Tizennegyedszer világbajnok a magyar motorcsónakos

Havas Attila gyorsasági motorcsónak versenyző az F500-as kategóriában ismét világbajnoki címet szerzett – derült ki a vb-sorozat csehországi Jedovnicében megrendezett záró futamát követően. A magyar klasszis ezzel immár tizennegyedik világbajnoki aranyérmét nyerte.

A vb-sorozat öt versenyből állt. Havas Attila az olaszországi Borettóban kiváló versenyzéssel, technikai hibáktól mentesen végzett az első helyen. A következő helyszínen, a szintén itáliai San Nazzaróban a versenymotor meghibásodása miatt vezető helyről kiállni kényszerült, így “csak” a dobogó harmadik fokára állhatott.

A svédországi Morában megrendezett futam időmérőjén a harmadik időt érte el. Ezután a csapat – feladva a megszerzett harmadik rajtpozíciót – motorcserét hajtott végre, és Havas Attila egy régebbi konstrukciójú, de jól működő motorral vágott neki a versenynek. A váltás bejött: az utolsó helyről rajtolva is első lett.

Az ukrajnai Ternopilben ismét ő diadalmaskodott, és az összetett pontversenyben is az élen állt, megelőzve a szlovák Jungot és a lengyel Zielinskit.

A csehországi záró viadalon a második futamban az egyik gyújtógyertya elolvadása miatt kiállni kényszerült. Mivel a három futamból így csak kettőben intették le a kockás zászlóval, harmadik lett. A helyezésért járó 15 pont azonban így is elég volt a végső elszámolásnál a győzelemhez: Havas Attila 90 ponttal lett világbajnok – pályafutása során immár 14-edszer – a 78 pontos Jung és a 67 pontos Zielinski előtt.

“Nagyon örülök az újabb világbajnoki elsőségnek. Minden verseny egy új kihívás, megtalálni a versenyhajó és motor legjobb beállítását az adott helyszínhez, illetve kiválasztani a propellert. Emellett a fizikai és mentális kondíció is fontos a jó teljesítményhez. Reményeim szerint a jövő év eredményei sem maradnak el az ideitől. Lélekben már készülök a 2020-as versenyszezonra, de még szeptember végén elindulok az O-500-as Európa-bajnokságon, az zárja majd az idei évet” – nyilatkozta Havas Attila.

Az F500-as kategóriában versenyző másik magyar, Csákó Ferenc kilencedik lett.

Read More

Olimpiai bajnokunk visszatért

A máltai nyári bajnokság után már a hétvégi Euro Kupára koncentrál Hosnyánszky Norbert. Fotó: Egri Vízilabda Klub / facebook Mint ismeretes, Hosi a nyarat Máltán töltötte, ahol a helyi bajnokságban is játszott. Olimpiai bajnokunk már visszatért Egerbe és hétvégén játszani is fog a hevesi klub színeiben az Euro Kupában. Az elmúlt hónapokról, a szezonról és […]

Read More

Sorsoltak a férfi OB I/B-ben!

Szeptember 21-én már kezdődik a bajnokság. Az alapszakaszt – a szokásoknak megfelelően – két csoportban bonyolítják le. A csoportbeosztások: A-csoport: Dunakanyar Waterpolo, KSI, Kaposvári VK, Honvéd, FTC Telekom, Vasas SC, YBL WPC, Eszterházy SC, Fehérvár VSE, TVSE B-csoport: Oázis SC, HVSC, DVSE, BVSC-Zugló, A-HID OSC ÚJBUDA, CVSE, Neptun VSC, ASI DSE, Nagykanizsa, Szolnoki Dózsa Az […]

Read More

Kezdődnek a nemzetközi kupák: Az Eger itthon, a Miskolc Máltán szerepel az EK-ban

Mindkét magyar csapatnak kezdődik az Euro Kupa. Fotó: Egri Vízilabda Klub / facebook Az Eger a B-jelű négyesben házigazdaként küzd az első két – továbbjutó hely – valamelyikéért, még a Miskolc Máltán harcol a második körért. Az Euro Kupa hétvégi csoportjai: A-csoport (helyszín:  Split, Horvátország) Mataro, Mornar Split, CE Mediterrani Barcelona, Antwerpen (belga) B-csoport (helyszín: […]

