Ha január, akkor rövidpályás gyorskorcsolyázóké A hónap műhelye-díj

Januári teljesítményének köszönhetően átvették az MTK Budapest rövidpályás gyorskorcsolyázói szerdán a MOB székházában a Magyar Olimpiai Bizottság, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap műhelye díjat és az azzal járó félmillió forintos Decathlon sportszervásárlási utalványt. A közönségdíj és az azzal járó százezer forintos utalvány a Ceglédi VSE birkózóié lett.

Read More

Csúcsra járatott fekvenyomók

Tizenegy országos csúcs dőlt meg a 2017. évi Pascal RAW Fekvenyomó Magyar Bajnokságon. A vésztőn megrendezett viadalon a legjobbak egyben kvalifikálták magukat az augusztusi finnországi Európa-bajnokságra.

 

„Az ob-n tizenöt egyesület mérette meg magát, a női csapatversenyt zsinórban hatodik alkalommal az RKA Erőművek SE nyerte meg 54 ponttal, míg a férfiaknál a vésztői Marvel Team SE lett a legjobb, megszakítás nélkül hetedik alkalommal” – nyilatkozta a Nemzeti Versenysport Szövetség Sajtószolgálatának Berke Lóránd, a magyar bajnokság szervezője.

A női abszolút bajnok Palágyi Zsanett (Attila SE Budapest), a férfi Havai Viktor (Sebi GYM SE Isaszeg) lett. A verseny nevében a „RAW” jelző azt jelenti, hogy az indulók nem használhattak speciális fekvenyomó ruhát

 

Magyar bajnokok:

NŐK

47 kg: Szabó Anna (RKA Erőművek Budapest) 40 kg

52 kg: Törő Judit (Tiszafüred) 52.5 kg

57 kg: Kovács Dorina (RKA Erőművek Budapest) 65 kg

63 kg: Palágyi Zsanett (Attila SE Budapest) 107.5 kg

72 kg: Szívós Rita (Vault Hunters Budapest) 82.5 kg

84 kg: Olajos Tünde (RKA Erőművek Budapest) 93 kg

+84 kg: Szabó Ágnes (Orosházi Toldi) 143 kg

FÉRFIAK

59 kg: Balog Nátán (Marvel Team Vésztő) 115 kg– új ifjúsági, juniorcsúcs

66 kg: Hocsi Ádám (Herkules SE) 132.5 kg

74 kg: Szívós Ádám (Marvel Team Vésztő) 150 kg

83 kg: Nemes Róbert (Marvel Team Vésztő) 170 kg

93 kg: Farkas Gábor (Sugó Power Baja) 182.5 kg

105 kg: Schauer Kornél (Sugó Power Baja) 210 kg – új masters1csúcs

120 kg: Hegedűs Ádám (RKA Erőművek Budapest) 192.5 kg

+120 kg: Havai Viktor (Sebi Gym Isaszeg) 230 kg

 

ORSZÁGOS REKORDOK:

Női felnőtt:

63 kg: Palágyi Zsanett (Attila Fitness) 107,5 kg,

84 kg: Olajos Tünde (Erőművek) 93 kg,

+84 kg: Szabó Ágnes (Orosházi Toldi) 143 kg,

Női masters1:

72 kg: Pogány Andrea (Orosházi Toldi) 80,5 kg,

Férfi ifjúsági:

59 kg: Balog Nátán (Marvel Team) 115 kg,

Férfi junior:

59 kg: Balog Nátán (Marvel Team) 115 kg,

+120 kg: Véró Alex (Orosházi Toldi) 207,5 kg,

Férfi masters1:

59 kg: Bali József (Gyulai Atlas) 80 kg,

74 kg: Erdélyi Jenő (Delta Beled) 137,5 kg,

105 kg: Schauer Kornél (Sugó Power) 210 kg,

Férfi masters2:

105 kg: Bársony Attila (Sugó Power) 160 kg.

