
Két magyar, riói olimpikon vitorlázó a top10-ben!
Augusztus 28-án frissítette az olimpiai osztályok világranglistáját a World Sailing amelyen két magyar vitorlázó is benn van az első tízben – számol be róla a hazai vitorlásszövetség honlapja.
Augusztus 28-án frissítette az olimpiai osztályok világranglistáját a World Sailing amelyen két magyar vitorlázó is benn van az első tízben – számol be róla a hazai vitorlásszövetség honlapja.
Gabriel Paletta ügynöke megerősítette, hogy megszakadtak a Lazióval folytatott tárgyalások, így a jelenlegi helyzet szerint…
A bombaerős zöld-fehér együttesnél megkezdődött a munka dandárja. Fotó: Kertész Gábor Elkezdték a vb miatt pihenőt kapott játékosok is a felkészülést az őszre. A csapat célja a döntőbe jutás a férfi Ob I-ben és a hazai kupában – derült ki a fradi.hu videójából – de ott van még az Euro Kupa és az európai Szuperkupa mérkőzés is – […]
U19-es együttesünk pénteken kezdi meg szereplését a vajdasági Vilotic-tornán, első ellenfele Izrael korosztályos csapata lesz.
A szervezőktől kapott lista alapján az akkreditációval rendelkező versenyzők, VIP-vendégek, kísérők, csapatvezetők, szövetségi elnökök és funkcionáriusok között 111 olyan személy található, aki érmet szerzett az ötkarikás játékokon.
Külföldön is nagy volt az élet a nyári átigazolási szezonban. Megpróbáltuk összeszedni a legnagyobb transzfereket. A férfi Ob I-es átigazolási hírekről gyakran szoktunk hírt adni, ám a külföldi transzferekről nem igazán, ezért most összegyűjtöttünk pár érdekes hírt. Az olasz bajnokságban szereplő Pro Reccoból, hogy csak a legnagyobb neveket említsük, kilenc (!) szezon után távozott Pietro […]
A horvátok kapitánya, Ivica Tucak számíthat az eddig a brazil csapatban játszott centerre. Fotó: hvs.hr Joszip Vrlics Rijekában, szülővárosában kezdett vízilabdázni majd a Barcelonetához vezetett az útja és ott játszott egészen 2013-ig, amikor a brzil Fluminense hívta. Ezek után egy szezont lehúzott a Radnicski Kragujevácnál, majd 2015-ben meghívót kapott a brazil válogatottba, mely csapattal a […]
A szövetségi kapitány támadó szellemű magyar válogatottat szeretne a pályán látni a csütörtöki, lettek elleni vb-selejtezőn (Groupama Aréna, 20.45).
A 2017. évi championátus a diósgyőri első forduló után csütörtöktől szombatig Bábolnán kerül megrendezésre. A hat versenyszámból álló pontvadászat a póniknak, amatőröknek a 10-25 év közötti lovasoknak, négy korosztályba sorolva kerül megrendezésre már tizenegy éve. A Bábolnai Nemzeti Ménes kedvelt versenypályáján izgalmakra és szoros versenyekre lehet számítani.
A versenyt a Riderline Online Tv élőben közvetíti.
Championátus pontállás ITT
Szurkoljunk együtt a színművésznek! Egyik fő támogatónk, az OTP Bank immár hét éve támogatja a Nemzeti Vágtát, mely esemény keretein belül kerül megrendezésre az OTP Bank Jótékonysági Sztárfutam. Idén a Nemzeti Vágtát szeptember 16-17-én rendezik meg a Hősök terén. Az OTP Bank Jótékonysági Sztárfutam szeptember 16-án, szombaton délután 18:10-kor rajtol el. A futamban 5 híresség […]
A hírek szerint Jakub Jankto, az Udinese fiatal középpályása érkezhet az átigazolási időszak utolsó napján….
Fejben már játssza a meccseket, és még a nagyszabású budapesti világbajnokság előtti utolsó napokban is új technikákat tanul Magyarország szkander világklasszisa, Kőváriné Ivánfi Brigitta. Az éremesélyes sportoló gőzerővel készül a szeptember 5. és 10. között rendezendő vb-re, amely a sportág történetének valaha volt legjelentősebb eseménye lehet.
A MOM Sportban helyet kapó megmérettetésen 60 ország közel 1500 versenyzője áll asztalhoz, köztük 70 magyar. A csapat kiemelkedő tagja a versenykerékpárosból lett szkanderbajnok, Kőváriné Ivánfi Brigitta.
A májusi Európa-bajnokságon jobb és bal kézzel is aranyat nyert szkanderes úgy érzi, duplán kell bizonyítania Budapesten, hiszen amellett, hogy világbajnokságról van szó, először vesz részt hazai közönség előtt ilyen színvonalú versenyen.
„Mindenképpen dobogós helyre várom magam, de az aranyérem is benne van a pakliban. Úgy érzem, az erőnlétem rendben van, az Európa-bajnokságon fejben nagyon ott tudtam lenni, remélem, a vébén is így lesz, és akkor nem lesz gond.”
A 39 éves szolnoki sportoló szerint mindenki verhető, hiszen a látszattal ellentétben közel sem csak a fizikai erő számít, hanem az is, ki hogyan taktikázik.
