
Biglia optimista és ott akar lenni a világbajnokságon
A következő hetekben Locatelli vagy Montolivo pótolhatja a sérült Bigliát.
A következő hetekben Locatelli vagy Montolivo pótolhatja a sérült Bigliát.
A következő szeonban is biztosan láthatjuk a vasi együttest a férfi Ob I-ben, de még idénre is van terve a csapatnak. Fotó: AVUS / archív A Szeged szerdai legyőzésével az AVUS elkerülte a kiesést. Matajsz Márk csapata így a 13. helyért játszhat a Tatabányával a rájátszás következő fáziásában. Gratulálok a csapatomnak a bentmaradáshoz. Úgy […]
Bíró Attila kihirdette csapatát. Ők kezdik meg az orosz túra előtt a felkészülést. Mindenképp érdekesség, hogy a bajnoki véghajrát megszakítja a keddi válogatott világliga mérkőzése. Figyelemreméltó, hogy a csoportunkból három csapat jut tovább a szuperdöntőbe, így ha a spanyolok legyőzik a hollandokat kora délután a magyar válogatottnak már csak a preszizs lesz a tét este […]
Bemutatták csütörtökön a kétszeres olimpiai bajnok, amputált lábú úszó és vízilabdázó Halassy Olivérről készült dokumentumfilmet. A vetítés előtti sajtótájékoztatón Czinke Gyula, “A csodafedezet – Vitéz Halassy Olivér” című alkotás társrendezője azt mondta: “ezzel a filmmel emléket szerettünk volna állítani hazánk egyik legnagyobb sportegyéniségének”. “Halassy Olivér emberfeletti teljesítménnyel olyan rekordokat döntött meg, amelyet a mai élversenyzők […]
Úgy látszik, a Ferencváros otthonában elszenvedett 17 gólos vereség volt az utolsó csepp a pohárban Érd polgármesterénél, aki egy frissen megjelent interjúban élesen bírálta a város női kézilabdacsapatát.
The post Érd polgármestere szerint a helyzet tarthatatlan! appeared first on JochaPress.
Kihirdették a 2021-es Világjátékok hivatalos programját a játékok nemzetközi szervezete, az IWGA éves közgyűlésén. A 11. alkalommal – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság védnöksége alatt – sorra kerülő multisport-eseményt 2021. július 15. és 25. között rendezik az egyesült államokbeli Birminghamben, ahol 30 sportágban 100 ország 3600 versenyzőjére számítanak.
Az alabamai esemény alkalmával ünneplik egyúttal a Világjátékok elindításának 40. évfordulóját. Érdekesség, hogy az első játékoknak is egy egyesült államokbeli helyszín, Santa Clara adott otthont. Birminghamben – amelynek magyar vonatkozása, hogy Székesfehérvár testvérvárosa – a hivatalos versenyprogramban tíz olyan sportág is helyet kap, amelyek már az 1981-es játékokon is ott voltak: a bowling, a búvárúszás, a torna, a karate, az erőemelés, a racquetball, a görkorcsolya, a softball, a kötélhúzás és a vízisí.
A 2017-es wroclawi Világjátékokon a magyar sportolók 12 hivatalos sportágban vettek részt, amelyek mindegyike szerepel a birminghami listán is. A Nemzeti Versenysport Szövetség számára jó hír, hogy a Wroclawban magyar versenyzőt is felvonultató karate a 2020-as tokiói nyári olimpiai bemutatkozás után is ott lehet a Világjátékokon, valamint, hogy az NVESZ-hez tartozó sportágak egyik legsikeresebbjének számító kick-box pedig a tavalyi bemutató sportági státusz után 2021-ben már a hivatalos versenyprogramban kap helyet.
„Biztos vagyok benne, hogy ez a program vonzó lesz a nézők számára, mind a helyszínen, mind pedig a televíziók képernyőjén. A kínálat egyensúlyt teremt az egyéni és a csapatsportok között, és olyan széleskörű készségeket vonultat fel, mint az erő, a pontosság, a fegyelem, a művészi hajlam, a kitartás, a bátorság és a gyorsaság. A program összeállításakor figyelembe vettük a tavalyi Világjátékokról és az egyes sportági világszövetségek teljesítményéről szóló jelentéseket. Ezek alapján kell finomítanunk a konkrét versenyprogramot, együttműködve a szövetségekkel. Mindannyian arra készülünk, hogy nagyszerű versenyt rendezzünk 2021-ben Birminghamben” – nyilatkozta José Perurena, az IWGA elnöke.
Már várták a hivatalos lista megjelenését – mondta az NVESZ főtitkára. Bóné Zoltán kijelentette: rövidesen sor kerül az érintett szövetségekkel és a sportért felelős állami szervvel való egyeztetésre a felkészülési időszak tervezéséről és elindításáról.
