Birkózó-vb – Jövő héttől Minszkben készülnek a magyar kötöttfogásúak

Jövő héttől Minszkben készülnek a magyar kötöttfogású válogatott tagjai az októberi, budapesti birkózó-világbajnokságra.

 

  „Nagyon komoly edzőtáborunk lesz. Azt szoktam mondogatni magamnak, hogy Fehéroroszországban számomra a vb főpróbája lesz. A súlycsoportomban, a 97 kilósok között a legnagyobb riválisom az örmény Artur Alekszanjan. Többszörös világbajnok és olimpiát is nyert. Minden bizonnyal ő is ott lesz az edzőtáborban, ahol fel szeretnék készülni belőle” – mondta a szintén vb-aranyérmes Kiss Balázs, aki a 2013-as budapesti vb-n az elődöntőben kikapott nagy ellenfelétől, de szerinte mindenki legyőzhető, így Alekszanjan is.

    A BVSC 35 éves versenyzője arról számolt be, hogy a minszki edzőtábor után lesz egy rangos nemzetközi verseny, és gyakorlatilag az lesz a vb előtti utolsó megmérettetés. A válogatott utána Tatára megy, ott végzik el az utolsó simításokat.

    „A tatai edzőtábor is nagyon hasznos lesz. Legutóbb a Német Nagydíjon rengetegen jöttek oda hozzánk és időpontokat egyeztettek. Rangos nemzetközi mezőny verődik majd össze” – árulta el az MTI-nek Kiss Balázs.

    A mindhárom szakág legjobbjait felvonultató birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában rendezik.

Read More

#IDUS2018 – A világ legnagyobb Egyetemi Sport Nemzetközi Napja rendezvényére várják a hallgatókat

50.000 hallgató részvételével a világ legnagyobb rendezvényét tartja a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a hazai egyetemekkel együttműködve szeptember 20-án. Az Egyetemi Sport Nemzetközi Napján (#IDUS2018) a központi helyszín az Orczy-park lesz, ahol a magyar hallgatók a világ több, mint 100 millió egyetemistájához csatlakoznak.

 

Az UNESCO 2015. novemberi közgyűlésén szavazta meg, hogy szeptember 20-a az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja (IDUS: International Day of University Sports) legyen. A nap célja többek között, hogy ráirányítsa világszerte a figyelmet a sport fontosságára a felsőoktatásban. A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) sikerrel kezdeményezte, hogy minden magyar felsőoktatási intézmény csatlakozzon az IDUS-hoz és ennek keretében Egyetemi Sportnapot tartsanak intézményeikben, melyet a Magyar Rektori Konferencia (MRK) is támogat.

A központi rendezvény házigazdája a Nemzeti Közszolgálati Egyetem lesz (Ludovika Campus – Orczy-park), ahol a #IDUS2018 keretében megrendezik a Budapesti Egyetemi Sportfesztivált is a HÖOK-kal együttműködésben.

A MEFS információi szerint az alábbi sportprogramokon lehet majd részt venni nagy értékű ajándékokért az IDUS központi rendezvényén: MozduljGamer lasertag csapatverseny, 3×3 kosárlabda verseny, kalandpark, rendőrségi akadálypálya, lábtoll labda, íjászat, falmászás, street-workout, játékos triatlon, óriás jenga, rekeszmászás, XXL csocsó, egész napos aerobic és zumba órák Szentgyörgyi Rómeóval és Faluvégi Andrással, és még számos további program.

Budapesten a BME sportnapjához, az ELTE Inkluzív napjához, a jótékonysági egészségsétához, az 5vös5 futóversenyhez lehet bekapcsolódni a központi helyszínen kívül.

Vidéken is minden felsőoktatási intézmény csatlakozott az IDUS-hoz és saját campusaikon rendezik meg az összegyetemi sportnapot.

Read More

Megvan az első aranyérem a Nomád Világjátékokon

Aranyérmes lett Nahóczki Péter Kirgizisztánban! A magyar íjász a kirgiz számban végzett az élen a III. Nomád Világjátékokon. Ugyancsak ebben a számban ezüstérmet szerzett Koczka László, a Kurultáj csapat tagjaként. A Nemzeti Versenysport Szövetség Sportolói Csapatot erősítő Nahóczki az első magyar aranyérmes a nyolcvan ország sportolóit felvonultató multisport eseményen.

Korábban kirgizisztáni játékokon a szkanderos Kőváriné Ivánfi Brigitta állhatott még dobogóra, miután a 75 kilósok között második lett bal kézzel, valamint a bothúzók is remekeltek: Varga Fanni Rebeka, Deli Tamás és Benácsi Szandra is bronzérmes lett.

