Blaskó Nikolett az amatőrök, Tóth Balázs pedig a gyermekek legjobbja a FIAT OB második napján

A Fiat Országos Bajnokság második napját az amatőr lovasok nyitották meg. A 120 centiméterre kiírt elődöntő egyben a csapatverseny első fordulója is volt. A legnépesebb kategóriában összesen 17 hibátlan lovaglás született, akik közül a leggyorsabb Blaskó Nikolett volt és Lay Your Love On Z. Őt követte Prosper Lovasklub színeiben versenyző Bauman Bori Kimérával, majd Attilás Viktória és Sárgamegye S. Negyedik helyen végzett Németh Viktória, ötödik lett Kalános Éva, hatodik pedig Ádám Karina.

PC-blaskó

Az amatőr kategória szombaton 10:00-kor folytatódik a középdöntővel, ami egyben a csapatverseny végét is jelenti. A két forduló alapján legkevesebb hibaponttal végző csapat állhat fel a dobogó legfelső fokára, pontegyenlőség esetén pedig összevetésben fog eldőlni a bajnoki cím sorsa.

A gyermek lovasok túlestek már a középdöntőn is, ahol Tóth Balázs volt a legjobb Nordstern nyergében, viszont a tavalyi év bajnoka, a Füzér Gábor felkészített, Kiss Lizanna és Krucsó Szabolcs tanítványa, Törő Csongor állnak a legmagasabb helyezési pontszámokkal így ők fognak a mezőny végén indulni. Füzér Gábor másik tanítványa ifj. Szuhai Gyula, a Stróbl Dorottya által felkészített Ferencz Dalma és ifj. Szabó Gábor tanítványa, Kisgergely Kata Csenge sem tudott hibázni a két nap folyamán, így ők is holtversenyben nulla hibapontot visznek tovább a holnapi döntőbe.

PC-tótg balázs

A gyermek kategória két fordulós döntője fél 1-kor veszi kezdetét, amit a többi versenyszámmal együtt élőben közvetít a RiderLine.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Meglepetés csapat lehet az Ortigia

Az ex-debreceni játékosok is kulcsszerepet játszhatnak az olasz klubnál. Circolo Canottieri Ortigia / facebook Mint ismeretes, az Ortigia nagyon belehúzott a nyári átigazolási piacon. Nyolc játékos is érkezett a szirakúzai együtteshez. Köztük Stafano Tempesti az egyik legnagyobb húzónév, aki a több játéklehetőség érdekében érkezett a csapathoz és abban a reményben, hogy bekerüljön az olasz válogatott […]

Read More

Kezdetét vette a Fiat Díjugrató Országos Bajnokság 2019-ben

A Fiat Díjugrató Országos Bajnokság első napja négy korosztály, a gyermek, az ifjúsági, a fiatal lovas és a felnőtt kategória elődöntőivel vette kezdetét.

A többi kategóriával ellentétben a gyermek korosztály elődöntője hibaidős elbírálásban zajlott, ahonnan a résztvevő lovasok a hibapontjaikat viszik tovább a középdöntőbe. Eléggé egyben maradt a mezőny, hiszen nyolc hibátlan lovaglást láthattunk a 120 centiméteres pályán, ami a lovasok felkészültségét mutatja. Törő Csongor volt közölök a leggyorsabb Chacco Boy nyergében.

PC-törő chacco b

A korosztályának egyik favoritja, Kiss Lizanna duplázni tudott, hiszen mindkét lovával hibátlanul lovagolt, így a második és a negyedik helyet tudta megszerezni. Harmadik helyen a szintén válogatott Ifj. Szuhai Gyula végzett Le Royallal, ötödiken pedig Ferencz Dalma és Cher M, megelőzve Kisgergely Kata Csengét és Achilleuszt.

