Majthényi bízik Berecz felzárkózásában

Az Opel Finn Gold Cup operatív igazgatója bízik Berecz Zsombor előrelépésében. Majthényi Szabolcs szerint a magyar versenyző jó átlagot fut.

 

 

„Van egy 36. helye, ami kilóg a sorból, de ha a tízedik helyek körül átlagolunk, akkor végig ott van elől. Zsombor nagyon jókat tud javítani, tehát amikor nem jön be neki egy oldalválasztás, utána is fel tud zárkózni, érzem benne az erőt, hogy most megint fog egy nagyot villantani. Az első nap nagyon jól sikerült neki, és szerintem, ha látja, hogy nincs szerencséje, de ennek ellenére elől tud maradni, akkor abból erőt meríthet. Úgy gondolom, egy konzervatív vitorlázással ott tud lenni az első tízben, onnan pedig fel tud jönni” – mondta Majthényi Szabolcs.

 

A magyar versenyző az ötödik és hatodik futamban 10. és 16. helyen ért célba, ezzel összetettben a 6. helyen áll. A vasárnapig tartó világversenyen 32 ország 124 sportolója indult.

Read More

Férfi Ob I: eldőlt, hol játssza a Vasas hazai meccseit

foldilaszlovasasattila01Megvan, melyik fővárosi uszoda lesz az angyalföldiek otthona a 2017/2018-as szezonban. Fotó: Vasas Attila Mint ismeretes a piros-kék együttes az elmúlt idényt “albérletben töltötte, hiszen a Vizes vb miatt, a Komjádi uszodát is felújították. Nos, most már azt is lehet tudni, hogy a Vasas visszaköltözik a “Komiba” áll a klub honlapján. A csapat alig alakult […]

Read More

Tornát rendez a Debrecen is

debrecen2017080101Hatodszor rendezi meg a cívisvárosi klub a felkészülési tornát, melyen négy együttes vesz részt. Fotó: dvse.hu / facebook Hatodik alkalommal kerül megrendezésre a HBZ-kupa szeptember közepén Debrecenben. Az idén a Honvéd, a Vasas és a Szentes küzd meg a házigazda mellett a trófeáért. A torna két napig tart, szeptember 16-án és 17-én kerül lebonyolításra az […]

Read More

Szkander-világbajnokság: Barzsó Heni ismét a dobogón!

Barzsó Henrietta megszerezte második érmét a 39. szkander-világbajnokságon. A magyar versenyző a budapesti vb második napján az U21-es korosztályban a 60 kilósok között jobb kézzel bronzérmes lett.

Barzsó utolsó éves ebben a korosztályban, és elmondása szerint sportkarrierje két legfontosabb érmét gyűjtötte be a fővárosban. A MOM Sportközpontban zajló vb nyitónapján ezüstérmes lett ugyanebben a kategóriában.

Álmodni sem mertem arról, hogy egy hazai rendezésű világbajnokságon mindkét kézzel érmet szerzek. Ráadásul úgy, hogy két napja még lázam volt. Elmondhatatlan az az öröm, amit most érzek. A hétvégén a felnőtt mezőnyben is asztalhoz állok, ott a célom az, hogy benne legyek a legjobb hatban” – összegzett Barzsó Henrietta.

A Magyar Szkander Szövetség elnöke szerint jól kezdték válogatottjaink a világbajnokságot. „Két nap, két érem, de Barzsó Heni dobogós helyezésein kívül számos pontszerző pozíciót könyvelhetett el eddig a magyar válogatott. Bízunk a jó folytatásban…” – nyilatkozta Csabai Attila, aki a nemzetközi szövetség alelnöke is egyben.

A 39. szkander-, és paraszkander-világbajnokságon több mint félszáz ország 1200 versenyzője indult.

Read More

Parádés győzelem – Ott vagyunk a legjobb nyolc között az U20-as vb-n!

u20asvalogatott2017090601Három góllal legyőztük az ausztrálokat a nyolcaddöntőben. Fotó: volos2017.com / facebook Két vereség és egy győzelem után, vártuk a nyolcaddöntőt az ausztrál válogatott ellen. Nos, Vályi Vanda vezérletével, aki öt gólt is lőtt legyőztük az auszikat. A félidőben még 3-3 volt az állás, ezek után indult be a magyar csapat. A harmadik nyolc percet 3-1-re nyertük, […]

Read More

A korcsolyázók a legjobb téli olimpiai szereplésre készülnek

Lányok, akik nem csak a konyhában állják meg a helyüket. A rövidpályás gyorskorcsolya válogatott női versenyzőinek Pengeváltás című vírus videóját is bemutatták azon a sajtótájékoztatón, amelyen Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke, Orendi Mihály ügyvezető, egyben a MOB alelnöke, Váradi Orsolya versenyigazgató és ifj. Telegdi Attila Gyorsasági Ágazati Sportigazgató beszélt a MOKSZ 110. évének legfontosabb eseményeiről, köztük a szeptember végén rendezendő első olimpiai kvalifikációs rövidpályás világkupáról, amelynek megkezdődött a média akkreditációja. 