Az egyetlen magyar szumós is küzdőtérre lépett: Nemes Dávid első meccse elmaradt, mert pakisztáni ellenfele nem állt ki ellene, majd a második körben jól kezdett egy bolgár szumóssal, közel is volt a győzelemhez, de egy kicsúszott a lába a körből és végül kikapott.

Read More

Világbajnoki címért küzd a ringben női kick-box klasszisunk

Pályafutása eddigi csúcsára érhet fel a hétvégén a sokszoros világ- és Európa-kupa győztes Rákóczi Renáta. A Titán SE sportolója szombaton meghívott ellenfélként mérkőzik meg a norvég Kristin Vollstadttal, a nagyszabású gálameccs tétje pedig nem kisebb, mint a profi világbajnoki cím. A jó formában lévő magyar kick-boxos full-contact szabályrendszerben, az 55 kg-os súlycsoportban méri össze tudását a helyiek klasszisával, akit a nők körében történelmi újításnak számító 12 menetes mérkőzésen kell legyőznie a világbajnoki övért.

 

Hatalmas siker kapujában áll a magyar kick-box egyik legismertebb női képviselője, a ringben évek óta jeleskedő Rákóczi Renáta. A 30 éves sportoló egy hirtelen jött felkérésnek eleget téve profi világbajnoki döntőn húz kesztyűt szeptember 8-án, a norvégiai Elverumban. Ellenfele az országszerte népszerű Kristin Vollstadt lesz, aki házigazdaként már hónapok óta készül a tétmérkőzésre, remek formája és alázatos hozzáállása ugyanakkor a magyar válogatott kick-boxos mellett szólhat.

„Egész nyáron edzettünk, egyszerre több szakágban is készültünk, és Reni nemrég egy meghívásos bokszmeccset is megnyert Máltán. A mostani lehetőséget négy hete kaptuk meg, és mivel egy profi világbajnoki döntő annyira ritkán adatik meg, azt mondtuk, mindenképpen megyünk. Reni az egyik legelkötelezettebb tanítványom, mindent a sportnak rendel alá, és nagyon felkészülten áll majd oda a fizikailag és szellemileg is megterhelő tizenkét menetre” – mondta a szombati profi világbajnoki címmeccs kapcsán a kick-boxos edzője, Juhász Gábor.

A norvég rendezésű gálameccs több szempontból is látványosnak ígérkezik. Egyrészt komoly médiafigyelem övezi, hiszen a kick-box az ország egyik sikersportágának számít, Kristin Vollstadt pedig az egyik legismertebb és legnépszerűbb képviselője Norvégiában. Másrészt a két sportoló stílusából adódóan parázs küzdelemre lehet számítani.

„A norvég versenyzők nagyon jó full-contactban, az ellenfelem is egy borzasztó ügyes lány, de rólam is tudják, hogy technikailag nagyon felkészült vagyok, és látványos meccset lehet velem csinálni. A végeredményt tekintve viszont a kondíció sem elhanyagolható. Szerencsére nagyon jó erőben érzem magam, és nem élem meg hatalmas nyomásként a világbajnoki cím megszerzésének lehetőségét” – fogalmazott Rákóczi Renáta.

Szerinte a WAKO profi világbajnoki övéről az dönt majd, hogy mentálisan ki bírja jobban az új kihívásnak számító – a nők számára nemrég bevezetett – 12 menetes tétmérkőzést.

Read More

Märcz Tamás válaszokra vár Berlinben

Barcelona, 2018. július 26.
Märcz Tamás szövetségi kapitány a barcelonai vízilabda Európa-bajnokság férfi tornáján, az 5-8. helyért játszott Magyarország - Montenegró mérkõzés végén 2018. július 26-án. A magyar válogatott 7-6-ra kikapott, így a hetedik helyért játszhat.
MTI Fotó: Illyés TiborMärcz Tamás szövetségi kapitány “válaszokat vár” a férfi vízilabda-válogatott néhány játékosától a jövő héten Berlinben sorra kerülő világkupán. A szakember az együttes csütörtöki edzését követően a Margitszigeten arról beszélt, hogy a mostani keret még a júliusi, barcelonai Európa-bajnokságon szerepelt csapatnál is fiatalabb, ugyanakkor a németországi, nyolccsapatos tornára mindenféle elvárás és teher nélkül utazhat ki. A […]