A 2021-es Világjátékok hivatalos sportágai:
Művészi sportok:
Táncsport
Tornasportok
Küzdősportok:
Ju-jitsu
Karate
Kick-box
Muaythai
Szumo
Labdajátékok:
Kajakpóló
Fistball
Floorball
Strandkézilabda
Korfball
Lacrosse
Racquetball
Softball
Fallabda
Precíziós sportok:
Íjászat
Biliárd
Golyósportok
Bowling
Erősportok:
Erőemelés
Kötélhúzás
Trendsportok:
Repülősportok
Búvárúszás
Frizbi
Életmentés
Tájfutás
Görkorcsolya
Sportmászás
Vízisí és wakeboard
Rangos világbajnokságot rendeznek a horgászok júniusban! A szegedi Maty-ér ad otthont a 28. Klubcsapat Világbajnokságnak, amelyen közel harminc ország legjobb klubcsapata indul.
Kozári Miklós, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHSZ) alelnöke elmondta: várhatóan nagyon erős mezőny jön majd össze Szegeden, ahol a magyar együttes a pontszerzésben, vagy akár a dobogós helyezésben is reménykedhet.
„Bár nem a nemzeti válogatottak vesznek részt ezen a világbajnokságon, mégis itt lesz a versenyhorgászat krémje, mivel minden ország a legjobb klubcsapatával képviselteti magát. Ezekben a klubcsapatokban nagyon sok világ és Európa bajnok horgászik, így nagyon színvonalas verseny várható, hiszen a sportág világklasszisai teszik tiszteletüket Szegeden. A tavalyi évben győztes magyar klubcsapat ezen a pályán már megnyert egy rangos versenyt, így abban bízom, hogy az élmezőnyben végeznek, és a dobogós helyezés sem kizárt.” – mondta Kozári Miklós.
A 28. Klubcsapatok Horgász Világbajnokságát június 23-án és 24-én rendezik meg a Tisza-parti városban, ahol a magyar színeket a Hungarian Colmic Team képviseli.
Eb-re készülnek a szkanderosok! A sportág nyílt nemzeti bajnokságát Kadarkúton rendezték meg, ahol több horvát válogatott is asztalhoz állt.
Május 26-án kezdődik a szkander Európa-bajnokság, amelynek Szófia ad otthont. A kontinensbajnokságra készülő magyar válogatott versenyzők számára jó felkészülési lehetőség volt a kadarkúti nemzeti bajnokság, ahol a horvátokkal kiegészülve erős mezőny alakult ki.
„A kadarkúti helyszínre azért esett a választás, mert az ott működő klubot és a térséget akartuk erősíteni, népszerűsíteni. Színvonalas bajnokságot bonyolítottunk le izgalmas versenyekkel, és különböző show-elemek beiktatásával. Az Eb-keret már április elején konkretizálódott, így a nemzeti döntő a vb-kvalifikáció fő állomása lett” – mondta Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.
A nemzeti bajnokságon a válogatott tagjai hozták a tőlük elvárt eredményt, de nagyon sok versenyző túlteljesítette a tőle elvártakat, így a szövetség nagyobb figyelmet fordít rájuk, és megpróbálják akár egy ösztöndíj segítségével segíteni az életüket, hogy még több időt tudjanak fordítani az edzésre és a versenyzésre.
A Mustangs a Rangers-t, míg a Sparks a Wolverines-t fogadja a TD Store Divízió II-ben. A két héttel ezelőtti forgalmas hétvége után ezúttal csak két meccs lesz a harmadosztályban, de azok is érdekes párharcokat vetítenek elő. Nyugaton a Tatabánya Mustangs …
A Fradi vezetőedzője fontos momentumnak nevezte azt, hogy a csapat 2000 után ismét ott van a fináléban. Mint ismeretes, a Fradi bejutott az Ob I fináléjába. Nagyon örülök és gratulálok a csapatomnak, a klubna és a stábnak ahhoz, hogy ezt az eredményt el tudtuk érni. Azt gondolom, hogy 18 év után ez egy nagyon fontos […]
Benczur Márton csapata két góllal győzött a Dunaújváros ellen. A BVSC otthon verte a Fradit a bronzcsatában. Fotó: UVSE / facebook Nagy meccset játszott egymásal az UVSE és a Dunaújváros. A találkozó a második félidőben dőlt el, 2-2 után meg tudott lépni a hazai gárda, egy hétgólos etap után már Keszthelyiéknél volt az előny. A […]
Benczur Márton csapata két góllal győzött a Dunaújváros ellen. A BVSC otthon verte a Fradit a bronzcsatában. Fotó: UVSE / facebook Nagy meccset játszott egymásal az UVSE és a Dunaújváros. A találkozó a második félidőben dőlt el, 2-2 után meg tudott lépni a hazai gárda, egy hétgólos etap után már Keszthelyiéknél volt az előny. A […]
Összesen több mint kétmillió forintnak megfelelő összegre bírságolta a román országos diszkriminációellenes tanács a Román Labdarúgó Szövetséget, valamint két élvonalbeli klubot, amiért utóbbiak szurkolói magyarellenes rigmusokat skandáltak a Sepsi OSK elleni mérkőzéseken – közölte szerdán a román állami hatóság.