Read More

Így látják az esélyeket a vezetőedzők a Bajnokok Ligája 7. fordulója előtt

Budapest, 2016. október 2.
Lukas Seman, az OSC-Újbuda játékosa (b) és a hannoveri Jom Winkelhorst a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezõje elsõ körében játszott A-Híd OSC-Újbuda - Waspo Hannover mérkõzésen a budapesti Nyéki Imre Uszodában 2016. október 2-án. A magyar csapat 12-11-re gyõzött, így százszázalékos teljesítménnyel csoportelsõként jutott tovább.
MTI Fotó: Illyés TiborVincze Balázsék a szezon egyik legfontosabb meccsét játsszák Bresciában. Az Eger és a Szolnok óvatos, de a győzelem elvárható ellenfelükkel szemben.  Vincze Balázs, az OSC vezetőedzője: A legnehezebb és legfontosabb mérkőzés előtt állunk a szezonban. Tisztában vagyunk a találkozó súlyával, készen állunk a kihívásra. Megtanultunk leckét szombaton az Eger ellen. Mindannyian egészségesek vagyunk és várjuk […]

Read More

Így látják a vezetőedzők a Bajnokok Ligája 7. fordulója előtt

Budapest, 2016. október 2.
Lukas Seman, az OSC-Újbuda játékosa (b) és a hannoveri Jom Winkelhorst a férfi vízilabda Bajnokok Ligája selejtezõje elsõ körében játszott A-Híd OSC-Újbuda - Waspo Hannover mérkõzésen a budapesti Nyéki Imre Uszodában 2016. október 2-án. A magyar csapat 12-11-re gyõzött, így százszázalékos teljesítménnyel csoportelsõként jutott tovább.
MTI Fotó: Illyés TiborVincze Balázsék a szezon egyik legfontosabb meccsét játsszák Bresciában. Az Eger és a Szolnok óvatos, de a győzelem elvárható ellenfelükkel szemben.  Vincze Balázs, az OSC vezetőedzője: A legnehezebb és legfontosabb mérkőzés előtt állunk a szezonban. Tisztában vagyunk a találkozó súlyával, készen állunk a kihívásra. Megtanultunk leckét szombaton az Eger ellen. Mindannyian egészségesek vagyunk és várjuk […]

Read More

Naptárat elő – Íme, március hónap eseményei

alt20160601Férfi Bajnokok Ligája, női Euroliga és a Fradi is megkezdi a Euro kupa döntőjében a menetelését. Összegyűjtöttük ehónap főbb eseményeit.   2017. március hónap főbb eseményei:  1. férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 7. forduló 11. Női Euroliga, negyeddöntő, visszavágók (Mataro-UVSE, Dunaújváros-Sabadell) 22. Férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 8. forduló 22. Férfi Eurokupa, döntő, 1. mérkőzés: Oradea (román)-Ferencváros, Nagyvárad

Read More

Bajnokok Ligája: az Olympiakosz megtette a kötelezőt

olympiakoszfuntulisA BL 7. fordulójának nyitányán az Olympiakosz szinte már a nagyszünetre eldöntötte a meccset a Spandau ellen. Egy mérkőzést rendeztek a Bajnokok Ligája keddi napján. Az A-csoportban a listavezető Olympiakosz a Spandaut fogadta. Nos, a görög csapat Funtulisz vezetésével begyűjtötte a három egységet. A hellének a nagyszünetben négy góllal vezettek, ami a végére kettőre olvadt. […]

Read More

Szeles Mónikával teniszeztek speciális olimpikonjaink

Harmadik alkalommal rendezte meg a Magyar Tenisz Szövetség a Magyar Tenisz Napját, amelyre a 226 ezer dollár összdíjazású Hungarian Ladies Open elődöntőinek napján került sor a budapesti BOK Csarnokban. A régi új meglepetés vendég a magyar származású, 9-szeres Grand Slam győztes, korábbi világelső Szeles Mónika volt, aki már második alkalommal látogatta meg a gyerekeket, hiszen 2014-ben is ő […]

Read More

Esküt tettek a speciális olimpikonok

A köztársasági elnök előtt tették le a hivatalos esküt a Speciális Olimpia Téli Világjátékokon induló magyar sportolók. A Sándor-palotában tartott ünnepségen Áder János köszöntötte az Ausztriába készülő küldöttséget. “A jelen lévő sportolók példájából sokan meríthetünk erőt és biztatást. Még el sem kezdődött a viadal, a résztvevők már most győztesnek tekinthetik magukat. Erről szól a Speciális […]

Read More

Visszavonult Gyurta Dániel egyik nagy ellenfele

jamieson-gettyBejelentette visszavonulását a férfi mellúszás brit sztárja, az olimpiai ezüstérmes Michael Jamieson, aki éveken át egyik fő vetélytársa volt Gyurta Dánielnek. A döntést maga a 28 esztendős skót sportoló tudatta, megemlítve, hogy az utóbbi időben depresszióval küzdött – adta hírül a sportág ügyeiben jártas swimswam.com honlap. Jamieson több kiemelt világversenyen is ezüstérmesként végzett kedvenc számában, […]

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.