Read More

Prágai C1 BMX Cross verseny

A Veszprémi Spartacus SE versenyzője, Naszádos Saba mindkét nap első helyen végzett. A legutóbbi BMX Cross Alpok-Adria Kupa verseny után nem sok idő volt a pihenésre, hiszen a következő hétvégén rendezték a C1-es Prágai versenyt. A Cseh BMX versenyzők meghatározók az európai mezőnyben, különösen az utánpótlás csoportban és ezért kitűnő megmérettetés volt a Magyar BMX–esek …

Read More

Pro Recco: Ismét egy nagy név érkezik

usacupido01Januárban jön az amerikai válogatott az olasz sztárcsapathoz. Már korábban is szó volt róla, sőt maga Luc Cupido is utalt rá, hogy szívesen játszana a Pro Reccoban. Most úgy néz ki, egy álma fog valóra válni januárban. A játékosnak jövő év elején véget érnek a tanulmányi az amerikai Berkeley egyetemen így csak ekkor tud csatlakozni […]

Read More

Női Ob I: olimpiai bajnokkal erősített az UVSE

jamieneushulA bajnoki címvédő erős kerettel vág neki a szezonnak. Meggie Steffens a Sabadellben folytatja, de érkezett Jmie Neushul. Benczur Márton az UVSE női csapatának vezetőedzője elmondta: “Nagyon örülök annak, hogy sikerült az elmúlt évek sikercsapatát majdnem hiánytalanul egyben tartani, természetesen sajnálom, hogy akadtak távozó játékosok. Emellett a tavalyi szezonhoz hasonlóan, idén is szerepeltetünk külföldi játékosokat, […]

Read More

MVLSZ: Megvan, mikor választanak új elnököt

Kemeny DenesMTI01Az MVLSZ elnökségi ülésén Kemény Dénes megerősítette, hogy nem kívánja folytatni. Ülés tartott a Magyar Vízilabda Szövetség elnöksége. Ezen dr. Kemény Dénes elnök elmondta, hogy írásban is megerősítette a május végén bejelentetteket, amely szerint 2018. október 1-től nem kívánja folytatni tevékenységét – írják az mvlsz.hu-n. A jelölőbizottságokat is megválasztó elnökség ezek után meghatározta az MVLSZ […]

Read More

Boels Ladies Tour – Neubauer Eliza a remek 15. helyen

Szeptember 1-2-án a női U17 és U19 magyar országúti válogatott Hollandiában vett részt a Boels Ladies Tour nevű nemzetközi versenyen. A válogatott legtöbb tagjának még ismeretlen terep volt a külföldi versenyzés, főleg ilyen technikás pályán és ekkora mezőnnyel, így ez egy remek tapasztalatszerző verseny volt. A hasonló versenyek remek alapot szolgáltat a hosszabb távú tervekhez, …

Read More

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: A Szolnok és az Eger ellenfeleit már részben lehet tudni

bl201801Megtartották a BL főtábla sorsolását. Mint ismeretes a Szolnok és az Eger révén voltunk érdekeltek a mai BL sorsoláson. A Ferencváros selejtezőn kell kivívnia a főtáblára kerülést. Nos, az Eger a Pro REcco-t kapta A steaua Bukarest, a Crvena Zvezda, a Barceloneta és a Dinamo Moszkva mellett, valamint ketten fognak csatlakozni a selejtezőből. A Szolnok […]

Read More

Női világkupa: az Egyesült Államok hengerelt, Oroszország meglepetést okozott

vilagkupa01Az USA Új-Zélandon lépett át, még az oroszok kisebb meglepetésre a spanyolokat verték. Nyolc együttes részvételével kezdődött Szurgutban a női Világkupa. Az első nap papírforma eredményeket hozott, kivéve az orosz-spanyol meccs, ahol a házigazdák négy góllal bizonyultak jobbnak az ibériaiaknál. Női Világkupa, az első nap eredményei: Szeptember 4., kedd:  Új-Zéland-Egyesült Államok 2-18 Ausztrália-Kína 11-8 Dél-Afrika-Kanada […]

Read More

Felkészülési torna: Hétvégén HBZ Kupa

debrecen2017121601Immár ötödik alkalommal, öt csapat részvételével rendezik meg a HBZ Kupát. 5.HBZ Kupa – Debreceni Felkészülési Torna: (Helyszín: Debreceni Sportuszoda) Menetrend: (Időpont: 2018. szeptember 7-9.) szeptember 7.: 11:00 Debrecen – UVSE 12:15 Tatabánya – Honvéd 19:00 Debrecen – Tatabánya 20:15 Vasas – Honvéd szeptember 8.: 11:00 Vasas – Tatabánya 12:15 UVSE – Honvéd 18:00 Debrecen […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.