„A laikusok azt láthatják, hogy szkanderezni bárki tud, de ez nem így van. A tiszta erőn túl kell hozzá dinamika, gyorsaság és komoly technikai tudás is. Ezeket kell összegyúrni, ami nagyon változatos és összetett edzést igényel. Én éppen ezt szeretem a szkanderben.”
A 70 kg-os súlycsoportban induló Brigitta – akit időnként nyolc és fél éves kislánya is elkísér a tréningekre – kizárólag férfiakkal edz. Emellett súlyokat magára aggatva néha „92 kilós nőt” csinál magából.
„A saját súlyos és a nehezékes edzések jól hozzák az erőt, ilyen például a létrázás és a kötélmászás. Emellett technikailag is rengeteget tanultam idén, így a nagy ellenfelemnek számító brazil lányt is foghatónak látom. Már tavaly is éreztem, hogy van ellene esélyem, de akkor csináltam egy bődületes hibát, amit idén nem szeretnék elkövetni”.
A férfi válogatott edzője hosszasan értékelt a csapat 5. helyét az Universiadén. Fotó: MTI /archív Märcz Tamás: „A nemzetközi vízilabdában már közismert, hogy mennyire nehéz a japán csapat ellen játszani. Rendkívül nagy figyelemre, koncentrációra és taktikai felkészültségre van szükség, hogy a kellemetlen játékuk ne érvényesüljön. Főleg, mert egy olyan japán válogatottal játszottunk, amely kilenc játékost hozott […]
Nagy változáson ment át az UVSE kerete a nyáron. Németh Zsolt vezetőedző úgy fogalmazott oldalunknak, hogy nagy feladat lesz az új játékosok beépítése, a játékoskeret csapattá kovácsolása. Fotó: UVSE /facebook Az idei csapatunk átlagéletkora tovább fiatalodott – szögezte le Németh Zsolt honlapunknak, majd a távozókat sorolta – Az előző szezonhoz képest eligazolt tőlünk Tatabányára Szentesi Ádám […]
Nyilvánosságra hozták a hivatalos kezdési időpontokat egészen a 17. fordulóig. A Lega Calcio közzétette a…
Huszonnégy szakember részvételével megkezdődött az MLSZ Edzőképző Központjának Pro-licences képzése.
Sorsoltak a BL-ben, ismét három magyar csapat lehet ott a főtáblán. A címvédő Szolnok már ott van a BL tizenhatos főtábláján, azonban az Egernek és az OSC-nek selejtezők útján kell kivívnia ezt. A Tisza-partiak ellenfele a B csoportban az olasz Pro Recco, a német Spandau 04, a francia Nice, a holland Alphen, a román Steaua Bucuresti, valamint […]
Az MLSZ Versenybizottsága a klubokkal és a jogtulajdonos MTVA-val történt egyeztetéseket követően kijelölte az OTP Bank Liga 9-11. fordulójában sorra kerülő mérkőzések kezdési időpontjait.
A judo világbajnokság második napján a nők 52kg-os súlycsoportjában mindkét magyar induló a selejtezők során búcsúzott. Ezen a napon a 2013. évi utrechti EYOF győztese Pupp Réka és Szabó Katinka képviselte a magyar szineket. A nap küzdelmeit megtekíntette Vékássy Bálint, a MOB főtitkára is.
Magyarországot 105(!) versenyző képviseli az idei korosztályos kick-box Európa-bajnokságon, amelynek szeptember 5. és 9. között Szkopje ad otthont. A macedón fővárosban megrendezendő eseményen 37 ország közel 1500 kadet és junior sportolója vesz részt. Fiataljainktól több tucatnyi érmet remél a Magyar Kick-Box Szakszövetség vezetése.
A hatalmas csapatlétszámot az indokolja, hogy az Eb-n a sportág mind a hat küzdelmi szakágában – és valamennyiben a fiúknál és a lányoknál is több súlycsoportban – avatnak bajnokokat, és egy nemzetből kategóriánként két versenyző indulhat. A félerős ütéseket és rúgásokat engedélyező pointfighting, light-contact és kick-light kategóriák tatamin zajlanak, míg a kiütésre menő full-contact, low-kick és K1 szabályrendszereket ringben bonyolítják le.
A 10 és 18 év közötti, bő százfős válogatottban akadnak, akik már kiemelkedő nemzetközi eredményekkel rendelkeznek, de nagy számban vannak újoncok is, akik az idei eredményeikkel harcolták ki a tagságot. A legnagyobb név a 2016-ban az Év Sportolójának választott Veres Roland. A még mindig juniorkorú, tavaly három felnőtt Európa-bajnoki címet szerzett sportoló most egy negyedik szabályrendszerben, a ringben, full-contactban méretteti meg magát.
A magyar indulók többhetes felkészülésen vannak túl. Az MKBSZ valamennyi szakágnak központi edzőtábort biztosított: Csongrádon a pointfighting, míg Vépen a light-contact, a kick-light és a ringes versenyzők készültek az Eb-re.
A legtöbb sportolót, 29-et a Békéscsabai Lakótelepi SE adja, utána a Halker-Király Team Kick-box Akadémia következik 21 fővel.
A sportág hazai szövetségének vezetése több tucatnyi éremben bízik, és azt reméli, hogy Magyarország az első háromban végez a nemzetek versenyében.