Keszthelyi Vivien – Megjegyezték a magyar lány nevét az F3-as kategóriában is

Háromszoros túraautó-bajnokként könnyen feltételezhető egy pilótáról, hogy bármilyen versenyautót képes csúcsra járatni, ám a kategóriaváltás korántsem olyan egyszerű, mint azt bárki is gondolná. Keszthelyi Vivien ennek tudatában vágott bele élete eddigi legnagyobb kihívásába, és végül korát meghazudtolva szárnyalta túl az elvárásokat a Forma-3-ban is. Az idei utolsó versenyével egy rendkívül intenzív periódus végére tett pontot, […]

Read More

Duna-liga: megvan, kik indulnak a sorozatban

Bővült a mezőny. Idén már nyolc együttes vesz részt a Duna-Ligában. Újonc lesz a Kassa és a Steaua. A címvédő Szentes női csapata is elindul természetesen, mellette az Eger, a Pa­­lilula, Vojvodina és Red Star Belgrade valamint a Dinamo Bukarest és a már említett két újonc fog megküzdeni egymással. Az első fordulót szeptember 13–15. között […]

Read More

Szűcs Veronika: Évek óta a világ élvonalához tartozom

Egyik legeredményesebb magyar ökölvívó bírónkat újabb megtiszteltetések érték az idei évben. Veronika korábban vezetett már világbajnoki, sőt olimpiai döntőt is, ezt a magas színvonalat pedig 2019-ben is tartani tudja. A nagyobb világversenyekre egy országból egy bíró utazhat a meghívót pedig a világszövetség küldi, így nem kis elismerés, hogy Szűcs Veronika hosszú évek óta rendszeres résztvevője […]
Read More

Férfi Ob I: így startol a bajnokság

Már megvan az 1. forduló párosítása. Mint ismeretes, hétfőn kisorsolták a férfi Ob I csoportjait, ezzel együtt pedig elkészítették a bajnokág párosítását. Az 1. kört szeptember 4-én bonyolítják le. Férfi Ob I. 2019/2020-as szezonjának 1. fordulója: (szeptember 4., szerda) A-csoport: Szeged – FTC Telekom PVSK-Mecsek Füszért – Szolnoki Dózsa Tatabánya – PannErgy-MVLC-Miskolc UVSE – DVSE […]

Read More

Tragédia: meccs közben kapott szívrohamot, a kórházban meghalt

Kvangdzsuban, a Masters vb-n egy amerikai játékos meccs közben kapott szívrohamot, majd a kórházban meghalt. Fotó: koreatimes.co.kr Szomorú esemény is történt a Masters vb-n, mint a koreatimes.co.kr beszámolt róla. Egy amerikai vízilabda játékos az ausztrálok elleni meccsükön szívrohamot kapott, majd a kórházba meghalt. Állítólag mellkasi fájdalmai is voltak, valamint érelmeszedéssel is hosszú ideje küzdött a […]

Read More

U17-es Eb: nagy győzelem Szerbia ellen

Simán vettük az akadályt Szerbia ellen. A magyar válogatott a csoportrangadót könnyedén vette. Az első félidőben szárnyalt a válogatott, hiszen 8-0-ra vezetett Szerbia ellen. A fordulás után 1-1-es eredménnyel zártuk az etapot, de a záróakkordban még egy lapáttal rá tudtunk tenni, így 12-3-ra győztünk. Kedden Hollandia ellen zárjuk a csoportot 15.30-tól. U17-es Eb, második játéknap: […]

Read More

Szumó: Egy arany, egy bronz az Európa Kupán

A magyar szumó válogatott tagjai egy arannyal és egy bronzzal zárták a lengyelországi Európa Kupát. Krotoszyn adott otthont a világversenynek, ahol a férfi 100 kilogrammos kategóriában Molnár Tamás aranyérmes lett.

 

A másik magyar érem Szilágyi Erik nevéhez fűződik. A magyar klasszis a 85 kilogrammos mezőnyben bronzérmet szerzett.

A két érmen kívül több pontszerző helyet is begyűjtöttek a magyar szumósok. Búzás Patrik (85 kg) 5. lett, akárcsak Kerstner Róbert (+115 kg).  Pap Arnold a + 115 kilós kategóriában a 7. helyen zárt.

Az Európa Kupán a felnőtteken kívül több utánpótláskorú versenyző is küzdőtérre lépett. A Magyar Szumó Szövetség idén nagy hangsúlyt fektet az utánpótlásra, hiszen a fiataloknak Európa-bajnokságot rendeznek Szigetszentmiklóson.