Read More

Davis Kupa – Fucsovics és Balázs játssza az egyest és a párost is

A hosszú szünet után visszatérő Fucsovics Márton, valamint Balázs Attila játssza az egyest és a párost is hétvégén az ukránok elleni tenisz Davis Kupa-osztályozón. Köves Gábor szövetségi kapitány elmondta, a meccsek hosszától függően menet közben változhat a felállás, de a mérkőzések lerövidülése miatt már nem kell egy-egy játékosnak 10-11 órát a pályán töltenie egy DK-párharcban. […]

Read More

Junior vb: Japánt két góllal vertük

A halálcsoport utolsó meccsén helytállt a Faragó-csapat. Fotó: Derecsényi István / FINA archív Egy győzelem – Ausztrália – egy vereség – Egyesült Államok – után ismét sikert ért el a Petőváry Zsolt, Faragó Tamás irányította csapat a funchali vb-n, hiszen az együttes a japánokat verte 12-10-re a csoport zárótalálkozóján. Az, hogy mire lesz elég a […]

Read More

A kis Herczig közel áll ahhoz, hogy magyar bajnok legyen

Herczig Patrik továbbra is lendületben van. A négyszeres abszolút magyar rally bajnok Herczig Norbert fia a Rallycross Országos Bajnokság Super 1600-as kategóriájában vitézkedik, méghozzá nem is akárhogy. Legutóbb a Kakucs Ringen győzött, így az összetett második helyéről várhatja a sorozat zárófutamát.

Herczig Norbert elismerően nyilatkozott fia teljesítményéről. „Álmomban sem gondoltam volna, hogy így elkapja a fonalat, de úgy látszik, fekszik neki ez a sorozat, meg egyáltalán az autóversenyzés, így maximálisan támogatom” – mondta Herczig Norbert.

Patrik jelenleg gimnazista. Kilencedik osztályos tanuló, és német nyelvterületen szeretne érvényesülni, no és persze az autó volánja mögött. „Ezt az évet arra szántuk, hogy beletanulok a ralikrosszba. Még engem is meglep, hogy milyen jól összejött minden, rögtön az első szezonomban.
Nagyon készülök a zárófutamra, amelyet a RabócsiRingen rendeznek meg szeptember végén.” – nyilatkozta Herczig Patrik.

Read More

Elismerésben részesült a Fradi férfi csapata

Aranydiplomát kaptak a csapat tagjai az elmúlt szezonbeli teljesítményükért. Fotó: FTC Vízilabda / facebook A klub által adható legnagyobb elismerésben részesült a Bajnokok Ligája-győztes FTC-Telekom Waterpolo! – áll a klub facebook oldalán. Mint ismeretes, a Fradi az elmúlt idényben mindent megnyert. A bajnokság és a kupán kívül a két szuperkupát és a BL serleget is elhódította.

Read More

Elismerésben részelsült a Fradi férfi csapata

Aranydiplomát kaptak a csapat tagjai az elmúlt szezonbeli teljesítményükért. A klub által adható legnagyobb elismerésben részesült a Bajnokok Ligája-győztes FTC-Telekom Waterpolo! – áll a klub facebook oldalán. Mint ismeretes, a Fradi az elmúlt idényben mindent megnyert. A bajnokság és a kupán kívül a két szuperkupát és a BL serleget is elhódította.

Read More

Tokió 2020 – Rajtol a kajak-kenu tesztverseny

Kipróbálta a vadonatúj tokiói versenypályát a magyar csapat, a jövő évi olimpia hivatalos tesztversenye gyorsasági kajak-kenuban csütörtökön rajtol. A futamokat olimpiai egyes és páros számokban rendezik majd meg. Az eseményen a lényeg a tapasztalatszerzés,  így erre a hétre vadonatúj magyar párosok alakultak. ” Tavaly októberben itt még pusztaság volt – mondta csodálkozva a kajak-kenu versenyeknek helyszínt adó […]

Read More

Lázár Vilmos: A mezőgazdaságban dolgozó ember könnyen tud egy saját tornatermet létesíteni azzal, hogy egy lovat tart

Lázár Vilmos is ott lesz a VI. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégén. A tatai rendezvényen nyolc sportágban versenyezhetnek az agráriumban dolgozók.