Az ifjúsági és a fiatal lovasok vadász elbírálás szerint voltak értékelve az elődöntőkben, aminek a lényege, hogy a verőhibák után hibapont helyett időbüntetést kapnak a lovasok, amit a pálya teljesítési idejéhez adnak. A végső helyezéseket később hibapontokká alakítják, az első helyezett nullát, az őt követő lovasok pedig töredék pontokat visznek tovább a bajnokságban. Ennek előnye, hogy a bajnokság végén nem lesz pontegyenlőség, így nem kell további összevetést tartani. Ez a rendszer ebben a két korosztályban néhány éve lett hazánkban is bevezetve, követve a Nemzetközi Lovas Szövetség által meghatározott trendeket.

Az ifjúsági kategóriában a hölgyek domináltak, hiszen Plavecz Szabrina volt az elődöntő legjobbja, aki az első két helyet is meg tudta szerezni, megelőzve Alasztics Alizt és Concordia HB-t. A válogatottból negyedik helyen végzett Dömse Tamás, ötödiken Janik Anna, hatodikon pedig Alasztics Aliz másik lovával, Chablis 163-al.

PC-plavecz királyhágó

A fiatal lovasoknál Kovács Roland bizonyult legyőzhetetlennek, hiszen az első két hely megszerzése nem okozott problémát a lovasnak. Harmadik helyen villámgyors lovaglással, viszont egy verőhibával Lázár Zoltán végzett, negyediken Lehotai Máté és Chaclanda, ötödiken Ágoston Csenge, hatodik pedig Reisz Pannát lett Excell SB-vel.

PC-kovács roland- remember

A felnőtt kategória is vadász elbírálásban zajlott az egyéni helyezésekért. Szoros volt a verseny, hiszen az első 13 lovas között nincs négy hibapont különbség, de még a 32. lovas is két verőhibán belül van az első helyezetthez képest, így még semmi sem dőlt el.

A verseny címvédője Ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész az egyedüli, aki hibapont nélkül áll, Vándor Zsófia pedig hajszállal lemaradva a második legjobb pozícióból várja a folytatást. A harmadik helyen ifj. Tóth László végzett Rádiháza Echo nyergében, negyedik lett ifj. Máté István a verőhibája ellenére, ötödik Jármy Vince, hatodik pedig ifj. Szabó Gábor másik lovával, Lord Classic-kal.

PC-szabó- timpex b

A holnapi nap az amatőrök elődöntőjével, illetve a gyermek és felnőtt középdöntőkkel fog folytatódni, ami után kihirdetésre fognak kerülni az első bajnokok, hiszen a felnőtt csapatok a középdöntő eredményei után állhatnak majd fel a dobogóra.

A versenyt élőben közvetíti a RideLine.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Read More

Tokió 2020 – Hat magyar cselgáncsozó áll kvótás helyen

A tokiói világbajnokság utáni világranglisták alapján, a jelenlegi állás szerint hat cselgáncsozó képviselhetné Magyarországot az olimpián, amelynek ugyancsak a japán főváros ad otthont. Kvótát érő helyen áll Tóth Krisztián (90 kg, 4. az olimpiai rangsorban súlycsoportjában), Csernoviczki Éva (48 kg, 14.), Karakas Hedvig (57 kg, 17.), Ungvári Attila (81 kg, 25.), Pupp Réka (52 kg, […]

Read More

Megtisztelő találkozón vesz részt a vb-győztes olasz válogatott

A legfelsőbb szinteken is elismerik a kvangdzsui sikert. Szeptember 11-én az olasz vb-győztes válogatott tagjait Sergio Mattarella köztársasági elnök fogadja Rómában. A csapatból azonban nem mindenki tud jelen lenni a nagy eseményen, hiszen a Pro Recco aznap indul az amerikai túrájára így csak: Sandro Campagna, Amedeo Pomilio, Marco Del Lungo, Vincenzo Dolce, Gianmarco Nicosia, Michael […]

Read More

Fallabda Eb – Farkas elődöntős

Farkas Balázs elődöntős a fallabda Európa-bajnokságon. A magyar játékos a bukaresti negyeddöntőben a francia Auguste Dussourd ellen lépett pályára, és 3-1-re nyert. Farkas az elődöntőben a német Raphael Kandrával találkozik.

