Csisztu Zsuzsa: ünnep számomra minden táncverseny!

Csisztu Zsuzsa lesz a háziasszonya a versenytánc idei legrangosabb eseményének, a – hétvégén a MOM Sport- és Rendezvényközpontban sorra kerülő – TáncSport Magyar Bajnokságoknak, amellyel párhuzamosan egy nagyszabású nemzetközi megmérettetést, a Hungarian Dance Opent is rendeznek. A közismert sportújságíró, televíziós műsorvezető bevallása szerint sok szálon kötődik a tánchoz, és számára a táncversenyek mindig ünnepet jelentenek. 

 

„A táncsport iránti rajongásom még akkoriból származik, amikor a 90-es években a Savaria táncversenyeken dolgoztam sok-sok éven át” – emlékezett vissza az egykori tornászbajnoknőből lett sportriporter. – „Azóta nagyon kedves sportág ez számomra, amelyhez a későbbiekben is vissza-visszatértem. A szövetség jelenlegi elnökével, Zsámboki Marcellel való ismeretségem sem újkeletű, hiszen konferáltam őt, amikor még aktívan versenyzett, sőt, ha jól emlékszem, még partnernőjével elért világkupa győzelmüket is közvetíthettem. Felkérésére a Világtáncfesztiválnak is többször voltam műsorvezetője, és nagy megtiszteltetés, hogy a magyar bajnokságokon is ott lehetek. Rajongóként is veszek részt rajta, mert imádom ezt a műfajt.”

 

Szerinte ízig-vérig sportágról van szó, amely büszke lehet arra is, hogy méltón őrzi a hagyományait.

„Mindig is azon a véleményen voltam és leszek, hogy nem lehet megkérdőjelezni, hogy a tánc sport. Csak mert az esztétikai elemek ennyire aktívan jelennek meg benne, ez óriási fizikai igénybevétel. Ha valaki végigtáncol egy több selejtezőből álló egész napi repertoárt, annak aligha kell bizonygatni, hogy ez mennyire sport és mennyire nem. Iszonyatos fizikai felkészültséget igényel, és persze mellette rengeteg tanulást, precizitást, ritmusérzéket és alkalmazkodást. Külön értéke számomra a tradicionális mivolta, főleg, amikor látjuk, hogy egyes sportágak egymás után „kódolják újra” magukat. A táncban érezni a hagyományokat, és látni, hogy milyen fontosak az olyan apróságok, mint a táncosok tartása vagy az öltözék részletei, az egész összességében pedig nagyon elegáns.”

 

Csisztu Zsuzsa kapcsolatát a tánccal még szorosabbra fűzi – amit alighanem kevesen tudnak –, hogy egyesült államokbeli egyetemi tanulmányai során tánc másoddiplomát is szerzett. Mint mesélte, az inkább jazzbalett volt, mint versenytánc, de komoly vizsgákat tett belőle. Kedves emléke még, hogy annakidején néhány munkatársával táncoktató videókazettát készítettek, ahol szintén ő látta el a műsorvezetői teendőket.

Read More

Köszöntötték a visszavonult kick-box legendát

Páratlan versenyzői pályafutása elismeréseként köszöntötték a tavaly visszavonult Mórádi Zsoltot a Magyar Kick-box Szakszövetség évzáró, egyben évindító közgyűlésén. A tíz világbajnoki aranyérmével a sportág történetének legeredményesebb versenyzője különleges ajándékban is részesült: a pályafutását a 2017-es budapesti vb-n két aranyéremmel megkoronázó klasszis egy szamuráj kardot kapott. Az eseményen díjazták a 2018-as esztendőben kiemelkedő teljesítményt nyújtott versenyzőket, edzőket és bírókat is. 

 

(fotó: Kovács Tamás/MTI)

Az MKBSZ szokásos év eleji közgyűlésén Galambos Péter elnök értékelésében mérföldkőnek nevezte, hogy a kick-box a közelmúltban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportág lett. Az ebből adódó lehetőségek mellett vázolta a klubokat érintő feladatokat és kötelezettségeket is. 

A megjelentek az elnöki értékelést követően meghallgatták az egyes szakágak, illetve a bírói bizottság vezetőjének beszámolóját és elfogadták az idei versenynaptárat. A napirendi pontokat követően került sor 2018 legjobbjainak köszöntésére. A hivatalosan is elbúcsúztatott Mórádi Zsolt mellett elismerésben részesültek a felnőtt Európa-bajnoki érmesek, az utánpótlás világbajnokság junior aranyérmesei, az Eb-n a masters kategóriában indultak, a nagy sikereket elért versenyzőket felkészítő edzők, valamint az Eb-n részt vett nemzetközi bírók.

