
Magyar Kupa: Szerdán kialakul az elődöntő mezőnye
Szerda estére már csak négy csapat marad talpon a Magyar Kupában, a negyeddöntők visszavágói előtt azonban még mind a nyolc együttesnek megvan a reális esélye a továbbjutásra.
Szerda estére már csak négy csapat marad talpon a Magyar Kupában, a negyeddöntők visszavágói előtt azonban még mind a nyolc együttesnek megvan a reális esélye a továbbjutásra.
Nyolcvan esztendős Portisch Lajos nemzetközi nagymester, sakkolimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója, minden idők egyik legjobb magyar sakkozója, aki 1978-ban Buenos Aires-ben, csapatban állhatott a dobogó tetejére. Az olimpia.hu-nak azt mondta: egyik legnagyobb büszkesége, hogy eredményei alapján a Nemzet Sportolói közé választották.
Ingyen használhatja a világbajnokságra készülő valamennyi sportoló és csapat a nemrég átadott Duna Arénát, annak érdekében, hogy zavartalan legyen a felkészülés a júliusban kezdődő világbajnokságra. A világbajnokság előkészületei – így a Császár-Komjádi és a Hajós Alfréd uszodák felújításai – javában tartanak. A rekonstrukció a tervezett ütemezés szerint halad. Ennek megfelelően a Császár- Komjádi május végére, […]
A BL utolsó előtti fordulójában könnyen eldőlhet a Szolnok, az Eger és az OSC sorsa. A Szolnok nagy lépést tehet a csoportgyőzelem felé, az OSC győzelmi kényszerben ugrik vízbe, míg az Eger lezárhatja a BL Final Six kérdését – röviden így foglalható össze a magyaros meccsek szerdai tétje. Az A-csoportban a Szolnok Görögországba látogat. A […]
Jubileumi, 500. bajnokija kapcsán hívtuk fel Kovács Róbertet, aztán vett egy fordulatot a beszélgetés, hiszen bejelentette oldalunknak visszavonulását a szezon végén. A négyszeres magyar bajnok hosszasan sorolta döntésének okait oldalunknak. Néhány éve készítettünk Kovács Róberttel egy interjút, akkor még nem tudta megmondani, mikor fog eljönni a pályafutása vége. A négyszeres magyar bajnok, kétszeres magyar kupagyőztes jobbszélső játszott […]
A zágrábi sorsoláson eldőlt, hogy U17-es válogatottunk a francia, a skót és a feröeri csapat mellől próbálja meg kiharcolni a negyeddöntőbe jutást az Európa-bajnokságon. Szélesi Zoltán, a magyar U17-es válogatott szakvezetője rögtön a sorsolás után nyilatkozott az mlsz.hu-nak. – Ahogy azt a sorsolás előtt is elmondtam, számunkra roppant felemelő érzés Európa legjobb 16 csapata között […]
U17-es férfi válogatottunk március végén megnyerte elitkörös csoportját, és kijutott a horvátországi korosztályos Európa-bajnokságra. A mai zágrábi sorsoláson kiderült, hogy a B csoportban harcolunk majd a feröeriekkel, a franciákkal és a skótokkal a negyeddöntőbe jutásért.
Vincenzo Montella, a csapat vezetőedzője optimista és elmondása szerint a Pescara elleni pontvesztés ellenére még…
Gianluigi Donnarumma, a csapat olasz válogatott kapusa nyilatkozott a Pescara elleni meccs után. Mint ismert,…
A Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) közgyűlésén további négy évre Nátrán Rolandot választották meg a szervezet elnökévé. A hétfői tisztújító kongresszuson a 86 szavazásra jogosult tag közül 85 jelent meg, s közülük 44 támogatta a posztot 2013. április 4., négy éve betöltő, 37 éves gazdasági-pénzügyi szakembert.
A májusban hazai Eb-selejtező elitkörben résztvevő női U19-es válogatott kedden 16.00 órakor Telkiben méri össze erejét a világ egyik legjobb csapatával.
A Magyar Labdarúgó Szövetség szerdán, április 5-én, Telkiben rendezi meg a Női Labdarúgás Napját. A nap főeseménye a magyar és a szlovén női A-válogatott mérkőzés lesz.
BringaSport – 2017.04.03 – Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által az Edzői Életút Program részeként elindított Utánpótlás Edzők Programmal, a Gerevich Aladár-sportösztöndíjjal és a Kiemelt Edző Programmal együtt az idei
Az MTK-ban is köszöntötték az ausztriai SO Téli Világjátékokon legeredményesebben szerepelt szakág, a gyorskorcsolya (8-3-3) versenyzőit. A világbajnoki ezüstérmes Liu Shaoang pedig nemcsak gratulált a korisoknak, de érmeiket is megcsodálta és közös fotókat is lehetett vele készíteni. A Világjátákokra integráltan is készültek sportolóink a klubban, Dombóvári Szilvia szakágvezető, Miklósné Malek Erzsébet edző, valamint Csizmadia Ildikó és Tarcali […]
Suljic Asmir és Anel Hadzic, a Videoton labdarúgói egy játékos délutánt töltöttek el a Csalogány Iskola diákjaival és Kölyök Sportolóival. Ez már évek óta hagyomány a Magyar Speciális Olimpia Szövetség és a Videoton FC között. Az apropó ezúttal a Down Szindrómával élők Világnapja volt.
BringaSport – 2017.04.03 – Győrben, sajtótájékoztatón mutatták be a hazai rendezésű, nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) nagyköveteit – köztük számos olimpikont -, az érmeket és a multisportesemény hivatalos dalának szerzőjét.
“Fél kézzel ugyan már fogja” a Ferencváros a férfi vízilabda Eurokupa trófeáját, de a játékosok és Varga Zsolt vezetőedző szerint is fegyelmezett játékra van szükség szerdán a Nagyvárad elleni finálé visszavágóján ahhoz, hogy elkerüljék a kellemetlen meglepetést. Két hete, az első mérkőzésen idegenben a zöld-fehérek fölényes, 12-6-os győzelmet arattak, így nagy meglepetés lenne, ha nem […]
“Fél kézzel ugyan már fogja” a Ferencváros a férfi vízilabda Eurokupa trófeáját, de a játékosok és Varga Zsolt vezetőedző szerint is fegyelmezett játékra van szükség szerdán a Nagyvárad elleni finálé visszavágóján ahhoz, hogy elkerüljék a kellemetlen meglepetést. Két hete, az első mérkőzésen idegenben a zöld-fehérek fölényes, 12-6-os győzelmet arattak, így nagy meglepetés lenne, ha nem […]
A hétvégén több sportágban rendeztek korosztályos világbajnokságot és Európa-bajnokságot. A magyar mérleg 3 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzérem.
A Gyirmót a története során harmadszor győzött hazai élvonalbeli mérkőzésen, mindegyiken 1-0-s eredmény született. A DVSC 2015 augusztusa óta először szerzett három gólt bajnoki mérkőzésen a fővárosban. Immár csak két csapat veretlen az OTP Bank Liga tavaszi fordulóiban: a hétvégén egymás ellen döntetlenező Paks és a Videoton FC. Eppel Márton újabb találatával beérte a góllövőlista élén Marko Scsepovicsot.