Read More

Kajak-kenu – A kapitány minden olimpiai kvótát megszerezne a hazai vb-n

Hüttner Csaba, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a maximális tokiói kvóta megszerzésében bízik a kajak-kenusok jövő héten szerda és vasárnap között Szegeden rendezendő olimpiai kvalifikációs világbajnokságán, amelyre több mint ezren neveztek. A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) hétfői sajtótájékoztatóján a szakember kiemelte: a 44 fős magyar csapatban kellő potenciál van ahhoz, hogy a kajakosoknál a hat […]

Read More

Birkózás – Sastin Marianna ismét aranyat nyert!

Újabb fantasztikus érmet szerzett nemzetközi porondon világbajnok birkózónk, Sastin Marianna. A Vasas büszkesége ezúttal a fehérorosz fővárosban nyert rangos megmérettetést, amit Alekszander Medvegyev emlékére rendeztek meg női és férfi szabadfogásban egyaránt. A verseny egyetlen magyar birkózója, Marianna a csoportmérkőzések során két magabiztos győzelemmel jutott az elődöntőbe, ahol sikerült neki újból legyőznie az olimpiai bronzérmes indiai […]

Read More

Teqball: A Blázsovics-Bányik kettős legyőzte a világbajnokokat ​​​​​​​

A világbajnokokat legyőzve a magyar páros megnyerte az I. Phoenix Teqball Kupát Budapesten! A Blázsovics Ádám, Bányik Csaba kettős a fináléban 2-0-ra nyert a montenegrói Nikola Mitro, Bogdan Marojevics világbajnok páros ellen. A bronzérmet romániai színekben versenyző Ilyés Szabolcs, Györgydeák Apor szerezte meg.

Blázsovics Ádám a döntő után elmondta, kettős fronton voltak érdekeltek ezen a tornán. „Bányik Csabával szervezőként dolgoztunk azért, hogy ez a nemzetközi kupa megvalósuljon, de amikor kezdődött a torna, akkor mindent félre tudtunk tenni, és nagyon örülünk annak, hogy a világbajnokot legyőzve tudtunk nyerni.” – mondta az egyéniben világbajnok, párosban ezüstérmes Blázsovics a Ludovika Arénában.

Bányik Csaba szerint a teqball előtt nagy jövő áll. „Fiatal sportág, de egyre népszerűbb. Komoly nemzetközi versenyeket rendeznek világsztárokkal. A mostani tornát is hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg, az meg külön öröm, hogy felállhattunk a dobogó legmagasabb fokára.” – nyilatkozta a vb-ezüstérmes Bányik Csaba.

Fotó: Balogh Zsófia

Read More

Molnár Tamás: jók az új szabályok, kivéve…

Egy kivetnivalót talál a szakma az új regulákban. Jók az új szabályok vízilabdában, kivéve az olimpiai csapatok 11 fősre csökkentését – hangsúlyozta Molnár Tamás, a Nemzetközi Úszó Szövetség vízilabda technikai bizottságának tagja az Infórádióban. Fennáll a veszélye annak, hogy sérülések következtében jelentős része “elfogy a csapatnak”, és egy hosszabb világversenyen például nem tudnak teljes csapattal […]

Read More

Magyar éremeső a Masters Vb-n!

Kitettek magukért csapataink, hiszen mind a három együttesünk éremmel tér haza Dél-Koreából. Fotó: Oázis Sport Club Vízilabda / facebook Két bronz és egy arany a rövid összefoglalója a 2019-es Masters vb-nek magyar szempontból. Az 55+ -os kategóriában a Sunday Boys harmadik lett, még a 45+-os kategóriában az YBL-Octopus játékosainak nyakába akasztottak bronzérmet. A harmadik magyar […]

Read More

A diósgyőri Castle Classic díjugrató verseny győztesei harmadik nap

 

 SS97342

Horváth Balázs és Chaccera a Nagydíj győztes párosa 

 
 SS97370
 
A 2017-es Dióagyőri Nagydíj első helyezett párosa, Hollé Sára és Dzsango most az U25 döntőjét nyerte
 
 
 SS97306
 
Az élen a Silver Tourban Szabó Gábor Timpex Fényév, a díjat a verseny külföldi bírója, Ines Bejdl adja át
 
Gulyas Dominik
 
Verhetetlen a VIP Tourban: Gulyás Dominik és Bálfiú

 
Mihucz Tibor
 
Timpex győzelem a Bronze Tourban is: Mihucz Tibor és Timpex Font
 
medall
Máriás Sára és Medáll dominálta a fiatal lovak versenyszámait: a páros vasárnap is győzött.
 
 SS90347
 
A Castle Classic rajzpályázat győztese Gyömbér Klaudia Fédra, aki a Nagydíj előtt felülhetett a verseny plakátján szereplő Clinta hátára. A párost Rezgő Zoltán, a szombati Gold Tour legeredményesebb magyar lovasa vezette fel.
 
67778450 10220077503065710 2661599986474549248 n

Read More