„Üdvözlendő kezdeményezés az, hogy az agráriumhoz kapcsolódó területeken tevékenykedők együtt sportoljanak, az pedig külön öröm számomra, hogy fogatot is hajtanak” – kezdte nyilatkozatát Lázár Vilmos, tizenkétszeres fogathajtó-világbajnok, a Magyar Lovas Szövetség elnöke.

„Azt szoktam mondani, hogy a mezőgazdaságban dolgozó ember könnyen tud egy saját tornatermet létesíteni azzal, hogy egy lovat tart, mert mellette aktív életet tud élni. Fontos, hogy a vidék is minél jobban bekapcsolódjon a sportos vérkeringésbe, ezen sokat segít a tatai rendezvény is. Az amatőröknek megrendezett fogathajtó versenyek megrendezésében a testvéremmel úttörők voltunk, annó a gödöllői egyetemen szerveztük az első ilyen megmérettetéseket” – mondta a Magyar Lovas Szövetség elnöke.

A sportnap az utóbbi években komoly rangot vívott ki magának, hiszen több korosztály képviselteti magát Tatán, és rendszerint több százan neveznek az eseményre. A szervezők célja az volt a hagyományteremtő rendezvény megálmodásakor, hogy legyen egy nap, amikor az állatorvosok, az agrármérnökök, a szőlészek, borászok, a kertészmérnökök, az erdőmérnökök és vadászok, akik nap mint nap együtt dolgoznak az agráriumban egy minisztérium irányítása alatt, együtt sportolhassanak.

A szeptember 21-i VI. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégén asztaliteniszben, fogathajtásban, futásban, kispályás labdarúgásban, parkröplabdában, sárkányhajóban, streetballban és teniszben mérhetik össze a tudásukat az indulók.

Bővebb információk: www.oaas.hu

Fővédnök:

Dr. Sótonyi Péter, rektor, Állatorvostudományi Egyetem

Védnökök:

Dr. Bognár Lajos, országos főállatorvos

Dr. Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke

Dr. Magyar Zoltán, a Nemzet Sportolója, kétszeres olimpiai bajnok tornász, állatorvos

Győrffy Balázs, országos elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke

Michl József, Tata város polgármestere

Read More

Faragó: az amerikaiak szó szerint agyonvertek minket

A legenda nem rejtette véka alá a véleményét az amerikai meccs után. Mint ismeretes, a funchali junior vb-n 8-7-re kikapott a csapat az amerikaiaktól, a találkozó után olimpiai bajnokunk értékelt az utanpotlassport.hu-nak: “A lányok mindent megtettek a győzelemért és hihetetlen nagyot küzdöttek. A mérkőzés más szempontból volt csalódás. A világbajnokságra úgy jöttünk ki, hogy az […]

Read More

Junior vb: az amerikaiak nyerték a rangadót

Egyetlen gól döntött a junior vb-n az amerikaiak javára. Végig szoros meccset játszott női junior válogatottunk az amerikaiakkal, akik végül 8-7-re győztek, ma 14 órától Japán lesz az ellenfél. A-csoport: Magyarország–Egyesült Államok 7-8 (2-2, 2-2, 2-3, 1-1) Gólszerzők: Ármai 2, Vályi V. 2, Rybanska 1, Muzsnay 1 Faragó K. 1, ill. R. Neushull 3, Roemer […]

Read More

Bognár Jen-Cor visszavonult

A 2019-es FIAT Díjugrató Országos Bajnokság keretei között ünnepélyesen elbúcsúzott a versenyzéstől Bognár Jen-Cor, aki pályafutása során számos értékes érmet szerzett hazánknak, és lovasának, Weinhardt Virágnak.