 

Felnőtt Európa-bajnoki érmesek: 

Busa Andrea, Busa Gabriella, Gremen Petra, Osváth Dóra, Veres Roland, Zsarkó Péter, Bálint Zoltán, Vida Ádám, Murvai Lívia, Nagy Henrietta, Szabó Dorina, Veres Alex, Veres Richárd, Juhász Ábel, Opauszki Dávid, a pointfighting csapat, Brunner Boglárka, Puravecz Péter, Nagy Rita, Fésű Lajos

Utánpótlás vb junior aranyérmesek: 

Laurincz Boglárka, Fésű Lajos, Nagy Zalán, Szentpéteri Bence, Kolozsvári Kinga, Kajtár Bence, Osváth Dóra, Szmolek Emánuel

Masters Eb-résztvevők: 

Gazdagné Pintér Anett, Bertalan Gábor, Bárdosi Sándor, Kovács Imre, Vass Csaba, Vígh Péter, Mészáros Márk, Csikós Péter, Tóth István, Bali Patrik, Gulyás Róbert, Szuknai Zsuzsanna

Felkészítő edzők:
Jároszkievicz Krisztián., Dancsó Zoltán, Olasz Attila, Debreczeni Dezső, Tóth Gábor, Juhász Gábor, Zrínyi Miklós, Stricz Richárd, Gnyálin István

Nemzetközi bírók:

Szabó Gábor, Gasparik Róbert, Koczka András, Balázs Jácint, Balázs Gábor

Read More

Rájuk számít Varga Dániel – Íme, a 2001-es válogatottunk kerete

vargadanieledzo01Olimpiai bajnokunk február 10-én edzést vezényel kiszemeltjeinek. Mint ismeretes, új alapokra kívánja helyezni a szövetség az utánpótlás nevelést, ennek egyik lépéseként Varga Dánielt nevezték ki a 2001-es válogatottunk edzőjévé. Az egykori klasszis február 10-én tréningeket tart, most megnevezte kikre számít. Meghívottak névsora: Korom Dániel, Prágay Botond, Szalai Márk, Bögös Zsombor, Vigvári Vendel, Konarik Ákos, Bóbis […]

Read More

Férfi Ob I, 11. forduló: lassan itt a hajrá

hosnyanszkynorbert01Az alapszakaszban már minden megszerzett pont szinte duplán számít. Fotó: egrivízilabda.hu / facebook Szombaton teljes fordulót rendeznek az Ob I-ben, ahol a nagy rangadók még váratnak magukra. A KSI nyitja a sort, a sportiskolások a BVSC-t fogadják. Este aztán a Miskolc-Vasas találkozó zárja a 11. kört. A tabellán nagy küzdelem zajlik a felsőházi helyekért, mindkét […]

Read More

Fallabda –Vidux és Squashberek sikerek a csb-n

Gigászi csatát hozott a fallabdázóknál az országos csapatbajnokság 2. fordulója. A férfiaknál az első osztály legjobbjai Szegeden ragadtak ütőt, ahol a Vidux-Tisza Squash I. szerezte a legtöbb pontot.

 

A szegediek a nagy rivális és címvédő Victor B.L.E. csapatával játszottak egy végletekig kiélezett összecsapást, amelyet végül azonos szettaránnyal (6:6), 3 ponttal (108-105) megnyertek. Bajnokot a következő fordulóban, márciusban hirdetnek. A férfiaknál a csapatbajnokság második fordulója is válogató verseny volt a birminghami Eb-re.

A nőknél az első fordulót rendezték meg, a budapesti állomáson végül a Squashberek SE szerezte a legtöbb pontot. A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség tájékoztatása szerint az első osztály mérkőzésein túl a másod-, harmad- és negyedosztályban is pattogott a labda.

A csapatbajnokság állása:

Országos csapatbajnokság, férfiak – a 2. forduló után

1.       Vidux-Tisza Squash I.

2.       Victor B.L.E.

3.       Squashberek SE.

4.       Csé-Team LE I.

5.       Etalon SE.

6.       Gekko SE. I.

7.       Go Ahead SC SE I.

8.       CSC Junior

9.       Marostő SE. I.

Országos csapatbajnokság, nők – az 1. forduló után

1.       Squashberek SE

2.       Vidux-Tisza SE

3.       Top Challenge SE I.

4.       Budaörsi Labda Egylet

5.       Top Challenge SE II.

6.       Egri Csillagok Team

7.       Egri Leányka Team

8.       Budapest Squash Akadémia

Read More

TáncSport Magyar Bajnokságok – több mint 20 országból jönnek versenyzők

Rangos nemzetközi versenyt is rendeznek a 2019-es TáncSport Magyar Bajnokságokkal párhuzamosan a hétvégén. A Hungarian Dance Openre több mint 20 országból érkeznek versenyzők február 2-án és 3-án, a helyszín a fővárosi MOM Sport- és Rendezvényközpont lesz.

