgettinek. Játszott a Pro Reccóban, Debrecenben és Németországban és vízbe ugrott. A Hannovertől aztán viharos körülmények között távozott. Tavaly pedig az olasz Quintóhoz szerződött a 2011-ben a talján válogatott színeiben vb-t nyert pólós. Most pedig tovább állhat. Új klubja a Telimar lehet Alex Giorgettinek.
Szabályosan berúgta az ajtót, junior Eb-bronzérmesként érkezett Barcelonába, de a dobogó tetején landolt. Olimpiai és világbajnok, emellett alelnök, kommunikációs igazgató, édesapa, oktató. Élete minden pillanatában keményen dolgozik, a sikerek pedig nem kerülték el, legyen szó sportról, tanulásról vagy magánéletről. Boldog születésnapot kívánunk a dzsúdó egyik királyának, Dr. Kovács Antalnak! Az ötéves Anti az ágyán ugrándozott, […]
Csökkent az Ajax igénye a világjárvány hatására.
The post Versenyfutás a Milan és a Roma között Mazraouiért appeared first on AC Milan Club Budapest.
„Merjünk megújulni, nyitottnak lenni, mert ez kell ahhoz, hogy a magyar sportkultúra és az anyagi háttér összeérjen” – mondta Dénes Ferenc sportközgazdász a Hogyan tovább, magyar sport? elnevezésű konferencián, kiemelve a digitalizáció szerepét a járványhelyzetet követő hosszú távú alkalmazkodásban. Hogyan tovább, magyar sport? Az Utanpotlassport.hu által kezdeményezett, nagyszabású online konferencián sportközgazdasági szempontból is válaszokat kaphattak […]
Csongár István Benedek Tiborról és az UVSE férfi OB I-es csapat idei szezonjáról beszélt a Kispad podcastjébe. A klub social media-, és marketing-felelőse sorra veszi a csapat tehetségeit is. Újabb videóval jelentkezett a Kispad, amely Benedek Tibort és az UVSE-t vette górcső alá. Benedek Tibor és az Ő csikócsapata No Description
A Nemzetközi Sportlövő Szövetség (ISSF) javaslata alapján a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Végrehajtó Bizottsága elfogadta a sportág frissített kvalifikációs rendszerét a tokiói olimpiára.
U19-es és U17-es Európa-bajnoknak mondhatja magát a fiatal játékos.
The post A Milan tárgyalásokat folytat a Benfica középpályásáról appeared first on AC Milan Club Budapest.
A ZVL-1886 Teteroo-hoz szerződött Marnitz Gergő és Vogel Simon. Mint ismeretes, szinte mindig játszik magyar játékos Hollandiában. Ez ezután sem lesz másként, hiszen a Marnitz Gergő Szombathelyről, még Vogel Simon a Vasasból igazolt a tulipános csapathoz.
Kuttor Attila valamit tud és ezt a Mezőkövesd labdarúgóival bizonyítja is.
The post Kuttor valamit tud, gyorsan jól megbüntették! appeared first on JochaPress.
Egy horvát légiósa maradt az Olympiakosznak. Egyelőre nem tudni, hol folytatja Ivan Buljubasics. A horvát válogatottal olimpiát és Eb-t nyert pólós Zágrábban van és a válogatottal edz. A játékos több klubbal is tárgyalásokat folytat. Az Olympiakosznál egy horvát maradt így, a balkezes Maro Jokovics.
Horvátországban készül tovább a jövő nyárra halasztott tokiói olimpiára a Finndingi hajóosztályban világbajnok Berecz Zsombor. A vitorlázó azt mondta, reményei szerint egy-másfél héten belül el tud utazni Splitbe, ahol horvát edzőpartnere klubjában készül majd várhatóan két, két és fél hetet, mielőtt hazatér. “Ezt követően remélem, hogy vissza tudunk már majd menni Mallorcára, ahol minden versenyfelszerelésünk van. […]