Read More

Felkerült a sportág legendái közé a tokiói bajnok neve – Bodnár András hivatalosan is halhatatlan

Hivatalosan is beiktatták a nemzetközi sportági halhatatlanokat tömörítő szervezet, a International Swimming Hall of Fame tagjai közé a Hírességek Csarnokába Tokió olimpiai bajnok vízilabdázóját, dr. Bodnár Andrást ( a képen jobbra), akinek neve felkerült a sportág legendái közé. Az ünnepséget néhány nappal ezelőtt rendezték a floridai Fort Lauderdale-ben.

Read More

Tehetséget igazolt a Szeged

mihalykingaU18-as válogatottunk klubot váltott. Az U18-as válogatottban is részt vehetett a martfűi OMV-kupán, ahol az egyik meccsen hat gólt lőtt a horvátoknak. Ami pedig Mihály Kinga klubjövőjét illeti Szentesről, Szegedre szerződött. “Nem akartam már Szentesen maradni, Szegeden játéklehetőséget ajánlottak, ami a fejlődésemet szolgálhatja, e mellett szimpatikusak voltak a csapattagok is. Reméljük, minél jobban megy a […]

Read More

Brencsán Ábel: fantasztikus dolog, hogy Magyarország rendezheti meg a Finn-világbajnokságot

Egyelőre jó arcát mutatja a Balaton az Opel Finn Gold Cupon. A balatonföldvári világbajnokság szeptember 10-én zárul.

 

 

Fotó: Cserta Gábor

Zajlik a Finndingi-világbajnokság! Az olimpiai hajóosztályban a világ legjobbjai versenyeznek, köztük az Eb-ezüstérmes Berecz Zsombor is vízre szállt. Az első nap után a magyar klasszis a második helyen állt.

 

Brencsán Ábel szerint fantasztikus dolog, hogy idén Magyarország rendezheti meg ezt a világversenyt. A Magyar Vitorlás Szövetség versenysport-menedzsere úgy látja, hogy a Balaton eddig kifejezetten jó arcát mutatja. „A Balatont vitorlázók általában a kiszámíthatatlan jelzővel szokták illetni. Volt olyan világverseny, amikor a mezőny a gyenge szél miatt nem jó szájízzel távozott Magyarországról. Ezúttal eddig kifejezetten jó szél volt, úgy néz ki, hogy Berecz is jól szerepel” – mondta a Magyar Vitorlás Szövetség versenysport-menedzsere.

 

Az első versenynap után összetettben a horvát Nenad Bugarin állt az élen. A vasárnapig tartó versenyen 32 ország 124 sportolója indult.

Read More

Tornát rendez a Nagykanizsa

alt201606Négycsapatos felkészülési tornát rendez a kanizsai együttes, ahol Ob I-es csapat is szerepel. A felkészülési torna programja: 2017. szeptember 9. (Szombat) 10.00 Kanizsa VSE (OBI/B)- BVSC (OBI/B) 11.15 AVUS (OB/I) – YBL (OBI/B) 14.00 BVSC – AVUS 15.30 Kanizsa VSE – YBL 2017. szeptember 10. (Vasárnap) 10.00 Kanizsa VSE – AVUS 11.30 YBL- BVSC – […]

Read More

A Tam Tam együttes már gőzerővel készül az EKS Napra

A szeptember 23-i, nagyatádi EKS Nap célja, hogy együtt ünnepeljük a Nemzetközi Speciális Olimpia Szövetség alapítójának Eunice Kennedy Shriver asszonynak rettenthetetlen bátorságát és hatását a világra; hogy közelebb hozzuk az érdeklődők számára az értelmi fogyatékossággal élő fiatalok tehetségét. Az eseményen fellép a Tam Tam együttes is, amelynek tagja Havasi Gábor az MSOSZ boccsa szakágvezetője, nemrégiben […]

Read More

Átigazolás: légiósnak áll válogatottunk

menczingerkata02Vb- és Eb bronzérmesünk mozgalmas nyarat tudhat maga mögött, most pedig az is kiderült, hogy légiósnak állt. Fotó: MTI / Kovács Anikó Mint ismeretes, Menczinger Kata a női válogatott világbajnoki keretszűkítésnek áldozatul esett, július közepén pedig autóbalesetet szenvedett, de már augusztusban az Universiade válogatottal  Tajpejben ezüstérmes lett. A 28 éves játékos a 2017/201-as idényben nem a Dunaújvárosban […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.