 

Az évről évre színvonalasabb mezőnyt vonzó kétnapos programra már nemcsak Európából, hanem Kínából és Ausztráliából is neveztek, és az utolsó pillanatig várják a táncosok jelentkezését. A különböző országokból érkező sportolók – a felnőtt korosztályban – szombaton a standard, vasárnap pedig a latin táncok versenyében mutathatják meg tudásukat.

A külföldi vendégek mellett rengeteg hazai táncos is a fővárosba látogat a hétvégére, hiszen a Hungarian Dance Opennel együtt tartják a Táncsport Magyar Bajnokságokat, ahol az ország legjobbjainak járó trófeák mellett az idei világ- és Európa- bajnokságokra szóló kvóták sorsa is eldől. A legrangosabb itthoni megmérettetésre meglepetés fellépőkkel is készül a szervező Magyar TáncSport Szakszövetség, amely látványos programot ígér az eseményre kilátogatóknak.

Bővebb infók és program a magyar bajnokságokról és a Hungarian Dance Openről az esemény honlapján olvashatók. (https://tancmb.mtasz.hu)

Read More

Naptárat elő – Íme, a februári versenynaptár

általanos kép0123Ismét vízbe ugrik mindkét válogatottunk. Február:  6. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 7. forduló 12. Női vízilabda világliga, európai selejtező, Magyarország-Hollandia 19. Férfi vízilabda világliga, európai selejtező, Magyarország-Oroszország 23. Női vízilabda Euroliga, negyeddöntő, UVSE-Padova 27. Férfi vízilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 8. forduló

Read More

A titok a kemény munka – mondja a díjugrató utánpótlás szövetségi kapitánya

Utánpótlás válogatottunk folytatta másfél évtizedes sikersorozatát – mondta éves beszámolójában a Díjugrató Szakág elnöke, Szotyori Nagy Kristóf. Az utánpótlás lovasok sikereinek titkáról ifj. Kövy András szövetségi kapitánnyal, valamint a somorjai CSIO nagydíjának győztesével,Tóth Balázzsal beszélgettünk.

TothBalazs-kiemelt

Ifj. Kövy András: nincs titok

Mozgalmasan alakult a tavalyi év ifj. Kövy András utánpótlás szövetségi kapitány számára, hiszen számos kiemelkedő sikernek volt részese az utánpótlás korú lovasok mellett, a Budapesten megrendezett CSIO-n a magyar csapat tagjaként indult Heurékával, emellett pedig irányítása alatt a folyamatosan fejlődő Pulai Lovaspark a magyar díjugratók kedvelt versenyhelyszínévé lépett elő. Ifj. Kövy Andrással a Díjugrató Szakág közgyűlésén beszélgettünk:

https://www.youtube.com/watch?v=IZORuGE2ep8

Tóth Balázs a 13 éves Nagydíj győztes

A mindössze 13 éves Tóth Balázs szinte mindent elért 2018-ban, amit korosztályában elérhetett. Ezúttal a versenyekre való felkészülésének részleteibe és az idei tervebe is beavatja a Riderline olvasóit:

https://www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=AFouWU-vzyw

Az interjúkat készítette: Urbán Zoltán, Riderline

Fotó: Hajdu Krisztina, lovasfoto.hu

Read More

Nagy változások az utánpótlásban – Íme, ők dolgoznak a korosztályokkal

vizilabda altalanos02Új alapokra helyeződik a képzés is. Mint ismeretes, az MVLSZ elnökség legutóbbi ülésén Benedek Tibort megválasztották az Utánpótlás Bizottság társelnökének. Férfi tehetséggondozó utánpótlás szövetségi kapitánya dr. Vincze Balázs, az utánpótlás általános sportszakmai igazgatója pedig Cseh Sándor lett. Az Utánpótlás Bizottságot Bíró Attila és Märcz Tamás, Cseh Sándor, dr. Vincze Balázs, Madaras Norbert és Varga Zsolt […]

Read More

Újítás a BL-ben

LENBLvirtualisszobaEgy virtuális 3D “szobát” hoztak létre, ahol a Bajnokok Ligája mérkőzéseiről extra tartalmak érhetőek el. A LEN is megpróbál lépést tartani a 21. századdal, most egy virtuális szobát hoztak létre, ahol élőben lehet nézni a BL -meccseket okostelefonról, de vissza is lehet nézni az összecsapásokat. Letöltések:  IOS vagy ANDROID  Ízelítő:  

Read More

Nézőszámok a férfi Ob I-ben – Vezet a Szolnok

szolnokszurkolokA Tisza-parti együttes meccseire látogattak ki eddig a legtöbben. Dobogón a Miskolc, a Pécs és a Fradi. Fotó: Szolnoki Vízilabda /facebook Mint ahogy az elmúlt szezonokban is szokásunk volt, most is ránéztünk a nézőszámokra. Bár még az alapszakaszból 10 forduló ment le, összegeztünk egy kicsit. Ami az átlagnézőszámot illeti 236 meccsenként. A Szolnok áll az élen, ahol […]