Bognár Jen-Cor 2002. március 10-én dr. Bognár István kiskunhalasi tenyésztő ménesében látja meg a napvilágot. Apja a nagynevű holsteini fedezőmén, Coriander, anyja Bognár Jennifer, egy Justboy apaságú kanca. Már csikókorában is kitűnt szépségével, még címlapon is szerepelt.

Jen-Cornak két méncsikója is született már az előtt, hogy bekerült volna a versenysportba. A fekete kancát Nagy Sándor lovagolta be, majd 2009-ben, hétéves korában kezdték el versenyeztetni. Ekkor figyelt fel rá Füzér Gábor, aki frissen rajtengedély vizsgázott tanítványának megvételre ajánlja. Így került Bognár Jen-Cor 2010 novemberében Weinhardt Virág tulajdonába.

 

Jencornet4

 

2011-ben a páros megnyerte a Championátust gyermek kategóriában. 2012-ben, immár a gyermek válogatott kerettagjaként Linzben első és harmadik, Grand Prix-ben pedig negyedik helyezést értek el. Májusban Lamprechtshausenben a Nemzetek Díjában és a Nagy Díjban is második helyezettek lettek, majd még két szép második helyezés következett. A budapesti Nemzetek Díjában is második lesz a gyermek csapat tagjaként a páros, majd Wiener Neustadtban a gyermek Grand Prix-n szintén második helyezést érnek el.

Winhardt Virág és Bognár Jen-Cor augusztusban kijutott az Európa-bajnokságra Ebreichsdorfba, már az elődöntőben ígéretesen szerepeltek, hiszen 99 indulóból a 9. helyen végeztek. A középdöntőben, amely egyben a csapatversenyt is jelentette, az ötödik helyet sikerült megszerezniük. A döntőben miután mindkét fordulóban hibátlanul teljesítettek, bekerültek a három összevető közé, és ezüstéremmel tértek haza.

2013-ban a lamprechtshauseni Nemzetek Díjában a harmadik helyen végeztek, a budapesti CSIO-n pedig a győztes csapat tagjai. Ebben az évben az Európa-bajnokságot a távoli Vejer de la Frontérában rendezték meg. Weinhardt Virág és Bognár Jen-Cor már az elődöntőben, majd a középdöntő mindkét fordulójában is hibátlanul teljesített. A gyermek magyar csapat bronzérmet szerzett. A páros ismét bekerült a döntőbe, ahol mindkét fordulóban hibátlanul teljesítettek. Ugyanúgy, mint előző évben, ezúttal is három összevető mérkőzött meg az érmekért. Miután Jen-Cor az összevetés pályáján sem hibázott, Winhardt Virággal Európa-bajnokok lettnek.

2014-ben már az ifjúsági kategóriában versenyezve a Mesterek Tornáján második és harmadik helyezést ért el a páros, Lamprechtshausenben a Nemzetek Díjában pedig ötödikek lettek.

2015-ben ugyanitt a Nemzetek Díjában az előkelő negyedik helyezést érték el, Olomouczban ifjúsági kategóriában szintén negyedikek.

 

Jencornet5

 

2016-ban a Fedeles Döntőn fiatal lovas kategóriában megnyerték az elődöntőt, a középdöntőt, és mivel a döntőben sem hibáztak, így aranyérmesek lettek. Ugyanebben az évben a Fiat Díjugrató Magyar Bajnokságon ifjúsági kategóriában szintén aranyérmet szereztek.

2017-ben holtversenyben nyerték a bábolnai U25-ös GP-t, 2018-ban pedig a kecskeméti U25-ös GP-t.

Bognár Jen-Cor 17 évesen nyugdíjba vonul. Hosszú, boldog nyugdíjas éveket kívánunk neki, és reméljük, hogy a jövőben még sok tehetséges csikóval fogja megörvendeztetni a magyar díjugrató sportot. A lovasok a FIAT Országos Díjugrató Bajnokság keretei között a Nemzeti Lovardában vehettek tőle búcsút.

Forrás: RiderLine
 

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.