
Mentáltréning lovasoknak
Győr-Moson Sopron Vármegyében az országban elsőként lesz szervezve mentális tréning lovasoknak. Az equicoach segít abban, hogy tudatosan kezeljük azt, amit…
Győr-Moson Sopron Vármegyében az országban elsőként lesz szervezve mentális tréning lovasoknak. Az equicoach segít abban, hogy tudatosan kezeljük azt, amit…
Huszonnégy ország csaknem 1800 versenyzője indult az Athens Challenge elnevezésű kick-box Európa-kupán, amelyen Magyarország a házigazda görögök mögött a második…
Különleges alkalomból hívták Japánba Várszegi Rudolf aikido mestert: január 12-én Tokióban átvehette a 7. dan övfokozatról szóló diplomáját. Az aikido…
2022 novemberében kötött a MÚSZ stratégiai megállapodást nyolc felsőoktatási intézménnyel, ahol kiemelt színvonalú képzés zajlik a sport különböző területein. Érdemes…
Győrben edzőtáboroztak a Jövő Bajnokai program Nyugat-Dunántúli régiójának kiválasztottjai. A négynapos összetartáson a régiós szakemberek, Szántó Kata, Tihanyi László és…
Igazán azóta teljesedett ki, hogy nem egy „feladós” rendszerben működő klubban pallérozza a fiatalokat, hanem végigviheti őket az összes korosztályon….
Nagy Bernadett készül az Európa-bajnokságra. A tavalyi év legjobb magyar női birkózója komolyan gondolja a felkészülést. A párizsi olimpiát is…
Kispályás labdarúgás – Hosszabbított a kapitány, új ember a szakmai stábban Roni Ribeiro Da Silva maradt a kispályás labdarúgó-válogatott szövetségi…
„A lovas-edző és a pályaépítés” A Magyar Lovas Szövetség hivatalos továbbképzése Helyszín: Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Nemzeti Lovaskultúra…
A MÚSZ elnöksége jóváhagyta a 2025-ös medencés válogatott keretet – az egyes kategóriákhoz különböző támogatási csomagok tartoznak (hazai és/vagy külföldi…
A Takács Horses kurzust szervez 2025. február 25-26-án Csemőn. A lovarda címe: 2713 Csemő, Szabó Dűlő 1. Egy külföldi lovas…
A hétvégén nagyszabású, a 2025-ös versenyszezonra ráhangoló közös edzésen vettek részt a kick-box sportág öt szabályrendszerének válogatott versenyzői. A light-contact,…
Tisztelt Állatorvosok! Tisztelt lótulajdonosok! A FEI 2025. Február 3-tól elindítja a ló vakcinázási modult a FEI Horse App-ban. Az applikáció…
Kedves Edzőjelöltek! Az Országos Sportegészségügyi Intézet 2025. tavaszán is szervez újraélesztési tanfolyamokat az alábbi időpontokban: 2025. április 24. (csütörtök) 2025….
A 2025-ös évre a Magyar Lovassport Szövetség az Alfa Biztosítóval kötött szerződése alapján a sportolók és hivatalos személyek balesetbiztosításának kártérítési…
FEI pónimérés a Nemzeti Lovardában, Budapesten – 2025.03.26 (szerda) A Magyar Lovassport Szövetség szeretné felhívni minden érdeklődő figyelmét, hogy 2025….
A következő olimpiai ciklusban is a világ vezető úszódressz-gyártója, az Arena szállítja a magyar válogatottak felszerelését – az elmúlt négy…
Szeretettel várjuk a díjugratás iránt elkötelezett edzőket és lovasokat egy különleges, háromnapos edzőtáborba, amelyet a magyar bajnok és elismert edző,…
A Golden Glove elnevezésű, hagyományos olaszországi rangos nemzetközi pointfighting viadal volt az idei első komolyabb megméretés a hazai kick-boxosok számára. A 15…
Megvan a magyar keret a tekések egyéni Európa-bajnokságára. A kontinensbajnokságnak a szerbiai Apatin ad otthont február 3. és 9. között….