Read More

Férfi Ob I: nézőszámok a férfi Ob I-ben – Vezet a Szolnok

szolnokszurkolokA Tisza-parti együttes meccseire látogattak ki eddig a legtöbben. Dobogón a Miskolc, a Pécs és a Fradi. Fotó: Szolnoki Vízilabda /facebook Mint ahogy az elmúlt szezonokban is szokásunk volt, most is ránéztünk a nézőszámokra. Bár még az alapszakaszból 10 forduló ment le, összegeztünk egy kicsit. Ami az átlagnézőszámot illeti 236 meccsenként. A Szolnok áll az élen, ahol […]

Read More

Három magyar kick-box arany Angliában

A Watford Open elnevezésű rangos nemzetközi versenyen szerepelt a hétvégén a magyar kick-boxosok egy maroknyi csapata. A csepeli Halker-Király Team felnőtt sportolói három alkalommal állhattak fel a dobogó legfelső fokára. 

 

A tavaly év vége óta a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elismert sportággá vált kick-box világszervezete, a WAKO hét szabályrendszert különböztet meg: ezek közül a magyarok a pointfightingban jeleskedtek a London melletti kisvárosban.

A 79 kg-os súlycsoportban Veres Alex bizonyult a legjobbnak, míg a 84 kilósok között Rohonczi Jenő diadalmaskodott. A két egyéni győzelem mellett a csepeliek a csapatverseny aranyérmét is bezsebelték.

Az éremkollekció lehetett volna még fényesebb is, azonban a másik két kiutazott, többszörös világbajnok Veres fivér közül Richárdot orrsérülés, a 20-dik születésnapját éppen a hétvégén ünneplő – és tavalyi sikerei révén Magyarországon az Év Sportolója címre is jelölt – Rolandot pedig influenza gátolta meg az újabb dicsőségek megszerzésében.

Read More

Gyermek lovasok figyelem, indul a Díjugrató Szakág Mocorgó Programja!

Valóra válhatnak a legkisebbek díjugrató álmai: a gyermek korosztályba tartozó lovasok számára hirdet szakmai programot a Díjugrató Szakág. A cél: a gyermek lovasok képzése az utánpótlás korosztály legmagasabb szintjére.

gyerek-dijugratas1200

A Magyar Díjugrató Utánpótlás Válogatott célja, hogy a korosztályos Európa-bajnokságokon mind csapatban mind egyéni kategóriában évről-évre érmes és pontszerző helyen végezzenek lovasaink. Az elmúlt években az utánpótlás kategóriában megrendezett nemzetközi versenyek és az Európa-bajnokságok tapasztalatai alapján szükség van arra, hogy a lovasok megfelelő felkészítést kapjanak a 12 éves kortól kezdődő Gyermek kategóriára, hogy képzettebben, rutinosabban tudjanak helytállni a nemzetközi megmérettetéseken. Így a későbbiekben az idősebb korosztályokba, nagyobb kategóriákba lépve szakmai és tapasztalati előnnyel fognak rendelkezni, ami a még jobb eredmények eléréséhez vezet. Ezért a Díjugrató Szakág meghirdeti a Mocorgó Programot, melynek célja a gyermek lovasok képzése az utánpótlás korosztály legmagasabb szintjére.

A programban való részvételre az alábbi feltételnek megfelelő, saját lóval rendelkező lovasok jelentkezhetnek:

  • 9-13-éves korú lovasok (2006-2010 között születettek)
  • szabadidős versenyen díjugrató versenyszámban indult vagy hivatalos díjugrató versenyen részt vett
  • szeretnének eljutni a legmagasabb utánpótlás szintre

A program az edzők és a szülők bevonásával, közös munkával kívánja fejleszteni a fiatal sportolókat, segítséget nyújt a szakmai munkában, a párosok menedzselésében, lóválasztásában, szabályismereti és elméleti kérdésekben.

A programba felvételt nyert lovasok egy szintfelmérő edzőtábor után további edzőtáborokon, illetve egyéni edzéseken vesznek részt, folyamatos kapcsolattartás mellett.

Az első, válogató edzőtábor 2019. március 23-24. között Balatonvilágoson, a Pulai Lovascentrumban kerül megrendezésre. A kétnapos edzőtábor során a párosok képzettségi szintjének, gyakorlati tudásának felmérése mellett, idomítás, ülésjavítás, ugrógimnasztika és pályarészletek gyakorlása lesz a szakmai program.

Az edzések ingyenesek. Boksz, étkezés és szállás térítési díj ellenében igényelhető.

Forrás: RiderLine

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.