Bad Bones-Crushers és Gladiators-Titans meccseket rendeznek a Powerade Divízió I-ben. Nem csak a HFL-ben láthatunk majd izgalmas rangadókat a hétvégén, hanem a másodosztályban is. Közéjük tartozik egyértelműen a Szekszárd Bad Bones és a Szombathely Crushers párviadala, amit Dunaújvárosban rendeznek. A …
Tizennyolc év után jutott ismét a férfi Ob I fináléjába a zöld-fehér csapat. Az OSC-t “hazai” pályán győzte le a Fradi, így 2000 után ismét döntőt játszhat a férfi Ob I-ben. Az elődöntő 6-0-ról indult, így egy meccset kellett nyernie a zöld-fehér csapatnak, ami meg is lett. Varga Zsolt együttese a Komjádiban már 6-1-re is […]
Hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték az olimpiai bajnok vízilabdázót, sportvezetőt, dr. Szívós Istvánt a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának szerda délutáni összejövetelén.
A magyar válogatott játékos édesapja elmondta: fia és annak menedzsere a napokban leülnek a Hajduk Split vezetőivel, hogy tárgyaljanak Futács jövőjéről.
A bajnoki elődöntőben egy gólszegény meccsen a Szolnok és az Eger a rendes játékidőben 3-3-ra végzett. Ezek után jöttek az ötösök, amit jól bírtak a csapatok, végül a Szolnok hibázott… A vasárnapi egri győzelem után, 3-3-ról kezdhették meg a csapatok az egyik fél hetedik pontjáig tartó párharcot. Nos, a mérkőzés első negyede nem hozott gólt, még […]
A túraautós-viadalok közül a TCR-kategóriájú szériákban szinte egyáltalán nem, de még a GT-sorozatban is csak a kifejezetten nagy presztízzsel bíró viadalokra jellemző, hogy a pilóták az egyes versenyeken megnyerhető pontokon és kupákon kívül komoly díjakért ülnek a volán mögé.
Keszthelyi Vivien számára ilyen volt tavaly a TT Cup, a hamarosan induló Audi R8 Cup összetett bajnoka pedig egy, a sorozatban is használt R8-assal térhet majd haza. Az autó utcai változatának értéke is meghaladja a 70 millió forintot.
Mindez azt jelenti, hogy a bajnoki címmel járó komoly szakmai elismerés mellett – hisz kiegyenlített technikai feltételek mellett küzdenek majd a pilóták – egy rendkívül értékes nyeremény is vár a győztesre.
Keszthelyi Vivien számára ugyanakkor továbbra is a folyamatos tanulás és fejlődés a legfontosabb feladat, ugyanis ebben a sorozatban szerepelni már önmagában is rendkívül nagy kihívás. Ráadásul 17 évesen a világ legfiatalabb női pilótájaként lesz egy hátsókerék-meghajtású GT-széria résztvevője. Egyelőre még azt sem lehet tudni hivatalosan, hogy kik állnak fel a rajtrácsa, ugyanis a promóter egészen a jövő heti hockenheimi nyitóhétvégéig szeretné titokban tartani a résztvevők teljes névsorát.
Keszthelyi Vivien mögött rendkívül kemény hetek állnak, azt követően ugyanis, hogy Budapesten óriási érdeklődés mellett bejelentették az R8 Cupban való szereplését, folyamatosan külföldön tartózkodott. Hétfőn tért haza Magyarországra, de szüleivel még egy órát sem tölthetett együtt, amikor a német gyártól érkezett a hír, miszerint azonnal vissza kell térnie Hockenheimbe további hivatalos közös tréningekre. Többek között az ilyen nem várt események miatt is döntött úgy néhány hónappal korábban a debreceni születésű pilóta menedzsmentje és az Audi, hogy a versenyző ne egy ázsiai sorozatban folytassa pályafutását, annak ellenére, hogy karrierje során az eddigi legkomolyabb megkeresése érkezett.
Az R8 Cup május elején Németországban, Hockenheimben rajtol el, ezt követi a Lausitzring, a harmadik versenyhétvégén, júniusban érkezik Magyarországra, majd Anglia és Olaszország következik, a szezonzáróra pedig a Nürburgringen kerül majd sor.