
Kiváló magyar kezdés – Kozák három számban is döntős
Több magyar hajó is a legjobb idővel került a fináléba az Európa Játékok kajak-kenu versenyeinek nyitónapján.
Több magyar hajó is a legjobb idővel került a fináléba az Európa Játékok kajak-kenu versenyeinek nyitónapján.
A női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint jó erőfelmérő lesz a csapat számára a júliusi olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt a szerdán kezdődő margitszigeti Diapolo Kupa, amelyen az Európa-bajnok holland és az olimpiai ezüstérmes olasz csapat mellett a magyar Universiade-válogatott is medencébe ugrik. “A világliga budapesti szuperdöntője után nem volt könnyű edzeni, nagyon eklektikus vízilabdát játszottunk ott, […]
Az alapszakasz és a rájátszás első fordulója után végre eljutottunk az elődöntőkig, ahol kiderült, melyik két csapat lesz majd ott 2019. július 6-án az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a XIV. Hungarian Bowlban. Az elődöntőkben az előzetesen vártak szerint a bajnokság …
A hírek szerint a játékos szeretne visszatérni Olaszországba.
The post A Milan harcba lendül Lucas Torreiráért appeared first on AC Milan Club Budapest.
Märcz Tamás négy játékossal bővített a világliga alatt a Margitszigeten készülő csapatát. A világliga ötödik hely után a héten folytatódik a vb-re való felkészülés. A kapitány a tizenkét itthon maradt játékost további négy Belgrádban szereplő pólóssal egészítette ki. Bátori Bence, Német Toni, Kovács Gergő és Jansik Dávid csatalakozik a kerethez. „Reális cél volt előzetesen a […]
A legenda nem kertelt a vl 5. helyük után. Az egykori olimpiai bajnok elmondta, “nem lehetünk büszkék, de vannak kifogások és indokok, amik alapján ez a helyezés elfogadható” – mondta a volt olimpiai bajnok vízilabdázó az inforadio-ban, hozzátéve, a világbajnokságra készül a magyar válogatott, amely nem a világbajnokságra utazó csapattal ment ki Belgrádba, illetve eleve […]
Első magyarként Lubics Szilvia ultramaratonista augusztusban részt vesz az Ultra Gobi 400 km elnevezésű viadalon, felkészülése és a verseny során a Bátor Tábor javára gyűjt adományokat. A sajtótájékoztatón Lubics elmondta, hogy a Góbi-sivatag kínai részén megrendezendő, augusztus 9-én rajtoló meghívásos versenyen 25 kínai mellett 25 külföldi futó indulhat. A szervezők elfogadták a jelentkezését, így első […]
A sportlövő Sidi Péter a döntőben épp, hogy csak lemaradt a dobogóról az Európa Játékokon, judóban nem termett babér, igen szépen menetelt az olimpiai számban az íjász Banda Árpád. A negyedik versenynap összefoglalója következik. Sportlövészetben Sidi Péter tizedekkel lemaradva a dobogóról a negyedik helyen végzett és ezzel nem szerzett kvótát Tokióra. A 40 éves világ- és […]
Dr. Hetényi Antal ötször felvételizett a TF-re.
The post Dr. Hetényi Antal ötször felvételizett a TF-re! appeared first on JochaPress.
Peák Barnabás (SEG Racing Academy) a nap szökésével hazaérve az előkelő második helyen zárta az U23-as Giro d’Italia nyolcadik szakaszát. Június 13. és június 23. között zajlott az egyik legnagyobb presztízzsel bíró U23-as szakaszverseny a Giro Ciclistico d’Italia, azaz a Baby Giro. Az egy prológot és kilenc mezőnyszakaszt tartogató viadalon Peák Barnabás (SEG Racing Academy) …
„Hét csodálatos év után távozom a Milantól.”
The post Zapata elbúcsúzott a Milantól és a szurkolóktól appeared first on AC Milan Club Budapest.
Összegeztünk egy kicsit. Fotó: fina.org Érdekességek: – A magyar válogatott házi gólkirálya: Bátori Bence volt 16 találattal. – A magyar válogatott 73 gólt dobott a rendes játékidőben hat meccs alatt és 61 gólt szerzett – 58 emberelőnyt ítéltek meg a csapat számára, amiből 34-et értékesítettünk – Gór-Nagy Miklós a torna után visszavonult a válogatottól – […]
Számos világváros után végre Budapesten is megnyílt az adidas RUNBASE mozgás- és futóközpont, amelynek célja, hogy egyedülálló bázist nyújtson az…
Egy hét gyaloglás után már az 5000 méter magasan, a Godwin Austen-gleccser oldalmorénáján található K2 alaptáborban készül Klein Dávid és…
Milos Csuk és Milan Alekszics “összjátéka” is kellett a világliga győzelemhez és az olimpiai kvótához. Azt még a sokadik lejátszás után sem lehet egyértelműen kivenni, hogy mennyire volt tudatos Milos Csuk és Milan Alekszics mozdulata. Mindenesetre nem hétköznapi jelent játszódott le a világliga döntő első negyedében a két játékos között. Történt ugyanis, hogy az ex-egri […]
Jó formában van a magyar válogatott. A hétvégén kezdődő hazai rendezésű frizbi Európa-bajnokságra készülő nemzeti csapat két nemzetközi tornán is…
Vasárnap elutazott a magyar kajak-kenu válogatott a minszki Európa Játékokra, amely gyakorlatilag a sportág Európa-bajnokságának felel meg. A versenyek kedden…
Az Öreg-Túr folyón, a Felső-Tisza vidékén, valamint a Bodrogzúgban vízitúrázott május közepén Ördög Nóra és Nánási Pál családja. A házaspár…
A 36 éves kapus szerződéséből jelenleg két év van hátra.
The post Sarri a Juventushoz csábítaná Pepe Reinát appeared first on AC Milan Club Budapest.
Konzultáción járt a Magyar Olimpiai Bizottság székházában a hazai tenisz- és tollaslabda-szövetség vezérkara.