Hoffmann Péter a 9-16 között a horvát Martin Kegellel csapott össze, és 3-1-re kikapott. A nőknél Chukwu Hannah a 17-24 között két mérkőzést is játszott, mindkettőt megnyerte.

Eredmények:

Negyeddöntő
Farkas Balázs – Auguste Dussourd (francia) 3-1 (11-8, 11-5, 8-11, 11-8)

A 9-16 között:
Martin Kegel (horvát) – Hoffmann Péter 3-1 (11-7, 11-3, 8-11, 11-6)

A 17-24 között:
Chukwu Hannah – Naime Nurieva (bolgár) 3-0 (11-4, 11-1, 11-2)
Chukwu Hannah – Ghiorghisor Andreea Denisa (román) 3-0 (11-1, 11-1, 11-2)

Read More

Öttusa – Győzött az akarat, mind a négy magyar férfi versenyző döntőbe jutott a vb-n

A laser run elképesztő izgalmakat hozott a UIPM Öttusa-világbajnokság férfi versenyének selejtezőjében: a magyar sportolók kitették a szívüket a pályára, így mind a négyen – vagyis Marosi Ádám, Demeter Bence, Regős Gergely és Kasza Róbert – bejutottak a szombati döntőbe. Ketten az uszodában, ketten a vívópáston remekeltek a férfi kvalifikációs verseny első két száma során. […]

Read More

A hosszú nyári szünet után labdarúgó tornával nyitjuk az őszi versenyidényt. 

Szövetségünk és az Alpokalja Szociális Központ – Zsira telephely REGIONÁLIS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁGOT rendez. Időpont: 2019. szeptember 7. szombat Helyszín: Alpokalja Szociális Központ – Zsira – Zsira sportpálya – Fő utca 35. Tervezett program: 9.45-10.00, Ünnepélyes megnyitó 10.00-10.45, Divízionálás 10.45-15.45, Mérkőzések 15.45-16.00, Eredményhirdetés Várunk mindenkit szeretettel!

Read More

Férfi OB I: nincs pihenő, jön a második forduló

Pénteken már a második körből rendeznek találkozókat. Szerdán bonyolították le az első kört és már pénteken ismét vízbe ugrik a Fradi és az UVSE, aztán szombaton beindul a nagyüzem. A férfi OB I, 2. fordulójának programja: A-csoport: 2019. szeptember 06., péntek: 20:00 FTC Telekom-UVSE szeptember 07., szombat: 16:00 Szolnoki Dózsa-Szeged 19:00 PannErgy-MVLC-Miskolc-PVSK-Mecsek Füszért szeptember 13., […]

Read More

Átigazolás: nagy volt a mozgás a nyáron

Összegyűjtöttünk néhány izgalmas transzfert a piacról. Mielőtt kinéznénk Európába, a magyar bajnokságról is érdemes pár szót ejteni. Az Ob I címvédője, a Fradi sem lazsált a nyáron, ami az igazolásokat illeti. A zöld-fehér együttes leszerződtette a görög válogatott Janisz Funtuliszt valamint érkezett a kanadai Costantin Bicari a csapathoz és Zalánki Gergő is a Népligetbe tette […]

Read More

Asztalitenisz – A magyar női válogatott éremért küzdhet az Eb-n

Női asztalitenisz-válogatottunk a csoportkör utolsó meccsén különösebb gond nélkül győzte le Fehéroroszországot a nantes-i kontinensviadalon, ezzel csoportgyőztesként bejutott a negyeddöntőbe, ahol az osztrák–ukrán párharc győztesével találkozik. „Az Európa-bajnokság előtt számunkra az volt a kérdés, hogy a fehéroroszoknál játszik-e Viktorija Pavlovics, ám attól kezdve, hogy kiderült nem jött el Nantes-ba, kevésbé kellett aggódnunk” – mondta az nso.hu-nak, […]

Read More